Felsorolni is nehéz azt a rengeteg látványosságot, amit a Nyitrai régió kínál az odalátogató turisták számára.

Bevezetőjében Soňa Jelínková, a Szlovák Turisztikai képviselet vezetője kiemelte, hogy idén várhatóan eléri a magyar turisták száma északi szomszédunknál a 2019. évi szintet. Tavaly 89 ezer honfitársunk töltött legalább egy éjszakát a szlovákiai szálláshelyeken, az átlagos tartózkodási idő 2 éjszaka volt. Az egynapos látogatók száma ugyanakkor nagyságrendekkel több volt, meghaladta az egymilliót. Közülük sokan rokonlátogatóba érkeztek, és voltak szép számmal bevásárlóturisták is.

Ezután a Nyitra Megyei Turisztikai Desztinációmenedzsment Szervezet igazgatója, Zuzana Pálenčíková, Marta Haroniková, a Nyitra Regionális szervezet képviselője, valamint Németh Lívia, a Párkányi Regionális TDM-szervezet munkatársa mutatta be a térség látnivalóit

A térség rendkívül jó turisztikai adottságokkal rendelkezik, számos termál- és gyógyfürdő, történelmi látnivaló, és kiváló borok és élelmiszeripari termékek várják a látogatókat. A térséget átszelik a különböző - Garam menti, Vág menti és Nyitra folyó menti - kerékpáros és vízi útvonalak, amelyeket kombinálni is lehet, erről szól a „Bringáról csónakba” elnevezésű program. Összesen 1600 kilométernyi kijelölt kerékpáros útvonal áll a régióban a turisták rendelkezésére.

 

A történelmi emlékek sora a római időkig nyúlik vissza, aki erre az időszakra kíváncsi, azt várja Izsán Dunától északra elterülő barbaricum egyik legkiterjedtebb római építészeti együttese, a feltárt római katonai tábor, amely az UNESCO világörökségek közé tartozik. Egy QR-kód segítségével az érdeklődők a virtuális valóságban eredeti állapotában is megtekinthetik a tábort.

A régió történelmi fontosságát főleg a szláv törzsek érkezése emeli ki, amelyek Nyitra környékén hozták létre az első szláv fejedelemséget. A kereszténység felvételének idejéből is számos románkori templom maradt az utókorra ezen a vidéken, például Nyitrán és Bény községben. Nyitra várost mint Szlovákia legrégebbi települését említik. Illik hozzá az "ódon" jelző, mert már a 9. században a Nyitrai Hercegség székhelye volt.

Páratlan szépségű kastélyokban is gazdag ez a terület. A Tribeč hegység lábánál fekvő Kistapolcsány (Topoľčianky) község büszkesége a terjedelmes angolpark, amelybe festőien illeszkedik a régi várkastély történelmi objektumának déli szárnyát alkotó klasszicista kastély. A kastély a múltban a Habsburgok nyári rezidenciája volt, az első világháború után elnöki nyaralóként szolgált. 

A térségben található a lipicai lótenyésztés egyik európai fellegvára, a kisptaolcsányi nemzeti ménes. A térség büszke kékfestő és a korábban elsősorban a kondások által gyakorolt népi dudás hagyományaira is. 

Aki adrenalinlöketet keres, Nyitra városának határában azt is megtalálja azon a via ferrata ösvényen, amelyen felkapaszkodva a város látványában gyönyörködhetünk. 

A térség legfőbb vonzerői közé tartozik a magyar turisták körében az Esztergommal szemben, a Duna túloldalán fekvő Vadas Termálfürdő Párkányban. A 9900 lakosú kisváros 30 hektáron elterülő fürdőjét naponta több mint tízezren keresik fel. Szlovákia legnagyobb alapterületű fürdőjéhez több 4000 ágyas szálláskapacitás tartozik. A fürdő 8 kültéri medencével, 5 beltéri medencével és 6 csúszdával várja vendégeket. Komoly fejlesztéseket terveznek: a jelenleg 1000 négyzetméteres wellness központ területét 2028-ra megduplázzák.

 

A várostól csupán 10 kilométerre fekszik Európa legromantikusabb kastélyszállodája, a Hotel Chateau Bella, ahol világbajnok borokat előállító borászat is működik. 

A rendezvény végén a vendégek megkóstolhatták a régió borai mellett a szalkai Gora ökofarm mangalica finomságait.

 

(Nyitókép: Nyitra vára. Fotó: slovakia.travel)

KAPCSOLÓDÓ

Szlovákia leggyorsabb felvonóját adták át a Bachledka síterepen

A síelők decembertől használhatják.