A nyár a legtöbb gazdi számára ma már nem lehet teljes négylábú családtag nélkül – és szerencsére ezt egyre több helyen, már a vízpartokon is felismerik.
A kutyások száma folyamatosan emelkedik Magyarországon ‒ mára már minden harmadik háztartás ilyen ‒ a négylábú családtagok pedig ma már a legtöbb családban a nyaralásból sem maradhatnak ki. A kutyabarát szállások, éttermek és kávézók száma évről évre nő, a nyári szezon egyik legnagyobb kihívása azonban továbbra is a minősített kutyás fürdetőhelyek kérdése.
Bár az elmúlt években jelentősen javult a helyzet, országosan továbbra is mindössze 21 hivatalos kutyabarát strand és fürdetőhely várja a gazdikat és kutyáikat, miközben különösen a Balatonnál lenne nagyobb igény új helyszínekre.
Tavaly óta megszűnt a nyékládházi Plázs illetve az Ebadta Selypi pancsolda, helyettük felkerült a kutyás strandok hazai térképére a Velencei Pagony Kemping és Strand valamint Siófok nem kijelölt fürdőhelyei.
Miért nehéz új kutyás strandot nyitni?
Sokan gondolják, hogy egy kutyás partszakasz kijelölése egyszerű feladat, a gyakorlatban azonban komoly szabályozási és infrastrukturális feltételeknek kell megfelelni.
Az egyik legfontosabb előírás, hogy megfelelő távolságot kell tartani a humán strandoktól – jellemzően legalább 100 métert –, emellett számos vízparti terület magántulajdonban van, ami tovább nehezíti az új helyszínek kialakítását. A megfelelő parkolás, hulladékkezelés, biztonságos vízbejutás és a természetvédelmi szempontok szintén fontos tényezők.
„Egy jól működő kutyás strand kialakítása szakmai előkészítést igényel. Nemcsak a szabályozásoknak kell megfelelni, hanem a gazdik, a kutyák és a környezet igényeit is össze kell hangolni” – teszi hozzá Máté Krisztián, a kutyabarathelyek.hu társalapítója.

Csapatuk immár több mint 10 éve dolgozik azon, hogy minél több minőségi kutyabarát szolgáltatás jöjjön létre Magyarországon. Tapasztalataik szerint egy jól kialakított kutyás fürdetőhely nemcsak a helyi gazdiknak jelent pluszt, hanem komoly turisztikai vonzerővel is bírhat.
21 hely, ahol idén kedvencünk csobbanhat
Jelenleg 21 hivatalos kutyabarát strand és fürdetőhely működik országszerte, a Balatontól a Tisza-tóig. A legismertebb balatoni helyszínek között továbbra is ott van a Fonyódi Kutyás Fürdetőhely, a Balatonföldvári kutyabarát fürdőhely és a Keszthelyi Kutyás Strand, de egyre népszerűbbek a Tisza-tó környéki és dunai kutyás partszakaszok is.
A legtöbb hely ma már nemcsak egyszerű fürdetőhely: több strandon agility pálya, kutyás programok, árnyékos pihenők, játékok és rámpás vízbejutás, sőt akár SUP-bérlés a kutyussal közös SUP-ozáshoz is várja a vendégeket.
A szakemberek szerint fontos, hogy csak egészséges, oltott, chippel rendelkező és rendszeresen féregtelenített kutyát vigyünk közösségi fürdetőhelyre, valamint a nyári melegben különösen figyelni kell a kutya fokozatos hűtésére a vízbe engedés előtt, a megfelelő árnyékolásra a parton és ivóvíz folyamatos biztosítására. A forró aszfalt, a túlhevülés és a hirtelen hideg víz egyaránt veszélyt jelenthet a kutyák számára. A gazdiknak arra is ügyelniük kell, hogy kutyájuk ne zavarja sem a többi strandolót, sem a természetes élővilágot ‒ olvasható a kutyabarathelyek.hu közleményében.
Egyre több önkormányzat és turisztikai szereplő ismeri fel, hogy a kutyás vendégek ma már komoly célcsoportot jelentenek.
A részletes kutyastrand információk az alábbi linken érhetők el.
A kutyás kirándulások legfontosabb szabályairól ebben a cikkünkben olvashat.
(Nyitókép: Fundy Fun Park, Gyál / kutyabarathelyek.hu)
KAPCSOLÓDÓ
Kutyabarát brunchhellyel bővült az ország egyik legismertebb strandja
Az új gasztronómiai egység egész nap friss ételekkel és italokkal fogadja a vendégeket.

