A magyar turisták még nem igazán fedezték fel maguknak ezt a vidéket, amiben az is közrejátszik, hogy a régió központja, Zielona Góra (Zöld-hegy) Budapesttől több mint 800 kilométerre fekszik, és az útvonal egy részén, Csehországban még nincs autópálya. 

A közel tízórás autózás ellenére érdemes útnak indulni, mert nem mindennapi látnivalókkal találkozhatunk errefelé, és már útközben is egymást érik az izgalmas helyek. A Lubuskie régióval délről határos Alsó-Szilézia vajdaságban mi is körülnéztünk. Elsőként egy hangulatos kisvárosban, a cseh határ mellett fekvő Kudowa-Zdrójban tettünk egy sétát. A zdrój elnevezéssel errefelé a gyógyüdülőhelyeket illetik, de érdemes tudni, hogy ez itt nem gyógyfürdőt, hanem klimatikus gyógyhelyet jelent, ahol a gyógyhatású vizeket ivókúra formájában alkalmazzák, egyébként pedig a tiszta hegyi levegő és a hatalmas zöld parkok, valamint a környező erdők támogatják a feltöltődést. 

A városka egy szeptemberi hétköznap délután sem volt üres, az itteni szanatóriumokba kéthetes, államilag finanszírozott beutalóval érkeznek a vendégek, akiknek egyébként a gyógyvíz elszürcsölésén kívül csak annyi dolguk van, hogy pihenjenek – a helybeli éttermek, kávézók, fagyizók üzemeltetőinek nagy örömére.

Utunk innen a krzeszówi apátsághoz vezetett. Az UNESCO-világörökség-várományos, monumentális, barokk stílusú templomot a 13. században a bencések alapították, később a ciszterciek bővítették. Falai között nyugszik a Piast uralkodói dinasztia több tagja. 

Birodalmak és stílusok keresztútján

Hosszúra nyúlt első napunk estéjén érkeztünk meg a százezer lakosú Legnicába, ahol rövid séta során fedeztük fel a legfontosabb látnivalókat. A vörös téglás gótikus katedrális mellett prágai barokk stílusú templom és reneszánsz sgrafittós palota is utunkba esett, de megcsodáltuk a Ryneken, vagyis a főtéren a reneszánsz és barokk stílusjegyeket egyaránt mutató „Heringes házakat” is. Ez a nyolc, 16. századi műemlék bérházból álló sor onnan kapta a nevét, hogy egykor hal- és heringárusok piaci bódéi álltak az épületek előtt. 

Városnézés közben Legnica történetébe is bepillantást nyertünk. Bár lengyelek alapították, és a Piast-dinasztia tagjai 700 évig uralkodtak a városban, az évszázadok alatt volt cseh, magyar, osztrák, majd porosz kézben is, természetesen mindegyik korszak rányomta bélyegét a település arculatára. 

Másnap reggel benéztem a Piastok által emelt erőd szomszédságában fekvő városi piacra, ahol a nylonból készült, idehaza már jóformán elfeledett otthonkák (!) és műanyag öntözőkannák mellett többféle erdei gombát, áfonyát és más finomságot is kínáltak az árusok, ízelítőt adva a környező erdőségek gazdag élővilágából.

Bányavidékből geopark

Legnicát elhagyva érkeztünk meg tényleges úti célunkba, a Lubuskie régióba, ahol első megállónk egy mesébe illő vidék volt. A német határ tőszomszédságában fekvő Łęknicában elektromos kerékpárra pattantunk, hogy felfedezzük a Łuk Mużakowa Geoparkot, illetve a szomszédságában fekvő, UNESCO-világörökségi státuszú Mużakowski Parkot. Az erdővel borított, tavakkal szabdalt geopark idilli vidékéről nem gondolnánk, hogy emberi kéz alkotta: pedig ezen a tájon évszázadokon át folyt a barnaszén, illetve a homok, kavics, agyag kitermelése, majd a bányászat megszűnése után a természet visszahódította magának a terepet. 

