Május 24-én indult el az Itaka Hungary Törökország körút – Nyugat kapuja elnevezésű új körutazása, amelynek útvonalát az iroda a debütálás előtt viszonteladóival is megismertette, az útra szerkesztőségünket is meghívta.

Alacsony Ádám, az iroda viszonteladásért felelős vezetője elmondta, hogy a Törökország középső és nyugati részét lefedő kulturális körutat a 2025 nyári-őszi szezonban havi rendszerességgel tervezi indítani az Itaka Magyarország. Az útra utasaik budapesti illetve debreceni indulással is tudnak jelentkezni. A charterjáratot a Tailwind Airlines repüli Antalya és a magyar városok között.

A közel 3 ezer kilométert kitevő körutazás során már-már zsigereinkben érezzük a keleti bölcsek tanítását, hogy az út a lényeg, nem a végcél, de profi idegenvezetőnk olyannyira felcsigázza kíváncsiságunkat történeteivel – amelyek révén nemcsak térben, de időben is nagyokat utazunk –, hogy alig várjuk mindannak az átélését, amit tőle hallunk.

Pamutvár mészkőteraszai ókori romok díszletei közt 

„Aki nem volt Pamukkaléban, nem volt Törökországban”, tartja a mondás, és úgy gondolom sok igazság van benne. A világörökség részét képező fehér mészkőteraszokat az ország egyik szimbólumaként tartják számon, és ott szerepel szinte minden utazó bakancslistáján.

Azonban a látogató nemcsak a ritka természeti csodában gyönyörködhet, elé tárulnak az időszámítás előtti évszázadokban épült ókori város, Hierapolisz (Szent város) méltóságteljes romjai is. A két látványosság együtt igazi kultúrsokkot idéz elő, hirtelen azt sem tudjuk, melyik irányba menjünk, csatlakozzunk-e nyomban a vízben sétáló vagy épp lubickoló tömegekhez, vagy induljunk neki egyből a domboldalnak, felfedezni a város központi részén álló, meglepően jó állapotú amfiteártumot és a többi épületmaradványt. Végül ráeszmélünk, megvár minden látnivaló, és elkezdhetjük többórás sétánkat az évezredes kövek között.

Persze nem véletlenül épített ide várost az i.e. 2. században II. Eumenész, Pergamon uralkodója, úgy tartja a legenda, hogy mikor a király lánya megbetegedett, egy öreg bölcs azt javasolta, fürödjön meg a lány a közeli hegyen fakadó forrás vízében és igyon is a vízből. Amikor a királylány meggyógyult, apja hálából várost alapított a gyógyhelyen, fürdőkkel rakta tele, ami hamarosan ismertté tette a helyet, messze földről zarándokoltak ide gyógyulni, a legenda szerint a szépségápolási szokásairól híres egyiptomi királynő, Kleopátra is felkereste a fürdővárost. De arra is van bizonyíték, hogy nem mindenkinek sikerült felépülnie, erről tanúskodik a területen kialakult hatalmas nekropolisz is, szarkofágok sokaságával.

Magát a természeti képződményt a földfelszín alól feltörő, szén-dioxidban és kalcium-hidrogénkarbonátban gazdag 35 Celsius fokos forrásvíz alakította ki, s az évezredek során a domboldalon lecsorogva, kisebb nagyobb meleg vizes medencéket alkotott lépcsőzetesen.  Látványra tényleg olyan a teraszosan kialakult hófehér mésztufadomb, mintha óriási csokor gyapot lenne. Méretei is impozánsak: magassága 160 méter, szélessége közel 3 kilométer, állítólag fentről nyújt pazar látványt, nem véletlen, hogy itt is dívik a hőlégballonozás.

De a túlturizmus Pamukkalét is elérte, a képződmény védelmében a török kormány több korlátozó intézkedést vezetett be. Ma már csak a kijelölt útvonalon lehet haladni, és a meghatározott medencékben lehet megmártózni.

