Az Alföld fővárosaként is emlegetett Debrecen ezernyi meglepetéssel vár. Csokorba gyűjtöttünk néhány attrakciót, amit nem szabad kihagyni, ha a cívisvárosban járunk.
1. A reformáció nyomában
Debrecen a magyar reformáció központja; aki a város múltjából szeretne ízelítőt, látogasson el a Református Kollégium Múzeumába. A kiállításokon megismerhetjük az egykori kollégisták, köztük két legendás diák, Csokonai és Fazekas Mihály életét. Az országgyűlés üléseinek 1848/49-ben otthont adó Oratóriumban akár Kossuth helyére is beülhetünk. Nézzük meg a patinás Nagykönyvtárat is, amit a világ legszebb könyvtárai között tartanak számon.

2. Városi street art séta
Debrecen kulturális örökségét négy látványos falfestmény is őrzi a belvárosban. A Kálvin téren látható hatalmas könyvborító Debrecen nyomdászati hagyományainak állít emléket, a Gambrinus közben fellelhető freskó László Ákos grafikusművészt és Adyt idézi meg, de feltűnik rajta a Piac utca egyik legszebb épületegyüttese is. A Piac utca 39. szám alatti Rickl-ház udvarán a századfordulós Debrecen látképe és Szabó Magda öröksége jelenik meg, a Sesztina udvarban festett alkotás pedig a középkori várost ábrázolja a szántóföldeken dolgozó emberekkel, a paraszt- és cívisházakkal és négy ikonikus templommal.

3. Városnézés villamossal
A 1-es villamossal kényelmesen bejárhatjuk a várost a történelmi belvárostól a Nagyerdőig: az 1884-ben indított járat érinti a Csonkatemplomot, a Régi Városházát, a Nagytemplomot, a víztornyot és az egyetemet is.

4. Aktívan a Víztoronyban
A Nagyerdő egyik legismertebb látnivalója a több mint száztíz éves, ma is működő Nagyerdei Víztorony. Az épület igazi élménycentrum, ahol hangulatos fröccsbár és terasz, szabadtéri koncertek és tematikus programok várnak. A 34 méter magas kilátóból megcsodálhatjuk a Nagyerdőre nyíló panorámát, a vállalkozó kedvűek pedig akár a falmászást is kipróbálhatják: a Víztorony közepén egy 10 méter magas mászófal kínál izgalmas kikapcsolódást.

5. Gyerekekkel a Nagyerdőn
Igazi családi program a Nagyerdei Kultúrpark állatkertje és vidámparkja, valamint a Szabó Magda meseregénye ihlette Sziget-kék tematikus park, ahol egy igazi miniváros várja a gyerekeket. Érdemes kipróbálni az Agóra Tudományos Élményközpont interaktív játékait, végigsétálni a Ködszínház tipegőin, és csobbanni egyet az Aquaticum élmény- vagy strandfürdőben. Levezetésként sétáljunk egyet a Békás-tó partján, és csodáljuk meg a békésen úszkáló vadkacsákat.

6. Zsuzsi vonat
Debrecen és Hármashegyalja között jár az ország legrégebben működő erdei kisvasútja: nem mindennapi élmény végigzakatolni az erdős és pusztás tájakat átszelő 16 kilométeres útvonalon. Az állomásokról kisebb kirándulásokat tehetünk: érdekes látnivaló a csereerdei római kori Ördögárok, valamint a hármashegyi végállomásnál található erdei tanösvények, amelyeken a játszótérhez, a kilátóhoz és a Hármashegyi-tóhoz is eljuthatunk.

A cikk eredetileg a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány Magyarország vár című magazinjában jelent meg. A lap főtámogatója:

