Az élénk előszezoni érdeklődésre alapozva, a szervezett kiutazó forgalom növekedésében bízva várták az idei nyarat a hazai utazásszervezők, a kínálat bővítésével, új desztinációkkal készülve a várható „rohamra”. Körképünkből kiderül, bejöttek-e számításaik, és milyen előre nem látható nehézségeket hozott az idei szezon.
Váratlan eseményekben az idei főszezonban sem volt hiány, ezen a nyáron is szükség volt az utazási irodák részéről az elmúlt években már begyakorolt rugalmasságra és gyors alkalmazkodásra. A légi forgalom telítettsége okozta járatkésések és -törlések számos izzasztó pillanatot szereztek utasnak és utaztatónak egyaránt, azonnal megoldandó helyzetet okozott az FTI szezon eleji csődje, a debreceni repülőtér egyhetes lezárása, majd az informatikai rendszerek világszintű összeomlása. Jól látszik az is, hogy a hazai piacon egyre élesebb a verseny, a nagy érdeklődés ellenére a nyereségességért keményen meg kell küzdeni.
Ellentmondásos szezont zár az IBUSZ
„A kimondottan erős és bizakodásra okot adó előfoglalási időszak után, áprilistól jelentős le- és megállás következett be a foglalásokban” – számolt be tapasztalatairól Komora Zoltán, az IBUSZ vezérigazgató-helyettese. A megtorpanás hatására az irodák egymásra licitálva csökkentették a részvételi díjakat, hogy mérsékeljék az üres helyek által okozott veszteséget. „Egyes szereplők túlzott kapacitáslekötése – amely a piaci pozícióik erősítését célozta – tehát kudarcba fulladt, a látványos akciózás azonban újra hozzászoktatta az utaskört a last minute dömpinghez. Az utasok a főszezonban is várták a jelentős árcsökkentést, amely szerencsére a kereslet növekedése okán már nem volt annyira számottevő és szükségszerű” – mondta.
A gond az utószezonnal van. „Rengeteg a lekötött kapacitás a tour operatoroknál, csökkenő kereslet miatt újra drasztikusak az árcsökkentések” – adott hangot véleményének Komora. – „Sok szereplő hiszi ma azt a piacon, hogy a legfontosabb mérőszám a forgalom, pedig a megemelkedett költségek fedezésére az árrés szolgál. A végeredmény idén sok utazásszervezőnek okoz majd kellemetlen meglepetést mérlegzáráskor” – vélekedett.
Hozzátette: az IBUSZ esetében a forgalom 2023-hoz képest 19 százalékkal nőtt, míg az utasszám 8 százalékkal, ez jóval meghaladja a 2019-es kimagasló évet is, ugyanakkor eredményességben, sajnos, nem érik el e két év szintjét, egyfelől a gyenge forintárfolyam, másrészt a piac által kikényszerített akciózások miatt.
Míg a legnagyobb probléma idén a görög területek értékesítésénél jelentkezett – itt volt a legnagyobb kínálatnövekedés és keresletcsökkenés a piacon –, addig Törökország a vártnál jobban teljesített, megközelítőleg húszezer utassal. A főszezonban a heti hat charterjárat mellett jelentős pótkapacitást kellett vásárolniuk a fapados járatokon. Jó döntés volt a kemeri üdülőterülettel való bővítés, amit jövőre még nagyobb szállodakínálattal fognak értékesíteni. Spanyolország náluk a várakozások szerint teljesített.
A fent említett okok miatt nehéz utószezonra számítanak a görög területek esetében, a krétai, rodoszi, karpatosi járatokat a tervezett október közepi időpontnál hamarabb leállítják. A törökországi járat jó foglaltság mellett november elejéig repül. Az október közepén induló ománi charterjáratnál már a novemberi, decemberi eladásokra koncentrálnak.
A Smartwings partnerségének köszönhetően a társaság a járatkésésekben minimálisan volt érintett.

Verhetetlen volt a török Riviéra a Sun & Fun Holidaysnél
Jól kalkulált előzetesen a Sun & Fun Holidays, se járatbővítésre, se -összevonásra nem került sor a szezonban. Az utaslétszámban mérsékelt növekedést tapasztaltak, a kosárértéket tekintve viszont nagyobb mértékű változás állt be, a termékek drágábbak lettek. „A 2019-es évhez képest mind utasszámban, mind kosárértékben jobban teljesítünk” – tájékoztatta lapunkat Kovács Lilla foglalásiközpont-vezető. Hozzátette: a minőségi termékek és szolgáltatások iránti növekvő kereslet kedvezően hatott az eredményükre.
