Több mint két évtizedes restaurálás után újra látogatható a Tiltott Város egyik legdíszesebb parkja, a Qianlong-kert. A kínai főváros szívében fekvő Palotamúzeum ezzel folytatja a császári építészeti örökség megőrzését és bemutatását a nagyközönség számára.

Amikor Ho Puay-peng az 1980-as évek végén először járt a Tiltott Városban, a szingapúri építész látta, hogy a történelmi udvarok nagy részét raktárként használták, tele voltak szeméttel, és danwei (kormányhivatalok) foglalták el őket. 

Akkoriban a kínai főváros központjában elterülő hatalmas egykori császári palota nagy része még nem volt nyitva a nyilvánosság előtt. A kormányhivatalok mellett sok területet súlyosan megrongált a gondatlanság és a tűzvészek – amelyek könnyen keletkeztek, mivel a legtöbb épület faépület volt.

A Tiltott Várost a 15. században, a Ming-dinasztia idején építették a császári család munkahelyeként és lakóhelyeként. Később a Qing-dinasztia császárai vették át, akik számos részét felújították és átépítették.

A Palotamúzeum 1925-ben nyílt meg, miután a már lemondott utolsó Qing-császár, Pu Yi kénytelen volt elhagyni a Tiltott Várost. A megfelelő helyreállítási munkálatok azonban csak sokkal később kezdődtek meg.

Ho évtizedekkel ezelőtti első látogatása óta az összes danwei kiköltözött a Palotamúzeumból, amely Kína egyik legnépszerűbb látványossága. „Így most az egész komplexum az övék, és apránként felújítják, hogy megnyissák a látogatók előtt” – mondta Ho, az UNESCO ázsiai építészeti örökség megőrzéséért és kezeléséért felelős elnöke.

A Qianlong-kert közel egy évszázadig zárva volt. Építése az 1770-es években öt év alatt fejeződött be, de a restaurálása 25 évig tartott a múzeum és a World Monuments Fund együttműködésének köszönhetően.

 

– írja a cnn.com.

A 6000 négyzetméteres kert kisebb, mint egy futballpálya, ami jelentős kontrasztot jelent a Tiltott Város többi részével szemben, amelyet a császári hatalom és terület nagyszerűségét hivatott szimbolizálni tágas, nyitott terekkel.

Qianlong kert tervezői a dél-kínai magánkertek kivitelezéséből merített ihletet, a területet négy összekapcsolt udvarra osztották, amelyek közül kettő jelenleg délről északra haladva látogatható a nyilvánosság számára.

A restaurációs projekt elindításakor a múzeum kevesebb mint egyharmada volt látogatható. Az állami média szerint 2018-ra ez az arány 80%-ra nőtt, miután számos épületet és városfalat restauráltak, és 135 ideiglenes építményt bontottak le a komplexumon belül.

A Qianlong-kert után a múzeum vezetői szerint a Yangxindian (a Szellemi Tökéletesítés Csarnoka), a Qing-dinasztia császárainak rezidenciája és adminisztratív irodája is várhatóan idén nyílik meg újra, miután befejeződtek a 2018-ban megkezdett helyreállítási munkálatok.

 

Ho szerint fontos, hogy Kína a Palotamúzeum épületeinek helyreállításából szerzett tapasztalatokat felhasználva „szakszerűen és tudományosan” őrizze meg a Qing-dinasztia építészetét az egész országban – beleértve egy kisebb császári palotát Északkelet-Kínában, valamint számos más régió régi utcáit.

(Nyitókép: 123rf.com)

KAPCSOLÓDÓ

Pekingben több népszerű turistalátványosságot lezártak a rendkívüli időjárás miatt

A heves esőzések súlyos károkat okoztak a főváros infrastruktúrájában és halálos áldozatokat is követeltek.