Bursa, az oszmán birodalom bölcsője

A Török Birodalom első fővárosa, Bursa – mindamellett, hogy ez is világörökségi helyszín – igazi meglepetés, amibe a látogató egy szempillantás alatt beleszeret. Leghíresebb épülete, a központban emelkedő Zöld Mecset, amely szemet gyönyörködtető zöldeskékes csempékkel díszített, akárcsak a mellette található szultáni mauzóleum. A mecset szomszédságában, a központi téren múzeumként funkcionáló selyemház mesél a város nagy múltjáról, erre haladt ugyanis a legendás Selyemút, így a város hamar a selyemkereskedelem központjává nőtt. 

A túloldalon, a mauzóleum és sírkert tövében színes homlokzatú, stílusos épület csalogat betérésre, ahol az ezernyi csillogó üvegárú – többnyire keleties lámpák – és számos ajándéktárgy, szép kelmék kínálják eladásra magukat, a kétszintes épület belső kertjébe pedig igazi paradicsomi állapotokat varázsoltak hangulatos kiülős kávézó formájában. Aki a Zöld mecsetet megnézi, ezt a kis varázslatos világot is feltétlenül keresse fel, nem fogja megbánni.

De az egész város ezt a bájt és hangulatot viseli magán, mint megtudtuk, több mint kétszáz védett épület van Bursában, amelynek varázsát csak fokozza a fölé emelkedő lankás hegyoldal.

Bár a városközpont elég forgalmas és zajos, tele modern toronyházakkal, mégis szerethető az atmoszférája, a központban álló lovasszobor – a dinasztiaalapító I. Oszmán szobra – mintha a forgalmat terelné, amely még éjszaka sem áll le, mint ahogy a késő esti piacozás sem akar elcsitulni. Éjfél után aztán pakolásznak az árusok, hogy másnap újrakezdjék lételemüket, a kereskedést.

Két kontinens metropolisza, Törökország ékszerdoboza, Isztambul

Isztambulra külön cikksorozatot lehetne áldozni, annyira sokszínű, izgalmas metropolisz, számomra pedig a világ egyik legszebb városa. A műemlékekben és építészeti csodákban egyedien gazdag város legismertebb része a világörökség részét képező Aranyszarv-öböl és környéke. Aki először érkezik a Boszporusz partjára, annak feltétlenül meg kell tekintenie a város szimbólumait, köztük elsőként is a lenyűgöző szultáni rezidenciát, a Topkapi Palotát, továbbá a világ egyik építészeti csodáját, a közel másfél évezrede keresztény templomként épült Hagia Sophiát. A Bizánci Birodalom ékköve Konstantinápoly 1453-as eleste után az oszmánok féltett kincse lett, minareteket építettek köré és máig mecsetként funkcionál, kivéve az 1934-2020 közötti időszakot, amikor mint múzeum lehetett látogatni. (A Haigha Sophia magyar vonatkozású emlékeiről és Isztambul egyéb látnivalóiról ajánljuk a szerző korábbi cikkét, a szerk.)

A város különleges mecsetei közül kiemelkedik még a hat minarettel büszkélkedő Kék mecset, nevét 20 ezer kék fajansz csempével borított falairól kapta, valamint a Szulejmán-mecset, amely a híres török építész, Szinán munkája, s a második legnagyobb mecset Isztambulban. Az építkezést 1550-ben kezdték, és hét évig tartott, mire a teljes komplexum elkészült, találunk itt ugyanis szállásokat (karavánszeráj), konyhát, kórházat, de iszlám iskolát (medresze) és egy hamámot is. A kertben I. Szulejmánnak és feleségének, Hürremnek, továbbá leányuknak a türbéje található.

Az isztambuli kötelező körök közé tartozik a világhírű Nagy bazár megtekintése is, ami valóban lenyűgöző látnivaló, ahová még az is betér bámészkodni, aki nem szeret vásárolni. Ez a világ egyik legnagyobb és legrégibb fedett piaca, valójában egy külön világ Isztambulon belül, ahol az üzleteken kívül mecset, posta, kávézók, bankok és még rendőrőrs is található.

A „minden bazárok legnagyobb szentélyében”, közel 5 ezer üzlet található, egyedisége pedig abban is rejlik, hogy sok eltűnő szakmát életben tartanak itt, és találunk az ország minden táját képviselő hagyományos textil kelméket, kerámiákat és autentikus ékszereket is.