Olyannyira jól sikerül ez a folyamat, hogy egyebek között a legjobb gombászhelyek között tartják nyilván ezt a vidéket. A helyiek védik-óvják a tájat, csak gyalog, kerékpárral, esetleg bérelhető elektromos kisbusszal lehet közlekedni a park területén. Különleges látvány fogadott a számtalan tó egyikénél: a vízből fenyőfák csonkjai merednek az ég felé, jelezve, hogy itt valamikor erdő volt. És valóban: a mostani tó alatt is folyt a barnaszén kitermelése, és amikor a föld alatti tárna beomlott, az erdőt elárasztotta a víz, a magas kéntartalmú víz pedig konzerválta a fák maradványait.

A herceg birodalma nem ismer határokat

Alig néhány kilométerre innen, a Mużakowski Parkban is tettünk egy kört kerékpárjainkkal. Európa egyik legnagyobb területű, több mint 700 hektáros tájparkja a Nysa Łużycka folyó két partján, Német-, illetve Lengyelország területén terül el. A műemlékegyüttes nagyobb része (több mint 500 hektár) a lengyel oldalon található. A parkot a 19. század első felében Hermann Pückler-Muskau herceg alapította. A hatalmas angolpark közepén álló egykori rezidenciája tökéletesen illeszkedik a lejtők és teraszok szabdalta völgy természetes terébe. A területen számos idős faegyedet is találunk, amelyek kora meghaladja a száz évet.

Pezsgők, borok, almalé

Miután kigyönyörködtük magunkat a park zöldjének ezerféle árnyalatában, elbuszoztunk Żagańba, ahol ámultunk egyet az egykori Ágoston-rendi kolostoregyüttes könyvtárában, majd megkóstoltuk a Saganum Pincészet borait. A borászat alapítója stílusosan, karddal ütötte le a pezsgősüveg dugóját.

Később egy 540 hektáros almáskert gyümölcsleveit is volt alkalmunk megkóstolni, miközben a házigazdák bemutatták a Pałac i Sad Solniki csodálatos esküvői helyszínként funkcionáló pálmaházát. A ház a Lubusi asztal elnevezésű gasztronómiai útvonal része, ahol reggelire bundás almát, lekvárokat és mindenféle finomságokat is felszolgálnak. 

A nap lezárásaként a környék legrégebbi pincészetébe voltunk hivatalosak. A Stara Wieś település mellett fekvő Kinga Pincészetben, mint megtudtuk, nemcsak bor-, hanem csemegeszőlőt is termesztenek. Boraikat egy fából épült, régi, folyóparti csónakházban lehet megkóstolni. A kóstolóház belső tere és környezete művészi igénnyel van kialakítva, ami nem is csoda, hiszen a tulajdonos házaspár nőtagja képzőművész. A házigazdák itt is kitettek magukért: miután a hidegtálak tartalmával már jóllaktunk, a kemencében sült tejfölös, kolbászos, nudlis sertéshúst már csak megkóstolni bírtuk.

Ringatózás az Oderán

Másnap – mielőtt újra elmerültünk volna a kulináris élvezetekben – némi kultúrát is magunkba szívtunk. Elsőként Świebodzinban rácsodálkoztunk a világ legnagyobb, 33 méter magas Krisztus király szobrára, ami szépnek nem igazán mondható, viszont néhány év alatt zarándokhellyé változtatta a települést. Innen egy jóval autentikusabb látnivalóval folytatódott a program, Łagówba utaztunk, hogy bejárjuk az aprócska, ámde annál szebb középkori eredetű városközpontot, benne a johannita lovagrend által emelt erőddel. Ha itt jár valaki, érdemes mindenképpen felmennie a vártorony tetejére, mert lenyűgöző kilátás nyílik onnan az erősséget körülölelő két hatalmas tóra és az ősfás parkra. Ha valaki beleszeretne a középkori hangulatba, a vár üvegtetős rendezvényterme esküvőre is kibérelhető. 

