Május 15-ig lehet jelentkezni a Virágos Magyarország versenyre. Az ország egyik legnagyobb múlttal rendelkező környezetszépítő mozgalmának fókuszában idén a klímatudatossághoz kapcsolódó szemléletformálás áll.

Elindult a jelentkezés az immáron 32. Virágos Magyarország versenyre. A szervezőbizottság, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség leányvállalata, a Visit Hungary május 15-ig várja azoknak a településeknek a jelentkezését, amelyek szívesen összemérnék ápolt, fenntartható és vonzó zöldfelületek kialakításában elért eredményeiket.

A szervezők ezúttal is a kis falvaktól a nagyvárosokon át a fővárosi kerületekig öt települési kategóriában hirdetik meg a megmérettetést. 


Hazánk egyik legszerethetőbb környezetszépítő versenyén immár hatodik alkalommal vehetnek részt a határon túli magyar ajkú települések is. Több minisztérium és számos szakmai szervezet is értékes díjakat ajánl fel a kiemelkedő településeknek. 

A bírálat során a fenntarthatóság és a közösségi szerepvállalás esik legnagyobb súllyal a latba, az igényes zöld környezetért tett erőfeszítések értékelése mellett. Különféle tematikus díjakat is odaítélnek majd: elismerik például az év főterét és fasorát, és ebben az évben is gazdára talál a Virágzó Közösség díj, amellyel a követendő példaként szolgáló helyi kezdeményezéseket ismerik el. Idén is lehet nevezni a virágos városi és faluséták kategóriában, az elismerést olyan települések érdemelhetik ki, ahol a turisták vezetett sétákon csodálhatják meg a település páratlan zöldfelületeit, parkjait, nevezetes fasorait. 

Varsany-MTU
Virágözön Varsányban (Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség)

Tavaly közel 400 pályázat érkezett a versenyre, ami jól mutatja, hogy hazánkban rengeteg a lakóhelyét szépíteni vágyó és egyúttal a hatékony, fenntartható zöldfelület-gazdálkodás iránt is elkötelezett közösség.

„Idén kiemelten szeretnénk felhívni a figyelmet a Virágos Magyarország egyik legfontosabb küldetésére is, ez pedig a klímatudatosságot erősítő szemléletformálás. Egyre inkább kulcsfontosságú lesz ugyanis az alkalmazkodás és az új kihívásokra való innovatív reagálás képessége, amelyben a kisközösségek valóságos motor szerepet tölthetnek be” 


– hangsúlyozta Borbás Marcsi, a verseny fővédnöke.

Az esztétikus településkép és a környezettudatosság erősödése nagyban hozzájárul falvaink és városaink turisztikai vonzerejének és versenyképességének növeléséhez. A Virágos Magyarország verseny egyúttal az épített örökség megőrzését és gyarapítását is jól szolgálja.

A települések számára a regisztráció és a részvétel díjmentes, további információk a Virágos Magyarország megújult online felületein találhatók:

www.viragosmagyarorszag.hu

facebook.com/viragosmagyarorszag

 

50 éves az európai virágos verseny

2025-ben ünnepli fennállásának 50. évfordulóját az Entente Florale Europe, Európa egyik legrangosabb tájépítészeti és környezetszépítő versenye. A jubileumi évben a tavalyihoz hasonlóan idén is hazánk tölti be a nemzetközi szervezet elnöki tisztségét. Magyarországot Nyíregyháza és Varsány képviseli majd az idei európai megmérettetésen, bemutatva a hazai zöld kezdeményezéseket, a környezettudatos és fenntartható élettér kialakításában elért eredményeket a nemzetközi színtéren is.

(Nyitókép: Vác, fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség) 

KAPCSOLÓDÓ

Stratégiai megállapodást kötött az MTÜ és az AÖFK a belföldi turizmus fejlesztéséért

Összefognak, hogy több vendégéjszaka legyen a „boldogsághormokból”.