A hajókirándulás elengedhetetlen része a város feltérképezésének, a Boszporusz-szoroson végig izgalmas épületek sora váltja egymást, közülük is kiemelkedik az 19. század derekán épült, 285 m hosszú márványhomlokzatú Dolmabache Palota, amely európai stílust idéz, belső terei rendkívül díszítettek, 25 szalon és 354 szoba kapott helyet benne, bizonyos termei és parkja látogatható.

Azoknak, akik szeretik sétálva felfedezni a várost, esetleg autentikus török kávét is szívesen elfogyasztanak útközben, hadd ajánljam személyes kedvenceimet, a Galata és az Ortaköy negyedeket. Mindkettőt a Galata híd nagy fűszerbezárral ellentétes oldalán találjuk, az előbbinek központja a 14. századi Galata-torony, alatta hangulatos kávézóval, a körülötte futó keskeny utcákon divatos üzletek, éttermek, bárok váltják egymást. Az utóbbi nyüzsgő, dinamikus történelmi negyed a Boszporusz partján, ahová sok hajó is befut. Itt emelkedik a 19. században épült Ortaköy mecset, az oszmán és a barokk építészet csodálatos keveréke.

A mecset a fölötte emelkedő Boszporusz híddal Isztambul egyik legtöbbet fotózott szimbóluma. Aki ide elsétál igazi fiatalos vízparti hangulatot szív magába, rögtönzött koncertekkel, teázókkal, kávéházi teraszokkal és persze az elmaradhatatlan ajándékárusokkal. 

Ankara, Atatürk modern városa

Bár jóval kisebb Isztambulnál, 6 milliós lakosával Ankara az ország második legnagyobb városa, és a modern török állam megteremtőjének köszönhetően több mint száz éve, 1923-ban fosztotta meg a fővárosi címtől Isztambult, s a fiatal Török Köztársaság egyfajta jelképe lett. Nem véletlen, hogy aki eljön ide, legyen az turista vagy az ország szülöttje, első útja a nemzeti öntudat szimbolikus központjához, az Atatürk Mauzóleumhoz vezet.

Biztos furcsán hangzik, de engem ez a lenyűgözően monumentális, minden szerénységet mellőző építészeti együttes Hatsepszut fáraónő luxori halotti templomára emlékeztet, azzal a „csekély” különbséggel, hogy építésük között jó pár ezer év telt el. De az is látványos különbség, hogy míg a fáraói sírhely a Királyok völgye egyik hegyoldalában fekszik, Mustafa Kemal Atatürk mauzóleuma a város fölötti dombon emelkedik, gyönyörű körpanorámát nyújtva a modern Ankarára. Bár ódzkodtam a megtekintésétől, örülök, hogy láttam ezt a lenyűgöző épületkomplexumot, a méretes terekkel és a környező hatalmas parkkal, valóban méltó emlékhely a török függetlenségi háború hősének, modern Törökország megalapítójának és első elnökének.

Ankarából jó lett volna még nagyobb falatot kapni, de folytatnunk kellet az utunkat, így csak azt javasolhatom az utazónak, mindenképpen tegyen esti sétát a városban, hogy minél több arcát ismerje meg, a romjaiban is látványos ankarai vártól a mindig nyüzsgő, bevásárlónegyedekkel, kávézókkal és éttermekkel teli Kizilay térig.

Azt is érdemes tudnunk Ankaráról, hogy idén bekerült a világörökségi várományosok sorába, méghozzá nem elsősorban az antik múltja, hanem lenyűgöző 20. századi modernista várostervezése miatt. Az 1920-1970 közötti várostervezési koncepciókban még Berlin főépítésze, Hermann Jansen is oroszlánrészt vállalt.

