Március 11-én kezdetét veszi a párizsi Pompidou művészeti és kulturális központ öt évig tartó felújítása.

Március 11-én kezdetét veszi a párizsi Pompidou Központ öt évig tartó felújítása. A világ egyik legnagyobb modern művészeti múzeumában a legtöbb galériát bezárják, majd megkezdik a mintegy kétezer állandó kiállítási tárgy elszállítását. Ennek a műveletnek az előkészítése Claire Garnier produkciós igazgató szerint hónapokig, sőt évekig tartott. 

Az időszaki kiállításokat szeptemberig még meg lehet tekinteni, ezután öt évre teljesen bezárják a múzeumot. A központ az utolsó márciusi hétvégén, valamint március 10-én késő estig ingyenesen látogatható, és az érdeklődőket zenés-táncos programok, valamint műhelyfoglalkozások is várják az ikonikus épület különböző részein.

Az 1977-ben megnyílt Pompidou művészeti és kulturális központ a francia főváros egyik leglátogatottabb múzeuma, amelynek épületét Renzo Piano és Richard Rogers építészek tervezték. A központ teljes felújítása, beleértve az épület azbesztmentesítését, előreláthatólag 262 millió euróba fog kerülni – írja a france24.com.

(Nyitókép: 123rf.com)