A desztinációk toplistáján nem volt változás, jó ár-érték aránya miatt idén is a török Riviéra volt a legnépszerűbb. Újdonságuk, az ősszel bevezetett, pihenéssel egybekötött Kappadókia körutazás továbbra is sok új érdeklődőt vonzott. Számos foglalásuk van már az őszi időszakra is. A téli szezonra wellnessrészleggel rendelkező szállodákat kínálnak. A debreceni repülőtér lezárásakor az iroda saját transzferrel szállította fel utasait Budapestre, ahonnan még aznap el tudtak indulni nyaralásukra.
Jó stratégiát választott a Kartago Tours
A várakozásokat túlszárnyalva alakult a főszezon a Kartago Toursnál. A 2024-re tervezett vagyoni biztosítékukat már év közben megemelték 2,4 milliárd forintról 3 milliárd forintra. A szükséges kapacitásbővítést, járatátcsoportosítást már a rendkívül biztató előszezon alatt meglépték, de a magyar piacon erősen limitált charterkapacitás befolyásolta a lehetőségeiket.
A szezon abszolút nyertese náluk Törökország és a görög szigetek. „Ehhez kellett az is, hogy a magyar piacon egyedüliként a török égei-tengeri Riviérára is kínáltunk csomagajánlatokat, és tovább szélesítettük úti céljaink számát a görög szigetek irányába” – nyilatkozta Bocsák Zsófia cégvezető. Antalyába és Monastirba a budapesti indulások mellett idén Debrecenből is kínáltak utakat, így jól teljesítettek tunéziai és egyiptomi úti céljaik is. Az utószezonra az eredeti tervek szerint készülnek, az időszak előnyeit egyre több utas ismeri fel.
„Olyan új utasok is megjelentek nálunk, akiknek az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy az utazási irodán keresztül »bebiztosíthassák« magukat az esetleges váratlan eseményekre” – számolt be egy új tendenciáról a szakember. Előnyös, hogy dinamikus árualapjuk révén a menetrend szerinti járatokkal is tudnak utazási csomagokat összeállítani, miközben az utazásszervezőktől hagyományosan elvárt biztonságot nyújtják.
Tovább erősítette pozícióját az Itaka
Sikeresnek értékeli a nyári szezont Csabai Ferenc, az Itaka Magyarország értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója. Pótkapacitás beállítására nem volt szükség, növekedésük a tavalyi évhez képest így is nagyobb a tervezettnél: tavaly 18 ezer főt, idén a nyári szezonban várhatóan 36 ezer főt utaztatnak. A kosárérték nagyjából 10 százalékkal növekedett. „A mérlegünk egyelőre pozitív, de sok múlik az utószezon kezelésén. Azért dolgozunk, hogy magyarországi működésünk második évében a nagy növekedés mellett is profitábilis nyarat zárhassunk” – mondta. Kiemelkedően teljesített Törökország, Albánia és Spanyolország, Görögországon belül Korfu és Rodosz. Az új desztinációk közül a Costa Dorada elvárásaiknak megfelelően megy, bár a kihasználtsága lehetne jobb. Szicília az átlagárban teljesít gyengébben, a desztinációt megtépázták a korábban előforduló késések. Az utószezonban nem terveznek összevonásokat. A késések extrém helyzeteket okoztak az Itakának is, ezeket igyekeztek megfelelően kezelni az átfoglalástól a visszatérítésig.
Hozta a vártat a főszezon, ígéretes az utószezon az Anubis Travelnél
A foglalások és a szezon pontosan a tervek szerint halad az Anubis Travelnél, nem kellett törölniük vagy hozzáadniuk egyetlen járatot sem. „Tartjuk, amit eredetileg elterveztünk, és be is töltjük” – tudtuk meg Ahmed Bahgat ügyvezetőtől. Úgy véli, a bevétel és a nyereség a 2024-es szezon végére megegyezik majd a 2019. évivel: az utasok száma ugyan talán kicsit kevesebb lesz, de Törökországban megemelték az ötcsillagos szállodák számát, hogy a bevétel magas legyen. A legnagyobb érdeklődés, mint általában, Törökország, majd Egyiptom és Görögország iránt volt.
„Az utószezonra vonatkozó foglalások nagyon ígéretesek, különösen Törökország esetén. Az egész év folyamán, minden kedden és szombaton van ülőhelyünk a Sun Express járatán, így télen is megállás nélkül repülünk Törökországba és Egyiptomba is” – nyilatkozta az ügyvezető. Idén csak három légitársasággal (Sun Express, Air Cairo és Aegean) dolgoznak, egyetlen esetet leszámítva nem volt jelentős járatkésési problémájuk.
