Jordánia 2030-ban ünnepli Jézus megkeresztelésének kétezredik évfordulóját. Ennek alkalmából fejlesztések kezdődnek az esemény állítólagos helyszínén.   

A Jordán folyó jordániai partján lévő, Al-Maghtas nevű helyszínen egy múzeum és egy látogatófalu jön létre, valamint infrastrukturális fejlesztések valósulnak meg. Négy új projektre összesen 104 millió eurót irányzott elő a kormány. 

A fejlesztés célja, hogy a zarándokoknak és a látogatóknak átfogó élményben legyen részük, miközben a hely identitása és szentsége nem sérül.

A 140 hektáros területen egy zöldfolyosó is létesül a biológiai sokféleség védelme érdekében. Többek között túraösvényeket is kialakítanak. A munkálatok 2027 elején kezdődnek és 2029 első negyedévében fejeződnek be.

Júliusban Izrael is bejelentette, hogy előkészületeket tesz Jézus megkeresztelésének kétezredik évfordulójára. A Jordán folyó nyugati partján Qasr al-Yahud néven tisztelik Jézus keresztelőhelyét – írja a domradio.de.

(Nyitókép: Turisztikai fejlesztés kezdődik Jézus megkeresztelésének helyszínén Jordániában | Fotó: 123rf.com)

KAPCSOLÓDÓ

Több mint 33 millió zarándok látogatott Rómába a jubileumi szentévben

A rekordforgalmat hozó eseményt kiemelt biztonsági intézkedések kísérték.