Mire sikerült volna elmerülni teljesen a középkori lovagok világába, mennünk is kellett tovább az Odera folyóhoz, ahol hajókázással egybekötött borkóstolós ebéddel vártak minket házigazdáink. Az Oderát Górzykowónál ne úgy képzeljük el, mint a Dunát vagy a Tiszát, itt inkább a Bodrogra vagy a Szamosra hasonlít. Nem mindig ilyen békés ám a folyó: többször okozott óriási árvizet, legutóbb 1997-ben. A 12 férőhelyes kishajó fedélzetén Tytus Fokszan, a cigacicei Pod Winną Górą pincészet tulajdonosa mutatta be borait helyi finomságok kíséretében. 

Csúcsborászat a dombtetőn

Ezután gyakorlatilag kora estig egyik borkóstolóból a másikba estünk. Körutunk boros csúcspontját a Stara Winna Góra pincészetben érte el, ahol valóságos álomvilág fogadott minket. A tulajdonos Marek Krojcig személyesen vezetett végig birodalmán. Az Odera folyó közelében lévő domb déli lejtőin fekszik a pedánsan művelt szőlőültetvény, a domb tetején állnak a fogadóépületek, az étterem, a terasz és a borbolt. Séta közben megtudtuk, hogy a vállalkozó azután vágott bele a borkészítésbe, hogy sikeresen működő műanyagipari cégét felvásárolta egy multinacionális vállalat. Amikor a család a 90-es évek végén megvette a mai pincészet területét, ott csak üres tárolópincék, a domboldalon, a magas fűben pedig elfeledett szőlőtőkék voltak. 

A vállalkozó kezdeményezésére születtek meg azok a jogszabályok, amelyek megteremtették a lengyelországi borszőlőtermesztés és borkészítés keretrendszerét – a szocializmus idején ugyanis úgy tartották, hogy a borászkodás és a borivás nyugati luxustevékenység, ezért egyáltalán nem támogatták. Bár csak 2007-ben hozták ki a piacra az első borukat, ma már évi negyvenezer palack készül náluk, italaikkal a LOT légitársaság járatain is találkozhatunk. Az egész intézményre jellemző a csúcsminőségű kialakítás, itt minden régi bútordarab, virágcsokor, bokor és almafa a megfelelő helyen van, hogy egy komplett élményt adjon a vendég számára. A borok pedig csúcsminőségűek, ráadásul a korábban kóstoltaknál nem is drágábbak. 

Bacchus-szobrok nyomában a borfesztiválra

Nehéz szívvel hagytuk ott a borház idilli hangulatát, de már várt ránk a térség központja, Zielona Góra. A 140 ezer lakosú város központját kellemes sétával érdemes felfedezni. Utunk kiindulópontja a Pálmaház volt a Borhegy tetején. A modern épületben óriásira nőtt trópusi, szubtrópusi növényeket láthatunk, a hely rendezvényekre is bérelhető. A Borhegy tetején régi présház áll, oldalában a városi szőlők nyúlnak el, amelyekről bárki szabadon leszedhet egy-egy fürtöt. A Pálmaháztól a városközpont felé sétálva úton-útfélen apró Bacchus-szobrokkal találkozhatunk – az egyik éppen hordót üt csapra, a másik egy kupa bort emel a szájához, a harmadik, meghökkentő módon, egy ősi számítógép monitorját bűvöli éppen. A város turisztikai térképén is feltüntetett nyolcvan rézszobrocskát követve bejárhatjuk Zielona Góra legfontosabb látnivalóit. Hasonló miniatűr rézszobrokat más lengyel városokban is találunk, Wrocławban például törpékre bukkanunk a fontosabb helyek közelében. 

