Horvátországról a legtöbb honfitársunknak a tengerpart és a fürdőzés jut eszébe, és ez valószínűleg a jövőben is így marad. Déli szomszédunk ugyanakkor az aktív turizmus szerelemesei számára is tartogat bőven izgalmakat, különösen a tavaszi és az őszi időszakban. A nyári főszezon meghosszabbításának egyik legtermészetesebb módja a túrázás, kerékpározás, kajakozás népszerűsítése – így gondolják ezt Sibenikben és környékén is.

De kezdjük az elején. A 30 ezer lakosú Sibenik gyönyörű természeti környezetben fekszik az Adria partján, tele van történelmi épületekkel, hangulatos óvárosa ma is olyan, mint évszázadokkal ezelőtt, mégis valamennyire megbújik két nagyobb város, a tőle északra fekvő Zadar, illetve a második legnagyobb horvát település, Split árnyékában. Ez a rejtőzködés jót tesz Sibeniknek, különösen az elő- és utószezonban. 

Amikor túratársaimmal itt jártunk szeptember közepén, már lecsengett a nagy nyári turistaroham, és igazán élvezni lehetett a várost. A keskeny, a nyári melegben is hűvös utcákban nem hömpölygött az emberáradat, de az éttermek, bárok még mind nyitva tartottak, így bárhová leültünk, rögtön kiszolgáltak. 

Birodalmak vetélkedtek érte

Az óváros utcáin sétálva nem gondolnánk, hogy történelme során őrületes tempóban váltották itt egymást a különböző hatalmak: Sibenik a korai horvát királyság után a magyar uralkodók fennhatósága alá tartozott a középkor elején, majd Bizánc és Velence vetélkedett érte. A várost körülvevő Dinara-hegyvonulat túlsó felét – az ott már Bosznia – az ottomán török foglalta el, közben Sibeniket és környékező partvidék 400 éven keresztül Velence ellenőrzése alatt állt. A török többször is megpróbálta elfoglalni a várost, de nem járt sikerrel. Az ottomán fenyegetés miatt számos vár épült a település körül, például a Szent Mihály, a Szent János, illetve a Szent Miklós erőd – utóbbi egy kis szigeten védi ma is a város tengeri bejáratát. 

A Szent Mihály erődbe egy kényelmes sétával el lehet jutni a belvárosból, a rövid kaptató után tökéletes látvány a jutalom. A várat bő tíz éve színvonalas felújították, nyaranta szabadtéri előadásokat is rendeznek az udvarán. A Szent János erőd egy 100 méter magas hegy tetején trónol, aleppói fenyvesektől körülvéve, ez az erőd többször is kulcsszerepet játszott a történelem folyamán az ottomán hadak visszaverésében. 

Hogy miért ömlött annyi vér Sibenikért? A válasz: a Krka folyó torkolatvidéke az egyetlen védett természetes kikötő az Adrián, így birtoklása stratégiai jelentőséggel bírt. Sibenik lakói ki is használták a kikötő adottságait, vérbeli kereskedők voltak, a helyi nemesi családok komoly gazdagságot halmoztak fel az idők során. A vagyonokból nem csak paloták és erődök építésére tellett, templomok sorát építették a városban, amelyek homlokzatán természetesen feltüntették a mecénás család címerét.

Kőből rakott kupola

A város büszkesége a Szent Jakab katedrális, amely az UNESCO világörökség része. A templom építése 1431-ben kezdődött késő gótikus stílusban, és 1535-ben fejeződött be, immár reneszánsz stílusban. Az épület egyik különlegessége a külső falán található 72, kőből kifaragott emberi fej, amelyek egykori helyi lakosokat ábrázolnak. Bravúros a templom mennyezeti megoldása is: a dongaboltozat kiaakítása során sem téglát, sem gerendákat nem használtak hozzá, kőből és márványból készült az egész tetőzet. Csodálatos szépségű a templom rózsaablaka, valamint a lóhere alakú kis keresztelőkápolna is. 

Horvátország csúcsán

Rövid városnéző sétánk után másnap elindultunk megmászni Horvátország legmagasabb pontját. A túra a Sinjal csúcsra Glavas faluból jól jelzett úton indul. A házigazdáink által kiválasztott ösvény a leghosszabb és a legkevésbé meredek a hegycsúcsra vezető útvonalak közül. Oda-vissza kicsit több mint 18 kilométert gyalogoltunk, közben 1300 méteres szintkülönbséget kellett legyőznünk. Az útvonal érinti a Dinarić erőd romjait, amely egykor a Bosznia felé vezető utakat ellenőrizte, majd egy rövid szakaszon egy szép tölgyerdőn vezet keresztül. 

