A Vasfüggöny árnyékában vezet végig az a különleges kezdeményezés, amely izgalmas történeteken keresztül mutatja be az egykori nyugati határvidéket. Az EuroVelo 13 Vasfüggöny kerékpárút, a hozzá kapcsolódó térkép és sztoriportál a régi Vasfüggöny nyomvonalát követi, és olyan helyi történeteket, falvakat és gasztronómiai helyeket mutat be, amelyekről eddig szinte alig lehetett hallani. A projekt egy 6+1 részes kisfilmes sorozattal is kiegészült, amely a kerékpáros slow turizmus szemszögéből közelíti meg a térséget: megmutatja, hol érdemes megállni, letérni az útvonalról, vagy beiktatni egy-egy helyi élményt, hogy a túra valóban a térség felfedezéséről szóljon. 

Magyarország legnyugatibb szegletén egykor a Vasfüggöny húzódott – a hidegháború idején kettéosztott Európa egyik legszigorúbban őrzött határvonala. A szögesdrótok, aknamezők és őrtornyok helyén az EuroVelo 13, a Vasfüggöny kerékpárút halad, amely mintegy 10 ezer kilométeren követi az egykori kelet–nyugati határt a Barents-tengertől egészen a Fekete-tengerig. 

A korábbi határsáv ma már természetközeli, történelmi emlékekben és kulturális örökségben gazdag „zöld folyosóként” működik, ahol a kerékpárosok egyszerre találkozhatnak tájjal, történelemmel és helyi közösségekkel.

 

Ezt a világot mutatja be az Inclusive Border Cycling projekt és a hozzá kapcsolódó 7 részes videósorozat is, amely Dél-Zala és az Őrség határ menti településeire fókuszál. 

„Újra felfedezni és megmutatni ezt a tájat, amelyet egykor csak külön engedéllyel lehetett megközelíteni, különleges élmény. Éppen ez az egykori elzártság őrzött meg Dél-Zalában és a Lenti–Letenye térségben számos olyan természeti és kulturális értéket, amelyek ma a kerékpárosok számára is igazi felfedezést jelentenek. Mi nem egyszerűen átgurulunk ezen a vidéken: szeretnénk megmutatni az olajos múlt emlékeit, az élővilágot, a történelmi helyszíneket és azokat a történeteket, amelyek ezt a tájat egyedivé teszik” – mondta el Szabó Balázs, a Zalai Tekergők Kerékpáros Sport és Túra Egyesület vezetője.

Az Inclusive Border Cycling egy magyar kezdeményezésű, nagyszabású európai uniós projekt, amelyhez 16 szervezet csatlakozott Ausztriából, Magyarországról, Szlovákiából, Asuztriából, Szlovéniából, Horvátországból, Szerbiábólés Romániából.

„Az európai Duna Régió Interreg Program által támogatott, mintegy két és fél éves fejlesztés célja végig az volt, hogy a határ menti kerékpáros útvonalakat ne csupán infrastruktúraként, hanem komplex társadalmi és gazdasági fejlesztési eszközként kezelje. Egy olyan rendszerként, amely a helyi történetek, termékek és közösségek összekapcsolásával képes új jelentést adni az utazásnak” – közölte a West-Pannon Nonprofit Kft. cégvezetője, Polgár Tibor.

A kezdeményezés több biciklis útvonalat is összekapcsol, köztük a Vasfüggöny-kerékpárutat (EuroVelo 13) és a Dráva–Mura menti, természetközeli kerékpáros Európa Amazonasa hálózatot - derül ki a lapunkhoz eljuttatott összefoglalóból.

Fókuszban az élményközpontú és közösségalapú turizmus

Ahogy Polgár Tibor elmondta, a nemzetközi tapasztalatok szerint a vidéki térségekben a turizmus akár a helyi termelők bevételeinek 30 százalékát is adhatja, a legkisebbektől a nagyobb gasztronómiai szereplőkig. Ezért is merül fel, hogy a határ menti térségekben – a volt Vasfüggöny vidékén – hogyan tudnak a helyi közösségek még erősebben kapcsolódni a turizmushoz.

„A projektben külön figyelmet fordítottunk arra is, hogy ezek a termelők – akik nem feltétlenül rendelkeznek turisztikai vagy kommunikációs tapasztalattal – felkészítést kapjanak. Osztrák jó gyakorlatokra építve több partner bevonásával zajlott a tudásátadás és a helyi szereplők felkészítése.

Ennek egyik látványos eseménye volt volt a tavalyi „Nyitott Porták Napja” keretében szervezett hétvégi Vasfüggöny túra, amelyen mintegy 70 termelő vett részt, és több mint 8000 látogató érkezett a programokra egyetlen hétvége alatt”

 

 – mesélte Polgár Tibor.

