Az Insura.hu adatai szerint a külföldre induló síelők naponta átlagosan 930 forintért kötöttek utasbiztosítást a jelenlegi síszezon első felében. Ez az összeg 10 százalékkal magasabb a tavalyi hasonló értéknél. Idén a síbiztosítások 73 százalékához igényeltek kiegészítő gépjármű-asszisztencia fedezetet is.
A síelni indulók zöme ma már odafigyel a megfelelő fedezetre. Különböző piaci becslések 80-90 százalék közé teszik azok arányát, akik síelés előtt megfelelő utasbiztosítást is kötnek. Ráadásul nyitottak a magasabb biztosítási fedezetet, illetve szélesebb körű védelmet kínáló síbiztosításokra: 32 százaléknyian prémium, 64 százaléknyian optimális kategóriába tartozó csomagot választottak, és csupán 4 százalék döntött az alapszintű kategória mellett – írja közleményében az Insura.hu.
Az alapszintű síbiztosítások napi átlagára az idei szezon első felében 540 forint volt, az optimálisért 850 forintot kellett fizetni, a prémium termékek szolgáltatásait pedig 1140 forintos napi átlagdíj fejében vehették igénybe az ügyfelek.
Szintén a nagyfokú tudatosságot jelzi, hogy az Insura.hu idei szezonra vonatkozó adatai szerint a – zömmel autóval lebonyolított – síutak 73 százalékához igényeltek kiegészítő szolgáltatásként asszisztenciát is. Ez a szolgáltatás az utasbiztosítás napidíját csupán 15-20 százalékkal növeli, cserébe a téli, nehezített útviszonyok mellett egy 24 órás telefonos, anyanyelven elérhető asszisztencia létfontosságú szolgáltatásnak bizonyulhat.
Az eddigi síbiztosítások közel kétharmadát 4-6 nap közötti időtartamra kötötték, úti cél alapján a többség – 57 százalék – idén is Ausztriát választja, Franciaországba 12, míg Szlovákiába 11 százaléknyian utaztak az elmúlt hónapok során.
Egyre többen döntenek úgy, hogy a téli utazásuk helyszínét síterep helyett inkább tengerparti környezetre cserélik. Ennek a tendenciának jól látszanak a jelei az utasbiztosítási számokban is: bár az elmúlt hónapban az utasbiztosítások 60 százalékát síelési céllal kötötték meg, immár 10 százalék azok aránya is, akik a Kanári-szigetek, Thaiföld vagy Egyiptom közül választottak úti célt maguknak.
(Nyitókép: 123rf.com)
KAPCSOLÓDÓ
Milliós lehet a számla a sípályán, nem éri meg az utasbiztosításon spórolni
Az Európai Egészségbiztosítási Kártya (EEK) hiányosságai főként a sípályákon mutatkoznak meg.

