A középkori török elit körében használatos aranyozott evőeszközök is előkerültek az I. Szulejmán szultán szigetvári, turbéki mauzóleuma körül az idén nyáron újraindult terepi kutatások során – jelentették be szombaton a szigetvári várban.

Pap Norbert, a PTE történetiföldrajz-professzora, a kutatócsoport vezetője a Zrínyi-napok keretében tartott szakmai rendezvényen közölte: a türbével kapcsolatos kutatások a törökök és a magyarok számára is fontosak, hiszen a várvédő Zrínyi Miklós emlékének ápolását is szolgálják.

Már 2013-ban elkezdődött a környéken a szulejmáni sírkomplexum felkutatása, amelyet 1903 óta hiába kerestek a kutatók. A kutatást kezdetben a török kormány támogatta a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökségen keresztül, a finanszírozást később a magyar állam vállalta, a kormány rendelkezett a terület állami tulajdonba vételéről, és elkezdődtek egy, a lelőhelyen felépülő múzeumi létesítmény tervezésének előkészületei is.

Már a vizsgálatok korábbi szakaszában kiderült, hogy az 1573-76 között épült komplexum és erőd környezetében a későbbiekben egy jelentős városias település épült fel, amelynek lakói feltehetően a Balkánról érkező muszlim és keresztény telepesek voltak.

Az idei vizsgálatok azzal a céllal indultak meg a nyáron, hogy meghatározzák az egykori oszmán település kiterjedését, szerkezetét, jellegét, ezzel is támogatva, hogy egy régészeti park tervezéséhez adatok, támpontok álljanak rendelkezésre.


A kutatások azt mutatják, hogy a szulejmáni sírkomplexum körül elterülő, a 16. század második felében létrejövő zarándokváros, Turbék a kor viszonyai között igen jelentős, a korabeli Szabadkához, Kecskeméthez mérhető nagyságú, mintegy 70-80 hektáros, laza beépítésű település volt. Valószínűleg egészen a 18. század eleji eltűnéséig álltak az oszmán kori városban a téglaépületek, de a törökök kiűzése után az építőanyag-szükségletek miatt elbontották a létesítményeket.

asatas-szulejman, Fotó: Pap Norbert / Facebook
 Újraindultak a terepi kutatások Szulejmán mauzóleuma körül (Fotó: Pap Norbert / Facebook)


A kutatások során a mindennapi élet sok nyoma került elő, így szép megmunkálású, értékes és ritka darabok, közöttük ékszerek, két arany- és több ezüstpénz is. Az egyik egy genovai aranydukát, a másik török aranypénz, de nagyszámú török és Habsburg, ezüstből készült érmét is rejtett a föld.

Magyarországon eddig még nem fellelt, inkább csak a birodalmi központra jellemző tárgyak is előkerültek, így asztali étkezőkészlethez tartozó, a korban igen ritka, kifejezetten csak az elit körében használt oszmán evőeszközök maradványai is. Ezek azt mutatják, hogy Turbékon rendszeresen megfordultak az oszmán birodalmi elithez tartozó személyek is.

Elmondta, hogy a szigetváriak közül többen bekapcsolódtak a kutatásba, és a tárgyak megtalálásában fontos szerepet játszott a helybeli Bencsik Róbert fémkereső, aki műszeres munkájával számos lelet előkerítését segítette.

A szakember szerint a terület mérete miatt a feltárások szinte végtelen ideig eltarthatnak, így egy, a helyszínen tervezett majdani múzeum időről időre képes lehet a megújulásra, a környéken folyó munkák pedig folyamatosan segítik a magyar és külföldi történész, régész hallgatók képzését is.

KAPCSOLÓDÓ

Megtalálták a segesvári vár egyik lebontott tornyának alapjait

Jelentős felfedezésről van szó, amely egy rejtély megoldását is jelenti a történészek számára.