Rió, Melbourne és Lima is hamarosan felkerül a török nemzeti légitársaság térképére, miközben a Srí Lanka-szakértő utaztató spirituális tematikájú újdonságokkal erősít a dél-keleti-ázsiai térségben.
A prezentáción Vámos Kincső és Sontra Eszter, a Turkish Airlines sales és marketing képviselői ismertették a cég legfrissebb szolgáltatásait és jövőbeni terveit. Elhangzott, hogy a légitársaság jelenleg 491 repülőgépből álló flottával üzemel, és a tervek szerint 2033-ra 800 géppel rendelkeznek majd. Már most 292 új repülőgépre van megrendelésük, flottájuk átlagéletkora pedig mindössze 9,9 év, amivel a világ egyik legfiatalabb állományának számít. A Turkish azzal is világelső, hogy a legtöbb országba repül a bolygón. Budapestről naponta három járat indul Isztambulba, ahonnan a társaság szinte minden kontinensre kínál csatlakozást.
A közelmúltban olyan távoli országok váltak elérhetővé velük, mint Chile, Ausztrália és Kambodzsa, a következő időszakban pedig az utazási irodák által régóta áhított Lima, valamint Rio de Janeiro és Melbourne bevezetését tervezik.
Így nem kín az átszállás
Sontra Eszter a légitársaság átszállásokhoz kapcsolódó, három legújabb szolgáltatását is ismertette. A másfél éve indított Stopover program azoknak az utasoknak szól, akik legalább 20 órát töltenek Isztambulban: a turistaosztályon utazók számára egy, a business osztályon utazóknak két éjszaka szállást biztosítanak 4–5 csillagos belvárosi szállodában, reggelivel, kedvezményes hosszabbítási lehetőséggel. A másik opció, a Touristambul, amely keretében ingyenes városnézést kínálnak azoknak, akik 6–24 óra közötti átszállási idővel rendelkeznek. A harmadik lehetőség, a Free Hotel Service, amely a reptéri hotelben biztosít egyéjszakás pihenést azoknak az utasoknak, akiknek az átszállása turistaosztályon legalább 12, üzleti osztályon pedig 9 óránál hosszabb.
Újdonságként mutatták be a Turkish Holidays szolgáltatást is, amely 60 ország több mint 200 úti céljának számos szálláshelyén kínál kedvezményes szállásfoglalási lehetőséget a Turkish Airlines weboldalán keresztül.
A fedélzeti szolgáltatások terén a Turkish 2026 májusától vezeti be az új „Chrystal Business Suites” koncepciót a transzkontinentális járatokon. Az új dizájn 1-2-1 üléselrendezést, 180 fokban vízszintes helyzetbe dönthető üléseket, intimebb teret biztosító elválasztófalat, és 4K felbontású képernyőket kínál majd, ezzel a Turkish célja, hogy még magasabb színvonalat biztosítson a hosszú távú járatokon utazó üzleti utasainak.
A Maldív, a nagy Covid-nyertes
A rendezvény második felében Wimal Morapitiye, a Jetwing Travel ügyvezető igazgatója ismertette társaságuk 2025/2026-os árualapját. A Jetwing több mint 40 éve működik Srí Lanka-i központtal, és mintegy 32 éve van jelen Magyarországon. A Sri Lanka-specialista tour-operátor a szigetország legnagyobb turisztikai vállalkozása, és több mint 20 hotelt és 11 villaparkot is üzemeltet.

1998 óta folyamatosan bővíti kínálatát Délkelet-Ázsiában és Srí Lanka mellett hagyományosan fontos úti céljuk még a Maldív-szigetek és India, amelyekhez azóta olyan úti célok is csatlakoztak, mint az Egyesült Arab Emirátusok, a Seychelle-szigetek, Mauritius, Thaiföld, Indonézia és Bali. A több országot kombináló csomagajánlatok különösen népszerűek a hazai piacon.
A szakember hangsúlyozta, hogy jelenleg a Maldív-szigetek az abszolút favorit a hazai utasok körében, amely a Covid-időszaknak köszönhetően különösen felkapott lett, mivel az elsők között nyitotta meg határait. 2025 januárja és szeptembere között már több mint 11 ezer magyar turista utazott az Indiai-óceán meseszép szigeteire.
A Jetwing utasainak 95 százaléka az üdülőszigeteket választja. A szakember megemlített három szigetet – Filitheyo, Medhufushi és Hondaafushi – az AAA Resorts autentikus, 4 csillagos szállodáival. Ezek nem luxus kategóriájúak, de kiváló ár-érték arányt kínálnak – emelte ki.
Az ügyvezető rámutatott, hogy Srí Lanka iránt is nő az érdeklődés: évente 8–10 ezer magyar turista látogat el a szigetre, és ez a szám idén várhatóan tovább emelkedik. A legtöbben kombinált útra indulnak: a vallási- kulturális és természeti értékeket egyaránt felvonultató Srí Lankát Maldív-szigeteki pihenéssel zárva.
Külön blokkban nyertek említést a Jetwing árualapjában újdonságként szerepelő spirituális utazások, amelyek kulturális- vallási utak, jóga, meditációs, ajurvédikus és asztrológiai programokkal kiegészülve. A Jetwing Indiába, Thaiföldre, Srí Lankára is indít spirituális utazásokat, tavaszra pedig Nepál–Bhután kombinált túrát is tervez.
A rendezvény zárásaknt Wimal Morapitiye kiemelte: a Turkish Airlines biztosítja a legjobb csatlakozást a Budapest-Colombo útvonalon: a legrövidebb átszállási idő odafelé mindössze másfél óra, visszafelé két és fél óra. A Colombóba érkező utasok a Maldív-szigetek nemzetközi repülőterére, Maléba további előnyös csatlakozásokkal juthatnak el.
(Nyitókép: tengerpart Sri Lankán. Forrás: 123rf.com)
KAPCSOLÓDÓ
A Turkish Airlines aláírta a szerződést az Air Europa egy részének megvételéről
A török légitársaság 27 százalékos, kisebbségi tulajdonrészt szerez a spanyol cégben.

