Idén is lesz Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat, amelyet a Magyar Vöröskereszt önkéntesei ingyenesen működtetnek 2007 óta.

A Magyar Vöröskereszt közleménye szerint a szolgálat működését évről évre támogatók hozzájárulása teszi lehetővé, és most bárki segítheti a balatoni vöröskeresztes elsősegélynyújtók munkáját.

Mostantól az 1359-es adományvonal hívásával vagy az ADOMÁNY szó SMS-ben történő elküldésével 500 forinttal támogatható a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat működése, emellett online adományozásra is van lehetőség: támogatás a Magyar Vöröskereszt hivatalos honlapján, a www.voroskereszt.hu oldalon keresztül is küldhető.

Közölték azt is, hogy a szolgálat tagjai nemcsak a vízparton előforduló kisebb balesetek, például kagyló okozta vágási seb ellátásában vesznek részt, hanem súlyosabb sérülések esetén is gyors és szakszerű segítséget biztosítanak, stabilizálják a sérült állapotát, szükség esetén megkezdik az újraélesztést, és értesítik a mentőszolgálatot.


Az önkéntes munka a részt vevő fiatalok számára is különleges tapasztalatot jelent: a nyári szolgálat során értékes szakmai gyakorlatot szerezhetnek, miközben egy támogató közösség részévé válnak.

A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat július 1-jén kezdi meg idei működését és augusztus 20-ig áll a nyaralók rendelkezésére a tó déli partján, a tervek szerint 7 település 10 strandján – áll a közleményben.

(Nyitókép: voroskereszt.hu)

KAPCSOLÓDÓ

Önálló balatoni régiót és külön fejlesztési költségvetést javasol a Balatoni Kör

Az egyesület az ehhez szükséges teendőket összefoglaló levélben fordult a gazdasági és energetikai miniszterhez.