Holdbéli táj és kőrengeteg a szép lovak földjén 

Utunk következő állomása, Kappadókia szintén bakancslistás helyszín és dobogós helyen áll Törökország látnivalói közt. Holdbéli tájra emlékeztető, jellegzetes felszínéről, földalatti városairól és a sziklakunyhóiról híres, bár nevének jelentése elsőre nem ezt sejteti, már aki tudja, mit jelent a perzsa eredetű szó, a Katpatuka, amiből kialakult. Nem mást, mint a szép lovak földjét jelenti, a terület ugyanis a lótenyésztésről volt egykor híres. Buszunk is elhalad a vágtázó lovak szobrai mellett, amik a városba érkezőt „üdvözlik”, aztán hirtelen megváltozik a táj, befutunk Göreme szabadtéri múzeumába, szinte egy másik planétára. A területet – amely szintén világörökségi helyszín – változatos sziklaformációk, valamint a vulkáni kőzetbe vájt látványos templomok, kolostorok jellemzik. Sokuk belsejében káprázatos freskók mesélik el Jézus életét, a korai kereszténység történetét. A kappadókiai panorámát megcsodáltuk még a közeli Uchisar-hegyen, de ellátogattunk a híres Galamb-völgybe is, ami állítólag napkeltekor és napnyugtakor mutatja legszebb arcát.

A tájat természetesen a magasból, hőlégballonról is meg lehet csodálni. A borsos áron kínált attrakció hajnalban indul, és az adja különlegességét, hogy egyszerre több száz ballon is felrepül a magasba, aki részt vett a túrán, élete élményének tartja.

Kappadókiától búcsúzva tettünk egy kis kitérőt Saratliba, ahol egy hajdani föld alatti város egyik lakónegyedébe leshettünk be. Az akár 10-12 méter mélyre is lenyúló lakóterek, folyosók, nemcsak otthont, hanem védelmet, menedéket is biztosítottak az itt élőknek, akik vészhelyzet esetén hatalmas kőtárcsával torlaszolták el a bejáratot. A barlanglakások az állatoknak is védelmet nyújtottak, de itt tárolták a gabonát, a magvakat, a szárított gyümölcsöket, számos élelmet, és saját víztározóik, vízrendszerük, sőt présházuk és borospincéjük is volt. A szellőzését is megoldották, a főzéskor kialakult füstöt is úgy tudták elvezetni, hogy az ne hívja fel az ellenséges szándékkal érkezők figyelmét a rejtett településre.

A kerengő dervisek szülőhelye, Konya

Utunk utolsó állomásaként Törökország egyik legvallásosabb és legkonzervatívabb és legősibb városát kerestük fel. Konyában élt a Mevlana, azaz Dzsalál ad-Dín Rúmí, a dervisrend megalapítója, a legnagyobb perzsa szúfi misztikus, tudós, teológus és költő, akinek sírja fölé mauzóleumot építettek. Ez a gyönyörű türkiz toronyépület a város jelképe, a mellette emelkedő egykori Mevlevi kolostorban alakították ki a Rúmí emlékének szentelt múzeumot.

Itt, a dervisrend központi kolostorában évente megrendezik a Mevlevi fesztivált, ahol szufi bölcsek, kerengő dervisek adnak ízelítőt titkos tanukból. Azt vallják, a zene és a tánc az eszköz az egyetemes szeretet állapotának eléréséhez, és csak ez az extatikus technika képes megszabadítani az egyént az élet gyötrelmeitől. A fesztiválra mindig sokan érkeznek, állítólag a dervisek kerengéséből származó finom rezgések a nézőre is egyfajta megtisztító erővel hatnak.

Konya egyébként ma dinamikusan fejlődő, gazdag nagyváros, amelynek hatalmas egyetemi városrésze is van. Érdemes kicsit körbenézni a múzeum környéki utcákban, tiszta és rendezett terek, hangulatos épületek jönnek szembe velünk.

Körutazásunk végén visszaérkezünk a kiindulópontba, a török riviéra fellegvárának tekinthető Antalyába, s hazaindulás előtt találunk kis időt még arra is, hogy a tengerpartra lesétáljunk, hiszen aki nem mártotta itt bele a lábát a Földközi-tengerbe, az nem is járt Törökországban.

(Borítókép: Hőlégballonok Kappadókia felett / Fotó: Alacsony Ádám)

Állítsa be, hogy a Turizmus.com cikkeit az elsők között lássa a Google keresőben!