A Hargita megyei önkormányzat javaslata szerint a sóbánya hiányában a parajdi wellnessközpontnak kell a helyi szállásadókkal együttműködve a turizmus élére állni, ezért belépőjegyek vásárlásával támogatja a létesítményt. Parajdon az idei főszezonban mintegy 80 százalékkal csökkent a turisták száma.

A Hargita megyei önkormányzat közölte, hogy százezer lej (7,67 millió forint) értékben vásárolt belépőjegyeket a parajdi wellnessközpontba, Hargita Közösségi Fejlesztési Társuláson (Visit Harghita) keresztül a júniusban meghirdetett adománygyűjtő kampány során összegyűlt 190 ezer lejből (14,58 millió forint). Ezáltal támogatva a sóbánya elárasztása óta visszaesett turizmus fellendítését. 

A fürdőkomplexum nem részesülhet a turizmusból élő kis- és középvállalkozásoknak járó román állami támogatásból, ezért a megyei önkormányzathoz fordult segítségért. 

A belépőket a továbbiakban oly módon hasznosítanák, hogy még több turistát vonzzanak a térségbe. A megyei önkormányzat szerint a sóbánya után a wellness-központ a következő húzóerő a térségben, ha növelni tudja látogatói számát, akkor a turizmusból élő helyi vállalkozók is több bevételhez juthatnak. 

 

A parajdi turizmus helyzetéről Csíkszeredában, a Regionális Turisztikai Konferencián is szó esett, amelyen több parajdi vállalkozó is részt vett. A bányakatasztrófa a térség több településén is érezteti negatív hatásait, így nem csak Parajdot kellene támogatni. A parajdi sóbányát évente 600 ezer turista kereste fel. Ők nem csak Parajdon szálltak meg, hanem a szomszédos településeken is, ezért a támogatási mechanizmust ezekre is ki kellene terjeszteni – nyilatkozta Nagy György, az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetségének elnöke. 

parajdi-furdo-fb, Fotó: Visit Parajd
A parajdi wellnessközpont lett a térség húzóereje (Fotó: Visit Parajd Facebook oldala)

Parajdon a nyári főszezonban 80 százalékkal esett vissza a vendégforgalom. A községben 119 minősített szálláshely van, melyekben egyidejűleg mintegy 800 turista szállhat meg, de valójában a férőhelyek száma lényegesen nagyobb, 1600 körüli. 

A turisták száma nem kizárólag a bányakatasztrófa miatt csökkent, ebben a romániai belföldi turizmus visszaesése is közrejátszik. 

 

– mondta Moldován László, a Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesület elnöke. Úgy vélte, sokan félelemből mondtak le a parajdi nyaralásról, amihez hozzájárult a sajtó által a településről kialakított már-már apokaliptikus kép is. 

A vendégek visszacsalogatása céljából az egyesület egy hónapja elindította a Visit Parajd és Visit Praid Facebook-oldalakat, ahol az alternatív programokat népszerűsítve igyekeznek megmutatni, hogy Parajd több, mint a sóbánya. Mióta reklámoznak a közösségi médiában, közel 400 érdeklődő jelentkezett, ami reményeik szerint a közeljövőben a vendégéjszakák számában is megmutatkozik. 

A Parajdon megszálló vendégek mintegy 80 százaléka belföldi volt, elsöprő többségük románajkú. A külföldről érkezettek között a moldovaiak domináltak – ők tették ki a turisták összlétszámának 15 százalékát –, és mellettük még németek érkeztek nagyobb számban.

KAPCSOLÓDÓ

Szakmai összefogással nyílhat új fejezet Parajd és a Sóvidék turizmusában

A cél a vonzerők minél szélesebb körű megismertetése a leendő belföldi és külföldi látogatókkal.