Több évtizedes hiányt pótolnak Székesfehérváron, ahol többek között tanszállodával és tancukrászattal új épületszárny épül a Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola területén. A fejlesztés a vendéglátóipari és kereskedelmi szakemberképzés korszerű körülményeit teremti meg – számol be róla a Magyar Építők.

A Deák Ferenc Technikum története egészen a 19. század végéig nyúlik vissza. Elődje több mint 130 évvel ezelőtt kereskedő tanonciskolaként indult, majd az évtizedek során a kereskedelmi képzés mellett a vendéglátás és a turizmus területén is meghatározó szereplővé vált. A hetvenes évektől a gyakorlati oktatás került előtérbe: tankonyhák, tanéttermek és stabil szakoktatói háttér épült ki.

Az intézmény jelenlegi főépülete 1990-ben készült el, amelyet 2007-ben a város által adományozott Építőipari Nívódíjjal is elismertek. A bővítés már az eredeti a Fejér Megyei Tervező Iroda által készített tervekben is szerepelt, a második ütem megvalósítása azonban évtizedekig váratott magára.

A második fejlesztési ütem elmaradása miatt az intézmény széttagoltan működik: tanulóiknak eltérő helyszíneken tudják biztosítani az elméleti és a gyakorlati képzést.

 

A mostani, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum megbízásából megvalósuló fejlesztés legfontosabb eredménye, hogy a tanműhelyek visszakerülnek az intézménybe, és egységes oktatási környezet jön létre.

Mint írják, a beruházás során 1595 négyzetméter hasznos alapterületű, háromszintes, tetőtérrel kiegészülő épületszárnyat építenek, ahol  

  • a földszinten tankonyhák és kiszolgálóhelyiségek kapnak helyet,
  • az első emeleten tancukrászda, tanszálloda és tantermek létesülnek,
  • a legfelső szinten közösségi és irodai funkciók jelennek meg.

 

A belső tereket a vendéglátás-képzés sajátosságaihoz igazítva építik. A tankonyhákban és cukrászati helyiségekben korszerű konyhatechnológiát telepítenek, a burkolatok pedig higiénikus, könnyen tisztítható felületekkel készülnek.

Az új akadálymentes szárny átkötő folyosókkal kapcsolódik majd a főépülethez, de a közlekedési rendszer is megújul: az iskola közelében akadálymentes parkolókat létesítenek. Az épület is megfelel majd ennek a kritériumnak, a háromkarú lépcsőn kívül személylift biztosítja a valamennyi szint akadálymentes megközelítését.

A bővítményt és a meglévő épületet minden szinten átkötő folyosók kapcsolják össze, megteremtve az egységes oktatási környezetet.

 

A cikk arról is beszámol, hogy a kivitelezők összehangolt munkával biztosítják, hogy az oktatás a fejlesztés alatt is zavartalanul folytatódhasson. Az új épületszárny átadása az iskolakezdésre várható. 

Nyitókép: 123rf.com

KAPCSOLÓDÓ

A legjobbaktól lehet tanulni a Balatoni Gasztroakadémia képzésein

Elitképzés indul balatoni szakácsok, cukrászok, szállodai szervizesek számára.