Mi történik akkor, ha egy várost nem egyszerűen megnézünk, hanem történetein, legendáin, régi épületein és elfeledett értékein keresztül kezdünk el felfedezni? Erre invitált a „10 hét 14 program”, röviden „1014” egész nyáron átívelő programsorozata. A szám a Mátrában járóknak ismerős is lehet: 1014 méter – ennyi Kékestető magassága.
A program már negyedik éve kerül megrendezésre a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület jóvoltából, a fő koordinációt pedig a helyi Tourinform iroda végzi. A kezdeményezés célja évről évre ugyanaz: a nyári időszakban olyan különleges programokat kínálni, amelyek közelebb hozzák Gyöngyös értékeit a helyiekhez és az idelátogatókhoz egyaránt.

Az idei sorozatban minden héten új élmény várta a résztvevőket. A városnéző séták során megelevenedett Gyöngyös múltja: az érdeklődők királyok és királynék nyomába eredhettek, megismerhették a város vízhez kapcsolódó történeteit, és olyan érdekességeket is felfedezhettek, amelyek mellett a hétköznapokban talán észrevétlenül sétálunk el.

A programok között rendhagyó buszos városnézés is szerepelt, amely során a város egyik végétől a másikig utazva ismerkedhettek meg a résztvevők Gyöngyössel, ahol a helyi járat adta a hop-on hop-off élményt. A program egyik fontos üzenete az volt, hogy néha érdemes turistaként tekintenünk saját városunkra – ilyenkor ugyanis egészen más részleteket veszünk észre, még akkor is ha ezzel a busszal csak a piacra mentünk.

A sorozat nem állt meg a város határainál. A farkasmályi bor- és pincetúra a Mátra egyik különleges örökségébe kalauzolta a résztvevőket, ahol a történelmi pincék, a borok és a helyi történetek találkoztak. Az erdőfürdő program pedig egy egészen másfajta feltöltődést kínált: a természet csendjében lehetett lelassulni, kiszakadni a mindennapokból és újra kapcsolódni a környezetünkhöz.

A 10 hét – 14 program így nem egyszerűen rendezvények sorozata lett. Inkább egy nyári kaland, amely arra invitált, hogy nézzünk körül egy kicsit más szemmel. Ismerjük meg jobban azt a várost, ahol élünk, vagy amelyet éppen csak látogatóként fedezünk fel.
Most, a nyár végén elérkeztünk az utolsó városnéző sétához, ezzel pedig lezárult az idei programsorozat. A 10 hét – 14 program véget ér, de a felfedezésnek nincs vége.
Mert Gyöngyösön mindig van még egy történet, egy különleges épület, egy elfeledett részlet vagy egy új élmény, amiért érdemes útnak indulni.
(X)