Feljebb elhaladunk egy elhagyott menedékház mellett, az épület mellett piknikezhetünk egyet, rossz idő esetén pedig akár be is menekülhetünk. Az út lejjebb füves, később sziklás, a túrabotnak hasznát vesszük a kopár mészkőfelszínen, mivel a karr jelenség – a csapadékvíz oldja a szén-dioxid tartalmazó kőzetet - jellegzetes formákat: keskeny barázdákat, éles tarajokat, vájatokat és csatornákat hoz létre.

Egy törpefenyővel benőtt rész után rövid kaptató következik, és már fenn is vagyunk a csúcson, Horvátország legmagasabb pontján. A bevezetőben már említett pirostetős kis épületbe épp csak bepillantottunk, de nagyon hasznos, hogy ott áll, mivel errefelé hirtelen változik az idő, a napsütés után erős szél, eső bármikor kialakulhat. Miután elfogyasztjuk a vezetőnk által készített finomságokat – kenyér nélkül is falható Adidas-szalonnát, házi sajtokat, sülteket – és szusszanunk egyet, elindulunk lefelé. 

Az ösvény egy működő menedékház mellett visz el, ahol vizet is vételezhetünk. Az extrém sportok kedvelői a hegy lábától idáig egy kifejezetten embert próbáló via ferrata ösvényen is felkapaszkodhatnak. A fűben hatalmas csiperkék szegélyezik utunkat, majd megkezdjük az órákon át tartó, térdet nem kímélő ereszkedést. Egy ponton letérünk a jelzett ösvényről, emiatt teszünk némi kerülőt, így végül fél nyolc körül érünk vissza kiindulási helyünkre. Az aktív nap végén a közeli Knin pompás erődjének éttermében fogyasztjuk el vacsoránkat, majd nyugovóra térünk. nem kell elringatni senkit.

Urbex és vízeséstúra két keréken

Másnap másféle aktivitást tesztelünk. Sibenik környékét ugyanis kerékpárral is felfedezhetjük, és ehhez még csak nem is kell otthonról hozni a drótszamarat. Népszerű program az e-bike bérlés, amihez érdemes szakavatott vezetőt bérelni. Mi egy harminc kilométeres kört mentünk, és még csak el sem fáradtunk útközben. A túra túlnyomórészt alacsony forgalmú mellékutakon, illetve murvás dűlőutakon keresztül vezet, így közben nyugodtan gyönyörködhetünk a tájban. Torak faluból indultunk útnak, ahonnan az azonos nevű, látványos tengerszemhez kerekeztünk. A meredek hegyoldalak és zöld erdők ölelésében fekvő idilli tó a karsztvidék egyik természeti csodája: ez a Krka folyó vizének a forrása. 

A biciklitúra során a folyót a forrásától a sokak által ismert vízesésekig kísértük, előtte azonban tettünk egy izgalmas kitérőt Lozovacba, egy elhagyott alumíniumgyárba. Az idilli táj közepén meglehetősen furcsán hat a valamikori Jugoszlávia egyik legnagyobb ilyen jellegű üzeme, amely immár évtizedek óta elhagyottan áll. A terület körüli kerítés hiányos, őrök nincsenek, így gyakorlatilag bárki bármikor bemehet a tucatnyi épületet – irodaházakat, ipari csarnokokat, öltözőket, ebédlőt – magába foglaló komplexumba, és körülnézhet. 

A gyárat egyik napról a másikra kellett elhagyniuk a dolgozóknak, így a pótalkatrészek, akták, kimutatások, mind az üzemben maradtak. Az évtizedek során az egykor rendben hagyott helyiségekből sok mindent elvittek, rengeteg dolgot összetörtek, így ma már egy posztapokalitikus világ vár minket a betonfalak között. Kint ugyanakkor az aszfalt felett egyre több helyen győzedelmeskedik a természet, fák, bokrok nőnek a romok között. A gyártelepről kitekintve is láthatjuk következő úti célunkat, a Krka Nemzeti Park nevezetességét, a híres vízeséseket. 

