Eladják Keszthely ikonikus óriáskerekét, amelyről hat évig lehetett csodálni a balatoni panorámát, és amely a keszthelyi látkép egyik legismertebb szereplője volt.

A 45 méter magas óriáskerék most új tulajdonosra vár, az ára 2 millió euró + áfa, amiben már benne van az egyszeri szállítás és szerelés költsége is. A látványosság gyakorlatilag bárhol felállítható, ahol az engedélyezés adott: lehet önkormányzati vagy magánterület is – írja a zaol.hu.

A szerkezet egyszerre 180 fő befogadására alkalmas, köszönhetően a 30 darab zárt gondolának. Nem egyszer fordult elő, hogy a szezonon túl is üzemelt, hiszen a téli Balaton látványa is mesés.

A szerkezet különlegessége, hogy magyar gyártású, ez a darab még a tulajdonosok megrendelésére épült, tehát egyedi és megbízható példány, amelyhez hasonlókat Németországban és Hollandiában gyártanak – fogalmaz Horváth Mihály, a kerék értékesítéséért felelős egyik tulajdonos.

Az eladás oka pedig nagyon prózai, nem azért válnak meg tőle, mert nem vált be, inkább azért, mert túlságosan is bevált, és eljött az ideje a nagyobb keréknek. Az új szerkezet már előkészületben van, de ennek feltétele az, hogy a jelenlegi kerekük új otthonra találjon.

 

Keresik tehát a gazdát az egykori kedvencnek, amely remek választás lehet olyan települések vagy rendezvényhelyszínek számára, ahol komolyan gondolják a turisztikai vonzerő növelését. Egy látványosság ugyanis nemcsak élményt, hanem komoly médiafigyelmet és vendégforgalmat is generálhat. 

Nyitókép: Facebook / Keszthely Óriáskerék

KAPCSOLÓDÓ

Jégpálya, hófánkpálya, óriáskerék és szalma labirintus a siófoki Nagystrandon

Az ünnepvárás minden napjára jut téli élmény kicsiknek, nagyoknak egyaránt.