Törökország és Egyiptom is jól futott az Orexnél
„A szezont az előzetes terveinkkel összhangban zárjuk, várhatóan az összes helyünket sikerül eladni, ami a megnövekedett hotelárakat figyelembe véve nagyon jó eredmény. A júliusi–augusztusi járataink iránt volt a legnagyobb érdeklődés, itt a meglévő kapacitásunk is kevésnek bizonyult, jövőre bátrabban tervezünk ebben az időszakban” – nyilatkozta lapunknak Koleszár Abigél, az Orex Travel sales és foglalási menedzsere. Továbbra is a jó ár-érték aránnyal rendelkező hoteljeikre érkezett a legtöbb foglalás, a számaik hasonlóan alakulnak, mint tavaly, magasabbak, mint a 2019-es évben. Budapestről csak a saját charterjáratokkal indítottak utakat.
A legnagyobb érdeklődés az irodánál Törökországra volt. Új termékük Egyiptom, júliusban jelentek meg első áraik a desztinációra, amely iránt a vártnál nagyobb az érdeklődés. Október 18-áig indulnak törökországi chartereik, a jelenlegi foglaltság alapján összevonásra nem lesz szükség. Kevés nagyobb mértékű késésük volt, az is csak az antalyai repülőtéren történő fennakadások miatt.

Heti 4 helyett 5 járattal repült Egyiptomba az ETI Magyarország
20 százalékos kapacitásbővítést tett indokolttá a kereslet növekedése az eredetileg tervezetthez képest az ETI Magyarországnál, a heti három hurghadai és egy Sharm el Sheikh-i járatot június végén egy negyedik hurghadai járattal egészítettek ki. „A heti öt gép, a jelenlegi biztató foglaltsági adatok fényében, várhatóan egészen október végéig közlekedni fog” – nyilatkozta lapunknak Kerekes Gábor irodavezető. Az utasszám tekintetében év végéig 16-20 százalékos növekedésre (a tavalyi 24 ezer utas helyett 28-30 ezer utasra) számítanak, az idei így ebből a szempontból az iroda második legjobb éve lesz, hozza a 2019-es utaslétszám 90 százalékát. Útjaik kosárértéke az előző évek növekedése után stagnált. Az utasok érdeklődése a középkategóriás szálláshelyeik iránt nőtt a legnagyobb mértékben.
„A tavaszi jelentős késések után légitársasági partnert váltottunk, a Fly Egyipt helyett a Nile Airrel repülünk Hurghadára, azóta nem voltak komolyabb késéseink” – tudtuk meg. A tavalyihoz képest kevesebb utasuk utazott last minute jelleggel, viszont az utolsó helyeket jobban le kellett akciózni. A járatok töltöttsége mindemellett várhatóan 95-97 százalék körül alakul.
Jól teljesítettek a TUI új úti céljai
„Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét növekedésről számolhatunk be, igaz, két nagyon erős év után a növekedés mértéke mérséklődött” – tájékoztatott Taskár Tamás, a TUI Magyarország értékesítési vezetője. Pótkapacitás beállítására nem volt szükség, viszont márciusban két új desztinációval, Ciprussal és Krétával bővült a TUI Budapestről elérhető úti céljaink a száma. Újdonság volt továbbá, hogy a törökországi Antalya immár debreceni indulással is foglalható lett kínálatukban. Valamennyi új úti céljuk jól teljesített, a legnagyobb arányú növekedést Egyiptom produkálta.
Kiemelkedő forgalom és bővítés a ViaSale Travelnél
Túlteljesítette kitűzött céljait a ViaSale Travel, szállás és a repülőjegy tekintetében, illetve HR oldalon is bővítettek, ez az eddigi legjobb évük. Nemsokára indul első Madeira-körútjuk, amire szintén erős az érdeklődés. A covid időszakát leszámítva eddig minden évben növelték mind az utasszámot, mind a kosárértéket. Desztinációikat a késések kevéssé érintették.
„Egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a luxusra vágyó utasokra, ezáltal nő is a számuk. Kínálatunkat rájuk gondolva egyéni hostess- és VIP-váró-igényléssel bővítettük” – tudtuk meg Raáb Szilvia alapító-tulajdonostól. Úti céljaik közül még mindig Tenerife a legnépszerűbb, de idén Lanzarote is rendkívül sok embert vonzott. Madeira iránt, amely második éve van a kínálatukban, fokozatosan növekszik a kereslet. „Október végén elindul Gran Canariára is a Wizz Air járata, amit már lekötött kapacitásokkal értékesítünk nagy kereslet mellett” – tette hozzá. Az őszi–téli időszakban minden eddiginél több járattal és lekötött hellyel teszik elérhetővé a Kanári-szigeteket és Madeirát.
(Írásunk eredetileg a Turizmus.com Magazin 2024. szeptemberi számában jelent meg. Ha előfizetne lapunkra, ezen a linken megteheti.)
Fotók: 123rf.com
KAPCSOLÓDÓ
Elhalasztják a körutazásokat a magyar utazási irodák, Izraelt átsorolta a külügy
A külügyminisztérium Izraelt a II-es (narancssárga) kiemelt kockázatot rejtő országok közé sorolta.