Alig fél óra alatt el is kerekezhetünk a látogatóközpont bejáratához, ahonnan a főútról letérve egy hosszú murvás úton jutunk el a vízesésekig. Ez a szakasz igazán gyönyörű, a meredek sziklafalak között itt már olyan bővizű a tenger felé iramodó folyó, hogy kisebb-nagyobb hajók is járnak rajta. Sok turista eleve nem gyalog vagy kerékpárral, hanem hajóval jut el a vízesésekig. A Krka vízesés teljes hossza 800 méter, szélessége 200 és 400 méter között változik, egyalogos útvonalon körbe lehet járni az egész vízesés-rendszert.

A vízesések körbejárása után még tettünk egy rövid bringás kitérőt a festői Skradin városába – annyira szép volt a hely, hogy ide mindenképp visszatérnék -, majd a Krka folyó egyik eldugott szegletében rejtőző Vidrovaca étterem felé vettük az irányt, hogy jól megérdemelt ebédünket ezen a legnagyobb forróságban is hűvös és árnyékos helyen fogyasszuk el. Az étterem jóformán csak hajóval megközelíthető, előtte kis yachtkikötő rejti el a kíváncsi szemek elől a sallangmentes luxus és a hamisítatlan dalmáciai ízek kedvelőit. Az ételeket például annyira autentikus módon készítik itt el, hogy csípős paprikát még kérésre sem szolgálnak fel. Csodálkozásomra reagálva a pincér elmondta, hogy a tulajdonos tiltja a paprika mindenféle felhasználását a konyhában, mivel az nem alapeleme a dalmát fogásoknak. 

A kiváló ebéd után egy motorcsónakkal fél óra alatt beszáguldottunk Sibenikbe, ahol a szeptemberi nap úgy tűzött a tengerparton, mintha nem szeptember vége, hanem július eleje lett volna. Az idő még éppen alkalmas volt arra, hogy az ember megmártózzon a kellemesen meleg tengervízben. Az aktív programok sora ekkor sem ért véget, mivel házigazdánk, Antonija vacsora előtt még megmutatta nekünk a város fölött húzódó bunkertúra-útvonalat. Már a belváros szomszédságában fekvő fantasztikus hangulatú, idős pínealigetben kialakított Subicevac parkból is kiváló kilátás nyílik a városra, de ha van még kedvünk gyalogolni felfelé, akkor naplementekor menjünk végig a jól kitáblázott Bunker ösvényen, amelynek végpontján a Kamenar dombon az egyik háborús bunker tetejéről gyönyörködhetünk a lemenő nap utolsó sugaraiban. 

Lapátolás nyugodt vizeken

Hegycsúcsok és templomok, erődök és vízesések után az utolsó napon csapatunk végre a tenger felől is megcsodálhatta a várost. A Sibeniki-öblöt az Adriai-tengerrel összekötő több mint 2000 méter hosszú Szent Antal-csatorna csendes vize ideális a kajakosok számára, különféle hosszúságú útvonalakon fedezhetjük fel a környékbeli látnivalókat. Csónakunkban ülve elevezhetünk a Hitler szemének nevezett bunkerekig – ebben a mesterségesen kialakított alagútban tudtak elrejtőzni a nácik hajói a bombázások elől -, majd tovább a feljebb már említett Szent Miklós-erődig. 

A hetvenes évek óta védettséget élvező területen gazdag a madárvilág, a csatorna mentén kialakított sétaúton információs táblák segítenek felismerni a ritka, sótűrő növényfajokat.

A kiadós mozgás után a közeli Podsolarsko falu Barun nevű éttermében nem mindennapi gasztronómiai csemegékkel zártuk sibeniki kalandunkat. Az egyszerű falusi vendéglőnek látszó helyen kérésünkre kitolták az aznapi friss tengeri választékot, a tálcáról egy meghökkentő külsejű halat, a John Dorynak vagy magyarul kakashalnak nevezett mélytengeri szörnyet választottuk ki a pincér javaslatára. Jól döntöttünk, isteni állagú, kiváló ízű csemegével zártuk le így a túránkat.

Köszönjük a meghívást a Horvát Idegenforgalmi Közösségnek.

Nyitókép: 

Állítsa be, hogy a Turizmus.com cikkeit az elsők között lássa a Google keresőben!