Szorosabb légitársasági partnerségekről egyeztetett a Visit Hungary a frankfurti Routes World nemzetközi szakmai fórumon. Az október 20–23. között megrendezett eseményen a magyar turisztikai szervezet és a Budapest Airport többek között a British Airways, a Lufthansa Group és az American Airlines képviselőivel is tárgyalt. A találkozók célja Magyarország nemzetközi elérhetőségének javítása és a hazánkba irányuló turisztikai forgalom további növelése volt.

A légitársaságok, repülőterek és turisztikai szervezetek egyik legfontosabb nemzetközi találkozóhelye a Routes World, ahol évről évre a légi közlekedés jövőjét meghatározó szereplők ülnek tárgyalóasztalhoz. A fórumon a résztvevők nemcsak az új járatok indításáról és a meglévő útvonalak bővítéséről egyeztetnek, hanem arról is, hogyan tudják közösen ösztönözni az utazási kedvet és növelni az egyes úti célok népszerűségét.

A Visit Hungary képviseletében Terjék Máté, az Üzleti Együttműködések divízió vezetője és Vanicsek Dániel, a Turizmuskutatás terület nemzetközi elemző szakértője vett részt a rendezvényen. A szakemberek számos légitársasági partnerrel és iparági döntéshozóval folytattak megbeszéléseket, elsősorban a magyarországi turisztikai kereslet élénkítéséről, a nemzetközi vendégforgalom bővítéséről és a 2027-re tervezett marketingtevékenységekről – derül ki a Visit Hungary közleményéből. 

A tárgyalások jelentős része a Budapest Airport munkatársaival közösen zajlott. Az együttműködés lehetővé tette, hogy a légitársaságok átfogó képet kapjanak Magyarországról: a turisztikai kínálatban rejlő lehetőségek mellett a folyamatosan fejlődő repülőtéri infrastruktúráról és a további növekedés feltételeiről is. A közös fellépés fontos üzenete volt, hogy Budapest és Magyarország vonzó úti cél, amelynek turisztikai és légi közlekedési fejlődése egymást erősítheti.

A frankfurti fórumon a Visit Hungary és a Budapest Airport több jelentős nemzetközi légitársasággal is egyeztetett, köztük a British Airways, az Aer Lingus, a Finnair, a TUI, a Lufthansa Group, a Jet2, az Air Canada, a Condor és az American Airlines, az Iberia, az Easyjet és a Norwegian képviselőivel. A találkozókon áttekintették a magyar piac teljesítményét, az új útvonalak és a kapacitásbővítés lehetőségeit, valamint a turisztikai marketingben rejlő lehetőségeket. 

 

A megbeszélések a már működő partnerségek továbbfejlesztésére és új kapcsolatok kialakítására egyaránt lehetőséget adtak. 

Az új légi összeköttetésekért egyre erősebb a nemzetközi verseny, ezért különösen fontos, hogy a turisztikai szervezetek, a repülőterek és a légitársaságok összehangoltan dolgozzanak. A Visit Hungary ezzel a céllal vett részt a frankfurti Routes World szakmai fórumon: Magyarország legyen minél könnyebben elérhető, minél több nemzetközi utazó számára vonzó úti cél, és a beutazó turizmus hosszú távon, fenntartható módon növekedhessen.

A frankfurti tárgyalások eredményesek voltak: megerősítették, hogy a nemzetközi légitársaságok érdeklődnek a magyar piac iránt, és jó alapot adnak a további együttműködésekhez.

(Nyitókép: Visit Hungary)

KAPCSOLÓDÓ

Visszavonta korábbi közbeszerzését, szélesebb versenyre épülő új eljárásokat indít a Visit Hungary

Az új eljárások előkészítése már folyamatban van, kiírásuk a következő hetekben várható.