A K&H és az MBH bankok után az OTP is lehetővé tette a SZÉP-kártya digitalizálását, így már az OTP-s ügyfeleknek sem kell magukkal hordaniuk a plasztikkártyát a POS-terminálos fizetéshez. A szolgáltatás az androidos készülékek után október végétől már Apple Walletben is elérhető.

Az OTP-s kártyabirtokosok 2025 első kilenc hónapjában több mint 300 milliárd forintot költöttek el SZÉP-kártyáikról, ami 10%-ot meghaladó növekedés 2024-hez képest. Ez közel 50 millió tranzakciót jelentett, amelyek egy része szeptemberben már a modern, digitalizált kártyával történt. Az ősz első hónapjában több mint 15 ezer OTP SZÉP-kártyás ügyfél fizetett digitalizált kártyával, az így elköltött összeg a bevezetés hónapjában meghaladta a 200 millió forintot – írja a money.hu.

A cikk kiemeli: nem a meglévő plasztikkártya lett digitalizálható, hanem az OTP Bank által minden SZÉP-kártyás ügyfélnek automatikusan és díjmentesen létrehozott új, virtuális SZÉP-kártya költöztethető az okostelefonra.

 

A műanyag kártya nem olyan technológiával készült, amit digitalizálni lehetne, ezért ehhez a bank egy új virtuális SZÉP-kártyát vezetett be a Mastercarddal együttműködésben. A plasztikkártya továbbra is megmarad, és ugyanúgy lehet használni, mint eddig. A Google Walletbe és Apple Walletbe egyaránt digitalizálható virtuális kártya az OTP SZÉP kártya mobilalkalmazásban és az OTP MobilBankban található meg.

Fontos kiemelni, hogy egyelőre online nem lehet fizetni a virtuális SZÉP-kártyával, csak a fizikai POS-terminálokon. 

 

A bank dolgozik azon, hogy webshopokban is működjön.

A digitális OTP SZÉP kártyával jelenleg még csak az OTP Bank által működtetett POS-kártyaterminálokon (az OTP SZÉP kártya elfogadóhelyek mintegy 60%-ánál) lehet fizetni, a többi terminálüzemeltető cégnél még folyamatban van a szükséges fejlesztés. A többi kereskedőnél a terminált üzemeltető cégnek fejleszteni kell a terminál szoftverén ahhoz, hogy a kártyaelfogadás működjön.

A biztonság kedvéért ezért még érdemes magunknál tartani a plasztik SZÉP kártyát is – figyelmeztet a cikk.

Amint arról korábban már beszámoltunk, 2025. december 1. és 2026. április 30. között ismét lehetőség lesz hideg élelmiszer vásárlására is felhasználni a SZÉP-kártyákon lévő összegeket. 

(Nyitókép forrása: MTI - Máthé Zoltán)

KAPCSOLÓDÓ

Ősszel sem lassít a SZÉP-kártya: szeptemberben 33,2 milliárd forintot költöttek a kártyabirtokosok

A feltöltések és költések is emelkedtek, a SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus motorja.