A Budapesti Szlovák Intézetben mutatkozott be a Szlovák Paradicsom és Igló városa március 20-án. A térség rengeteg élményt, kulturális és természeti látnivalót kínál, amelyeket most mi is megismerhettünk.
Köszöntőjében Soňa Jelínková, a Szlovák Turisztikai Képviselet vezetője elmondta, hogy tavaly a magyar turisták száma elérte a 2019. évi szintet északi szomszédunknál. A magyarok adják a negyedik legtöbb vendégéjszakát az országban, a legnépszerűbb úti célok pedig Pozsony és környéke, valamint a Magas-Tátra. Honfitársaink ugyan egész évben érkeznek Szlovákiába, de a legtöbben februárban és augusztusban indulnak útnak.
A Szlovák Paradicsom igencsak népszerű a magyarok körében. A Szepességben a szlovákok és a lengyelek után a magyarok a harmadik leggyakoribb látogatók – árulta el Janka Barbuščáková, az Iglói Turisztikai Hivatal képviselője.
Igló városát sokszor a Szlovák Paradicsom kapujaként is emlegetik. A 35 ezer lakosú településen számos műemléket, kulturális látnivalót találhatunk: itt található többek között Európa leghosszabb tere, valamint Szlovákia legmagasabb templomtornya is. A látogatókat a különböző múzeumok és galériák mellett egy állatkert és számtalan esemény, fesztivál is várja, de a merészebbek a környéken a tandemugrást is kipróbálhatják. A várostól nem messze található a Szepesi vár, Közép-Európa legnagyobb várromja, amely nemcsak akár egy helikopteres túra során is megcsodálható a magasból.

A Szlovák Paradicsom 1988-ban kapta meg a nemzeti park címet, előtte 1964-től tájvédelmi terület volt. A parkban 300 kilométer kijelölt túraútvonal található, de a fő különlegessége 25 vízesésében és 9 szurdokában rejlik. Összesen 900 féle növényfajjal találkozhatnak a kirándulók, többek között a park szimbólumával, az ibolyakökörcsinnel is – mesélte el a résztvevőknek Vlado Mucha, a Szlovák Paradicsom Nemzeti Park őre.
A legnépszerűbb szurdok kétségtelenül a Suchá Belá-szurdok, amelynél már tervezik a látogatószám korlátozását is, ugyanis nyáron óriási sorok tudnak kialakulni.
A másik közkedvelt kirándulóhely a Dobsinai Jégbarlang, amely az első elektromosan megvilágított jégbarlang volt Európában. A Hernád-áttörés túra útvonala szintén elképesztő látványt kínál, ugyanis különféle pallókon és hidakon lehet végighaladni a Hernád folyó fölött.
Aki újdonságra vágyik a környéken, bátran fedezze fel a Kysel szurdok via ferrataját, amely június 15-től október 31-ig tart nyitva, vagy próbálja ki a vadvízi evezést a Hernád-áttörés területén, ahol több mint 11 kilométeres szakaszon kenuzhatunk, raftingolhatunk.
KAPCSOLÓDÓ
Temérdek hó van a szlovák síterepeken
5-15 centiméter friss hó esett, ezzel párhuzamosan ismét megkezdték a technikai hóágyúzást is az üdülőhelyek.
