A turisták körében is népszerű görögországi Vouliagmeni strandján fajult el a vita két idős férfi között. A 82 éves férfi a dulakodás közben összeesett, majd a kórházban meghalt.
Nem egy zsúfolt görög strand megszokott nyári konfliktusa lett egy napozóágy körüli vita Athén közelében:
a szóváltás verekedéssé fajult, amelynek egy 82 éves férfi lett az áldozata.
Az eset a görög fővárostól délre fekvő, népszerű tengerparti üdülőhely, Vouliagmeni strandján történt. A beszámolók szerint egy 82 éves férfi és egy 76 éves férfi között alakult ki vita egy napozóágy miatt, majd a konfliktus rövid idő alatt erőszakossá vált.
A hatóságok a 76 éves férfit őrizetbe vették. A vele tartózkodó 21 éves nőt szintén letartóztatták, később azonban szabadon engedték. Szemtanúk szerint a nő arca véres és feldagadt volt.
A helyszínen tartózkodók beszámolói alapján a konfliktus hamarosan tömegverekedéssé alakult. Egy szemtanú a görög Kathimerini lapnak azt mondta, hogy a történtek olyan kaotikusak voltak, hogy a sikoltozást a strand másik végén is hallani lehetett.
A vita előzménye egy napozóágy lehetett: egy másik szemtanú szerint a későbbi áldozat másokra várt, és előre lefoglalt magának egy napozóágyat. A pontos konfliktust és azt, hogy miként fajult el a helyzet, a hatóságok jelenleg is vizsgálják – olvasható a hvg.hu által szemlézett cikkben.
A 82 éves férfi a verekedés közben összeesett. A strandolók a helyszínen megkezdték az újraélesztését, majd a kiérkező mentők kórházba szállították. A férfi azonban később meghalt.
(Nyitókép: 123rf.com)
KAPCSOLÓDÓ
Legalább nyolc halálos áldozata van az Észak-Ciprusnál történt kompbalesetnek
A fedélzeten összesen 267-en – 259 utas és nyolcfős személyzet – tartózkodtak.

