Két fiatal magyar artista, Nitas Kevin és Donnert Ferdinand is fellép a Royal Caribbean Legend of the Seas tengerjárójának Fusion című jeges show-műsorában.

A 21 éves Nitas Kevin és a 20 éves Donnert Ferdinand az Absolute Zero jégarénában egy mintegy hat méter magas kínai rúdon mutat be szinkronizált erőelemeket és helycseréket.

 

A sikeres casting után a felkészülés az Egyesült Államokban folytatódott: két hetet töltöttek Kaliforniában, majd az intenzív próbaidőszak Miamiban zajlott, ahol a produkció elnyerte végső formáját. A hajóra érkezés élményét elmondásuk szerint, soha nem fogják elfelejteni.

Donnert Ferdinand, aki most 20 éves, egy többgenerációs artista dinasztia leszármazottja. A 21 éves Kevin pedig az Operaház Carmen című előadásában is fellépett már, de korábban többszörös magyar bajnok, valamint Európa- és világbajnoki dobogós kung-fu harcos volt.

A Legend of the Seas fedélzetén az Absolute Zero arénában – ami a világ legnagyobb tengeri jégpályája – egy különleges eszközt, a kínai rudat használják a Fusion című előadásban.

„A mutatvány során a mintegy 6 méter magas rúdon végzünk szinkronizált erőelemeket és látványos helycseréket. A produkció technológiailag is egyedülálló” - mondta Ferdinand.

A Legend of the Seas a Royal Caribbean harmadik Icon-osztályú óriása, amelyen nyolc tematikus negyed, hét medence és több mint 40 étkezési és szórakozási lehetőség várja az utasokat. 

 

turAz új élmények közé tartozik a Hollywoodland Supper Club, amely a klasszikus hollywoodi filmek világát idéző, többfogásos vacsoraélményt kínál. A hajó hét hónapra a magyar srácok otthonává is vált.

A Legend of the Seas július 4-én indult első kereskedelmi útjára, jelenleg a Földközi-tenger legszebb tájain, többek között Róma és Barcelona érintésével hajózik, Kevinék produkciója pedig 2027. január végéig megtekinthető a fedélzeten.

(Nyitókép: pillatkép a jégshow-ből. Fotó: rcc.hu)

KAPCSOLÓDÓ

Huszonhárom éve egyik óceánjáróról a másikra száll egy férfi

Az online munkát végző Mario Salcedo annyira hozzászokott a hullámokhoz, hogy a szárazföldön már bizonytalanul érzi magát.