Az Élményfalu Sarud – a Tisza-tó Pihenőfaluja projekt közönségdíjas lett a Turizmus.com szerkesztősége és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány által meghirdetett Fenntarthatósági Díj pályázaton. Az ötletgazda, Kücsön Gyula bemutatta, miként inspirálják felelősségteljes és környezettudatos szemléletre látogatóikat.

Az Élményfalu Sarud megálmodója és üzemeltetője, Kücsön Gyula nem fejlesztési céllal érkezett a Tisza-tónál lévő faluba. Sőt, az eredeti célja éppen az ellenkezője volt, ki akart szállni a gazdasági életből, hogy a természetre koncentrálva, a horgászat iránti szenvedélyének hódolva élje életét. A kilátástalan helyzetben lévő, lassan pusztuló falut megismerve azonban az a víziója támadt, hogy a gyerekek táboroztatásán keresztül talán másokkal is megszerettethető, s ezáltal megmenthető lenne a falu – mesélte vállalkozásáról a szakember. 

 

Gyerektáboroztatásból élményközpont

Kücsön Gyulának volt ilyen irányú tapasztalata, hiszen korábban a fővárosi állatkertben üzemeltetett évi százezer gyereket szórakoztató játszóházat, emellett az évi 2000 fős forgalmú Zoo tábor is hozzájuk tartozott. Bízott abban, hogy a természetbe kicsalogató, az igazi élővilágot megmutató tábornak is lenne sikere, ezáltal munkát adna a helyieknek és néhány újabb rajongót szerezne Sarudnak. 

A táboroztatást saját házukban kezdték, innen indult az Élményfalu fejlesztése, lépésről-lépésre. Megvettek és felújítottak egy régi üdülőt, a régi parasztházakból vendégházakat alakítottak ki, ma már 400 főnek kínálnak szálláshelyet. 

 

Horgásztábort, majd vitorlástábort szerveztek a Sarudi-medencében. 

2017-ben vették át a strand üzemeltetését, melyet átépítettetek, a szolgáltatásokat pedig az aktív életmódot, a mozgást fókuszba helyező programokkal gazdagították, egyebek mellett Európa második legnagyobb vízi játszóterét hozták el a tóhoz. Egyre több eseményt szerveztek, környezetbarát rendezvényhelyszínként egyre-többen keresték meg őket.

„A Covid újra a vidék felé fordította a figyelmet és a legjobb marketinget adta Sarudnak” – beszélt egy újabb fordulatról. A kis falu 2023-ban a 9. legnépszerűbb település lett, és Heves megyében itt emelkedtek a legnagyobb mértékben az ingatlanárak. 

Ekkoriban kezdték el tudatosan pozicionálni a vállalkozásukat, melynek elsődleges célja nem az üzleti siker, hanem a Tisza-tó népszerűsítése és egy fogyóban lévő falu jövőjének megmentése. A szomszédos faluból mentettek át Sarudra egy lovardát, mellé kisállatkertet költöztettek. Kötélpályarendszert építettek ki, bicikli- és kajakkölcsönzőt, trambulinparkot, játszóházat hoztak létre, illetve a Balatontól szintén Sarudra költöztették a horgászmúzeumot. Így született meg Sarudon az az élménycsokor, mely az egész országban egyedülálló – sorolta.

A térség egyediségét hangsúlyozó, 2021-ben megnyílt Sulyom Tájéttermet a tó védett növényéről nevezték el, a koncepció a „slow living”-et hirdeti. A szakember büszke arra, hogy gyűjtési engedéllyel is rendelkeznek, így a szúrós növény étlapjukra is felkerült.

Sulyom Etterem, Fotó: Sulyom Etterem FB
A 2021-ben megnyílt Sulyom Tájéttermet a tó védett növényéről nevezték el

 

Fenntartható pihenőhely

Az Élményfalu fejlesztése során a kezdetektől különleges figyelmet kaptak az ökológiai szempontok és a fenntarthatóság. Az öreg vályogházak megmentésével a vidéki hagyományok és építészeti értékek fennmaradását biztosítják, miközben a vendéglátásban és szálláshelyeken zöld energiaforrásokat használnak, elektromos autó- és biciklitöltési lehetőségeket kínálnak, valamint szelektív hulladékgyűjtési és repohár rendszert vezettek be. 

A Sulyom Tájétterem 0 km-es elve szerint törekednek a helyi alapanyagok használatára, az ökogazdálkodást pedig nemcsak népszerűsíti, hanem gyakorlati bemutatókkal is szemlélteti.

 

Az Élményfalu különös hangsúlyt fektet a gyerekek tudatformálására és aktív élményeik biztosítására. Lovardával, kisállatkerttel és gyerektáborok szervezésével érzékenyítik őket a természet és az állatok iránt, míg a természetben eltöltött idő fontosságát bemutató programok révén ösztönzik a környezet iránti felelősségvállalásra. 

Küldetésük, hogy Sarudot olyan fenntartható pihenőhellyé tegye, amely a természetben tartózkodás örömét kínálja, miközben felelősségteljes és környezettudatos szemléletre inspirálja látogatóit.

2024-ben az Év Kerékpárosbarát Szolgáltatója is egy sarudi hamburgerező lett.

(Nyitókép: Gál Pál Zoltán, a Turizmus Kft. ügyvezetője, Németh Csaba, az Élményfalu Sarud ügyvezetője és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter (b-j) a díjátadón / Forrás: turizmus.com)

KAPCSOLÓDÓ

Ez a hazai élményfalu követendő példa lehet a lassú turizmus megvalósítására

Egy friss tanulmány átfogó képet ad a jelenségről és annak további kilátásairól Magyarországon.