Az utazási piacon egyre több skillcation programot találunk, amelyeknek köszönhetően a nyaralásunk alatt különböző készségeinket is fejleszthetjük a kikapcsolódás mellett.
Egy utazás számos téma köré szerveződhet – gondoljunk csak a tökéletes ellazulást célzó nyaralásokra, a nagy sporteseményekre összpontosító sportturizmusra, a fenntarthatóságot fontosnak tartó felfedezőknek szóló „zöld” turizmusra vagy a koncertélményeket nyújtó utakra.
De kipróbálná-e a skillcationt?
A skill (készség) és vacation (vakáció) szavak összevonásával képzett kifejezés olyan nyaralást takar, amelynek során a kikapcsolódás mellett valamilyen készséget, tudást, jártasságot is szerzünk, amit később valamilyen módon a mindennapi életünkben is tudunk hasznosítani.
Bár a kifejezés nem új keletű, eddig nem terjedt el széles körben, azonban úgy tűnik, a turisztikai ágazat szakértői odafigyelnek a témára, amint egyre több ember vesz részt ilyen típusú utazásokon. A Kerala Tourism Development Corporation például tájékoztatójában kiemeli a térség skillcation turisztikai csomagjait, amelyek lehetőséget kínálnak az utazni vágyóknak arra, hogy utazásaikon különböző készségeiket fejlesszék vagy újakat sajátítsanak el a főzéstől az úszáson át a festésig – írja a HuffPost.
A skillcation illeszkedik az „edutainment” fogalmához is, amely az oktatást kapcsolja össze a szórakoztatással, jó lehetőséget kínálva arra, hogy az emberek pozitív tanulási élményben részesüljenek.
A piacon számos skillcation program létezik, amellyel gazdagíthatjuk az utazásainkat: például tanulhatunk sajtkészítést Svájcban, részt vehetünk meditációs és mindfulness-tanfolyamokon Indiában, flamenco tánctanfolyamon Spanyolországban, gleccserkutató expedíción Izlandon, ökoturisztikai idegenvezetői tréningen Costa Ricán, megtanulhatunk szárazfalat építeni Walesben, vagy jégszobrászkodhatunk az észak-kínai Harbinban.
A skillcation programok valószínűleg nagyobb érdeklődésre tarthatnak számot a már bejáratott kiutazó piacokon, amelyeken a városnézésen és a pihenésen túl valami mást, többet, mélyebbet is keresnek a látogatók.
A vakáción megszerzett tudás új kalandok előtt is megnyithatja az utat. A tapasztalatlan hajósok például a nyaraláson megtanulhatják egy hajó kezelését, ami lehetővé teszi a számukra, hogy legközelebb már önállóan tudják vezetni a járművet. Arról nem is szólva, hogy ezeken a foglalkozásokon könnyű ismerkedni és barátságokat kötni is.
Persze nem minden nyaralásba illenek a skillcation programok. Az ilyen jellegű tevékenységek nem mindig szolgálják a pihenést, sőt egyik-másik kifejezetten kemény munkát és elköteleződést igényel. Ráadásul megkövetelheti a turistától, hogy kilépjen a komfortzónájából, és elismerje, hogy van valami, amiről semmit sem tud, és nulla készséggel rendelkezik vele kapcsolatban. Végül vannak olyan utazók, akik otthon, a hétköznapokban keményen és elkötelezetten dolgoznak azon, hogy új készségeket fejlesszenek ki magukban, nekik biztos inkább arra lesz igényük a szabadságuk alatt, hogy távol tartsák magukat az efféle törekvésektől.
(Nyitókép: 123rf.com)