Mindenesetre Zielona Górában ezen a hétvégén a szobrocskák a szüreti ünnep forgatagába vezettek el. Már délután komoly tömeg töltötte meg az óváros utcáit, ahol a borászok pavilonjai mellett helyi finomságokat kínáló ételárusok sorakoztak. A szélső utcákban régiségvásárt tartottak, volt itt minden a század eleji porcelánoktól kezdve a szocialista kor relikviáin át a bakelitlemezekig.

Házigazdáink invitálására ezután több boros pavilon kínálatát is megkóstoltuk, kiváló pezsgőt ittunk például Winnica Gostchorze standján, a borászat tulajdonosa Guillome Dubois, a savak felitatására pedig a Gościniec u Deców-nál kínált tépett vaddisznóhúsból csipegettünk. 

A legősibb lengyel borvidék

A legrégebbi borvidék a mai Lengyelország területén Zielona Góra környékén található, ahol már a 12. században is foglalkoztak szőlőtermesztéssel. Az első tőkéket vélhetően szerzetesek telepítették. A szőlő termesztéséhez a lengyelországi viszonyok között kedvezőnek tekinthető klíma, az egyre inkább jellemző meleg és napos nyár, a nem túl hideg tél, illetve a meszes, máshol homokos-agyagos talaj, a szelíd lejtők és az Odera folyó közelsége ad megfelelő alapot. 

A helyben termelt borok között kifejezetten magas minőségű és közepes színvonalú italokat egyaránt találunk, ugyanakkor a folyamatosan növekvő helyi kereslet és a korlátozott termelési kapacitások miatt ezek a borok 6-8-10 ezer forintos palackáron, magyarul meglehetősen drágán is könnyen eladhatók helyben. Elsősorban fehérszőlőt termesztenek, a fajtaválaszték széles, népszerűek a rezisztens fajták, mint a solaris, de elterjedt a rizling, a sauvignon blanc és a chardonnay is. Kékszőlőből a pinot noir mellett a szintén rezisztens regent fordul elő a leggyakrabban. Míg a századfordulón csak Zielona Gorában 800 hektáron termesztettek szőlőt, most Lengyelország összes borvidékén terem ennyi szőlő összesen.

Rejtélyes alagútrendszer a mesekastély alatt

Hazautunk során az egyik legnépszerűbb dél-lengyelországi látványosságot, az évi háromszázezer látogatót fogadó Książ-kastélyt is felkerestük. Eredetileg másfél órás látogatást terveztük, de az impozáns épület felfedezésére végül két óra is kevésnek bizonyult. A vár építése 1288-ban kezdődött, mai formáját többszöri átépítés és intenzív bővítések során nyerte el. 

A kastély látogatható termei utolsó urának, XV. Hans Henrich Hochbergnek és családjának korát, a 20. század első évtizedeit idézik. Van itt minden: aranyozott falidíszek, központi fűtés, beépített porszívó, kényelem és luxus minden szinten. Ez persze nem meglepő a korabeli Európa egyik leggazdagabb emberétől. 

1941-ben a nácik lefoglalták a kastélyt, és számos díszítő elemétől megfosztották belső tereit, zsidó munkaszolgálatosokkal pedig óriási alagutakat ásattak a kastély alá, a hegy gyomrában. Ezekben a járatokban akár egy mozdony is elfért, ezért sokan gondolják, hogy a nácik által rablott kincset tartalmazó Aranyvonatot is itt kell keresni – egy eddig még fel nem tárt alagútban. Az biztos, hogy Hitler búvóhelynek szánta a bombabiztos, föld alatti birodalmat, de arra máig nincs magyarázat, hogy miért folyt az építkezés még akkor is, amikor már minden elveszett, és a szovjet csapatok a vártól alig húsz kilométerre törtek elő… Erre a kérdésre egyelőre nem kapunk választ, de sok más érdekességet megtudhatunk vezetett túránk közben a magyar nyelvű audioguide-ból. 

(Nyitókép: Öreg almafa a Star Winna Górában. Fotó: Szántó Zoltán)

Állítsa be, hogy a Turizmus.com cikkeit az elsők között lássa a Google keresőben!