Először rendeznek Food Truck Show-t a szlovákiai Somorján október 10-11-én. Jelen lesznek helyi és Magyarországról érkező kocsik is nemzetközi ételkülönlegességekkel. Az érdeklődők BBQ szendvicset, spanyol édességet és magyar harcsából készült finomságokat is kóstolhatnak.

A Food Truck Show szervezői idén először kezdeményeztek közös szlovák–magyar street food fesztivált, amelynek Somorja lesz a második állomása. Az esemény nemcsak határon átnyúló közösségi élmény, hanem a magyar Food Truck Show nemzetközi terjeszkedésének első lépése is, amelynek célja, hogy mindkét ország mozgó éttermeseit bemutassa minél szélesebb körben mind a szlovák, mind a magyar közönségnek.

Horváth Zoltán, az esemény főszervezője elmondta: annak ellenére, hogy ez az első rendezvényük a városban, már most a kiállító autók közel fele szlovák. Remélik, hogy 2026-ban legalább öt szlovákiai városba vihetik majd el a Food Truck Show-t.

A következő három étel biztos megkóstolható lesz a fesztiválon:


Egyszerű smash burger bonyolult sült krumplival 

Ha az izgalmak helyett (vagy mellett) az egyszerű, mégis kifogástalan street foodot keresed, a Burger’M csapata megkönnyíti a döntésedet. Simple Burgerükben két, tökéletesen lapos, mégis szaftos Angus húspogácsa találkozik négy szelet cheddar sajttal és házi szószaikkal, zéró túlgondolással. Akik emellé mégis vágynak egy kis extrára, kérhetnek mellé ropogós sült krumplit egy kis sajtszósszal, friss jalapeñóval és pirított baconkockákkal megszórva. 
 

Spanyolok és magyarok kedvence 

A churros eredetileg spanyol utcai édesség, amit forrón, ropogósra sütve, fahéjas cukorba forgatva, majd sűrű csokiszószba mártogatva szokás enni – kívül aranybarnára sült, belül viszont puha és könnyű. A Happy Churros kocsija évek óta stabil kedvenc, a frissen sütött tésztarudak illata messziről csalogat, és bár szinte mindig hosszú sor áll előtte, aki egyszer megkóstolja, az tudja: bőven megéri kivárni. 


Nemzetközi fogások, kizárólag hazai halakból

Mézes-chilis harcsa pirított magvakkal és thai zöld currys harcsa mungóbabcsírával – csak néhány a Szürkeharcsa Halbár legizgalmasabb ételei közül. A kocsiban kizárólag hazai halakat használnak, így fogásaik fenntartható, minőségi alapanyagokból készülnek.

(Nyitókép: a Food Truck Show egyik magyarországi rendezvényén | Food Truck Show)

KAPCSOLÓDÓ

Ízek, színek, illatok – street food piacok, amelyek talán a legjobbak a világon

Kihagyhatatlan utcai helyszínek ínyenceknek Thaiföldtől Mexikóig.