A kilátó a Kab-hegy délnyugati oldalán magasodó, 410 m magas Lugos-tetőn épült fel 2014-ben. A kilátó faépítménye 20 m magas, tavaly leromlott állapota miatt lezárták. A Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. (VERGA) tájékoztatása szerint a kilátó menthetetlen, ezért 2026. júliusában lebontják.
A VERGA honlapján olvasható információk szerint a Molnár Gábor kilátón a rendszeres karbantartások ellenére olyan, rovar és gomba okozta tartószerkezeti meghibásodások alakultak ki, amelyek a szakértői vizsgálatok alapján sem műszakilag, sem gazdaságilag nem teszik lehetővé a kilátó megmentését és újbóli megnyitását.
Az elkorhadt csomóponti és fő tartó elemek cseréjére sajnos nem találtak statikailag is kivitelezhető megoldást, így a látogatók és a természetjárók biztonságát szem előtt tartva a VERGA Zrt. végül az említett kilátó lebontása mellett döntött.
A kilátó bontására július hónapban kerül sor.
A munkálatok miatt arra kérik a a túrázókat, hogy a sárga, valamint a kék háromszög turistajelzések kilátóhoz vezető szakaszát ne használják, és a lezárt munkaterületet saját biztonságuk érdekében kerüljék el.
Akik továbbra is szeretnének gyönyörködni a Bakony panorámájában, azoknak ajánlják a közeli Kab-hegyi kilátót, illetve a 77-es főút mellett található Nagyvázsonyi figyelőtornyot. Ez utóbbi különlegessége, hogy a II. világháborúból fennmaradt katonai létesítmény, amelyet a VERGA Zrt. 2021-ben újított fel és alakított át kilátóvá.
Amennyiben a jövőben új kilátó létesítésére nyílik lehetőség, arról tájékoztatni fogják a természetjárókat - olvasható a honlapon.
Nem ez az első fából épült hazai kilátó, amelyet 10-15 év után el kell bontani: tavaly a fonyódi Várhelyi-kilátó jutott erre a sorsra, a Budai-hegységben található Csergezán-kilátót is lezárták tavaly, de azt a szükséges faanyagvédelmi kezelések, szerkezeti megerősítés és elemcserék után remélhetőleg hamarosan újra megnyitják.
(Nyitókép: VERGA Zrt.)
KAPCSOLÓDÓ
Újranyílt Milánó lenyűgöző kilátást kínáló tetősétánya
A Highline Milano a város új kulturális központja lett.