A fejlesztések nem álltak meg a történeteknél: kiterjednek a kerékpárutakhoz kapcsolódó közösségi szerepvállalásra is. A kevésbé lakott vagy forráshiányos térségekben a helyiek bevonásával azt is vizsgálják, hogyan lehet a kerékpárutak fenntartásában is aktív szerepet adni a közösségeknek.

A helyi történetektől az élményalapú turizmusig

A projekt egyik legfontosabb szakmai eredménye egy olyan módszertan kidolgozása volt, amely segítette a települések helyi határ-történeteinek hiteles összegyűjtését, rendszerezését és rövid, élményszerű bemutatását a kerékpáros turisták számára.

A koncepció lényege az úgynevezett „élménydizájn”: a térség történetei nem teljes körű történelmi feldolgozásként, hanem tudatosan szerkesztett, dramaturgiailag felépített utazási élményként jelennek meg. A cél, hogy a kerékpáros ne csupán áthaladjon a vidéken, hanem megismerje annak múltját, közösségeit és kulturális örökségét is.

 

A projekt arra is választ keresett, miként kapcsolhatók be a kerékpáros turizmusba a volt Vasfüggöny térségében élő közösségek és helyi szereplők. A kínálatban a becsületkasszás porta vagy a „nagymama lekvárja” ugyanúgy megjelenik, mint a kisüzemi termelők, borászatok vagy magasabb szintű gasztronómiai szereplők. A cél egy olyan komplex, élményalapú turisztikai kínálat kialakítása volt, ahol a táj, a történetek, a helyi termékek és az emberi találkozások együtt jelennek meg.

Digitális platform és narratív térkép: Danube Story Portal

A projekt egyik kulcseleme a Danube Story Portal, amely a térség főbb kerékpáros útvonalait – köztük az EuroVelo 13-at, az Amazon of Europe Bike Trailt és az EuroVelo 6-ot – kapcsolja össze egy közös digitális felületen.

A platform különlegessége, hogy nemcsak útvonalakat, hanem a hozzájuk kapcsolódó helyi történeteket és termelőket is bemutatja, így egy komplex adatbázisként is működik, amelyet európai és hazai szakmai szervezetek – többek között az Európai Kerékpáros Szövetség és az Aktív Magyarország – is hasznosíthatnak a kerékpáros turizmus fejlesztésében.

Kisfilmek készültek a Vasfüggöny nyomvonalán

Az 6+1 részes magyar epizódos videósorozat az egykori Vasfüggöny nyomvonalának legfontosabb hazai helyszíneit és történeteit mutatja be. A produkció célja, hogy ráirányítsa a figyelmet Magyarország nyugati határszélén húzódó, évtizedekig elzárt tájegységekre – Dél-Zalára, Vas megyére, az Őrségre és a Hetés térségére –, amelyek ma is az ország egyik legkülönlegesebb, mégis kevéssé ismert vidéki mozaikját alkotják. A sorozat inspirációt kíván nyújtani mindazoknak, akik aktív kikapcsolódást, autentikus vidéki élményeket és valódi helyi történeteket és termelőket keresnek.

Határmenti történetek – 6+1 kisfilm a Vasfüggöny nyomában

Az 6+1 részes sorozat a nyugati határszél egykori Vasfüggöny-vidékére vezet, ahol Dél-Zala, Vas megye, az Őrség és a Hetés térségei évtizedekig elzárt határzónaként éltek – ma pedig kerékpáros útvonalakon, falvakon és helyi történeteken keresztül rajzolódnak újra.

1. Apátistvánfalva
A Vasfüggöny nyomában, a Vendvidék ízeivel és a Kétvölgyi kilátó környékén
🎥 https://www.youtube.com/watch?v=cxHjMy5Xs9g&t=16s

2. Magyarbüks
A falu, amelyet egykor szinte teljesen elnyelt a határsáv

 

3. Lovászi
Urbex a határvidéken: bunker, olajmezők és a Vasfüggöny ipari öröksége
🎥 https://www.youtube.com/watch?v=-MiDRXzuEIA&t=121s

4. Őrség
A Vasfüggöny peremén: a tökmagolaj és a helyi „zöld arany” története
🎥 https://www.youtube.com/watch?v=UsNp2L56oEE&t=129s

5. Tormafölde
Egy borászat, amely ma is őrzi a határvidék ízeit – Tuboly Pince
🎥 https://www.youtube.com/watch?v=P-rb51ZDyaE

6. Szécsisziget
Őstermelői piac egy régi malom árnyékában
🎥 https://www.youtube.com/watch?v=8Ph3LAVNSX4

6+1 Bödeháza
A határvidék csendes lezárása – ahol a táj, a történelem és a mindennapi élet újra összeér
🎥 https://www.youtube.com/watch?v=-0OxZUgheug&t=161s

KAPCSOLÓDÓ

Magyarország vár: Lélekgyógyító erdők és méhesek a Vendvidéken

Idilli dimbes-dombos tájon hatalmas erdők és magas füvű rétek váltják egymást, ahol a lovak, tehenek mellett európai bölények is legelésznek.