A "Mikulás otthona", finnországi Rovaniemi egyre népszerűbb a külföldiek körében. A látogatók szántúrán vehetnek részt rénszarvasokkal, koktélt ihatnak a jégbárban, de akár a Télapóval is találkozhatnak Lappföld legnagyobb városában. Míg a turisztikai szolgáltatók örülnek a nagy forgalomnak, a helyiek egyre inkább nehezményezik a tömeget.

Az utóbbi időben egyre többen utaznak a skandináv országokba, többek között Finnországba. Rovaniemi 2023-ban rekordot döntött 1,2 millió vendégéjszakával, ami majdnem 30%-os növekedést jelentett a 2022-es adatokhoz képest. A lappföldi Mikulás falu évente több mint 600 ezer látogatót vonz, többségük mind az ünnepi időszakban érkezik. A turizmus ezáltal virágzik a városban, aminek a szálloda- és étteremtulajdonosok, valamint a város vezetése is örül, hiszen jelentős bevételt hoz a településnek. 

Nem mindenki áll azonban pozitívan a dologhoz: az évente karácsonykor érkező látogatószám száma tízszerese a város lakosságának. „Aggódunk a turizmus nagymértékű növekedése miatt. Olyan gyorsan fejlődött, hogy már nem lehet kontrollálni”


 – mondta a 43 éves Antti Pakkanen,  aki annak a lakhatási hálózatnak tagja, amely szeptemberben tüntetést szervezett a város utcáin.

Télen kevés a szabad hely a szállodákban: Tiina Määttä, a 159 szobás Original Sokos Hotel vezérigazgatója arra számít, hogy 2024-ben újabb rekordok dőlnek meg. A tömegturizmus helyi kritikusai szerint Rovaniemi városközpontjában számos apartmanházat a főszezonban turistaszállásként használnak: emiatt ezek az ingatlanok lakóházként már nem állnak rendelkezésre. Azt mondják, hogy a rövid távú bérbeadások elterjedése megemelte az árakat, kiszorította a hosszú távú bérlőket, és a városközpontot „turista átjáróházzá” alakította.

Idén 13 új repülőjárat indult a Rovaniemi repülőtérre, például Genfből, Berlinből és Bordeaux-ból, turistákat hozva többek között Franciaországból, Németországból és az Egyesült Királyságból – írta a CNN.

(Nyitókép: 123rf.com)

KAPCSOLÓDÓ

Hó hiányában elmaradhat a karácsony a Mikulás hazájában

A szokatlanul meleg időjárás miatt alig van hó Lappföldön.