Hétfő hajnalban egy férfi leugrott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B Termináljának galériájáról. Feltehetően öngyilkossági kísérletet követett el, a mentők életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Időközben édesanyja közölte, hogy a kórházba szállítás után meghalt.

A Telex első elértesülései alapján a férfinál nem találtak iratokat a helyszínen és a biztonsági kamerát is letakarta kabátjával az eset előtt. 

A hírt a Budapest Airport is megerősítette. Hozzátették, hogy az esetet követően a repülőtér sürgősségi orvosi szolgálata azonnal megkezdte a férfi ellátását. A lap megkereste az Országos Mentőszolgálatot, akik elmondták, hogy a férfit életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

A Magyar Nemzet azt írja, a férfi édesanyja a közösségi oldalán keresztül adott tájékoztatást a fiáról, aki koponyatörést szenvedett. Az intenzív osztályra szállították, majd röviddel ezután, 22.25-kor meghalt, megállt a szíve, nem lehetett megmenteni az életét.

(Nyitókép: Budapest Airport)