Az elmúlt két évben jelentősen nőtt az alkalmi borfogyasztók aránya a 18-40 éves korosztály körében, és a választásnál egyre inkább előtérbe kerül az egészség- és környezettudatosság, valamint a magyar termőhely fontossága – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült reprezentatív kutatásból. 

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás szerint a 18–40 év közötti fiatalabb korosztály egyre tudatosabban viszonyul a borfogyasztáshoz. A felmérés a Z generáció (18–29 évesek) és az Y generáció (30–40 évesek) borfogyasztási szokásait vizsgálta, és jól látható változásokra mutatott rá: míg korábban a bor nem számított igazán népszerű italnak ebben a korosztályban, mára kezd előtérbe kerülni.

A 2023-as eredményekhez képest a borfogyasztók aránya számottevően nőtt – a Z generáció esetében 23, az Y generációnál 8 százalékponttal emelkedett. Bár a rendszeres borfogyasztás még mindig nem jellemző a fiatal felnőttekre, alkalmi élvezetként egyre többször jelenik meg, a válaszadók 55 százaléka nyilatkozott így.

 

Ebben főleg a Z generáció jár az élen – harmaduk szokott alkalmanként bort kóstolni, míg az Y generációban ez minden ötödik emberre igaz. Az is figyelemre méltó, hogy a megkérdezettek több mint fele szerint a mértékletes borfogyasztás legnagyobb előnye az egészségre gyakorolt pozitív hatás és a társasági élmény, amit egy-egy pohár bor nyújthat.

„A kutatás egyértelműen azt mutatja, hogy a fiatalabb felnőtt generációk körében újfajta szokás alakult ki a borral kapcsolatban: az élményalapú, tudatos borfogyasztás kerül előtérbe. A korosztály számára fontos, hogy a bor hazai termőhelyről származzon és a termelés során a fenntarthatóság egyre nagyobb szerepet kapjon. A kutatás arra is rávilágít, hogy a fiatal felnőttek, hamarabb válnak borfogyasztóvá mint korábban, ami trendfordulót jelez számunkra. Ez a jelenlegi piaci helyzetben új lendületet adhat a hazai borászok számára” – mondta Gulyás Andrea, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgatója.

magyar-bor-fiatalok-hntsz
Újra kezd népszerűvé válni az Y- és Z-generáció tagjainak körében a borfogyasztás. Fotó: HNT

 

A kutatás, amely elsőként vizsgálta az egészség- és környezettudatosság szerepét a borválasztásban, rámutatott: a fiatal felnőttek egyre nagyobb figyelmet fordítanak a borok összetevőire és azok egészségre gyakorolt hatásaira, a válaszadók több mint harmada figyel ezekre. A trend egyértelműen az egészségtudatos választás irányába mutat. Ezen belül különösen a pozitív élettani hatások, mint az antioxidánsok vagy a szív- és érrendszere gyakorolt hatása, az alacsonyabb alkoholtartalom, valamint a bor természetes összetevői és az adalékanyag-mentesség emelkednek ki. 

A helyi termelők és a fenntartható szőlőtermesztés támogatása szintén fontos szempontnak bizonyult, a válaszadók közel fele ezt értékeli, és a hazai borok továbbra is kiemelt népszerűségnek örvendenek – a megkérdezettek jóval több mint fele a magyar borok mellett teszi le a voksát.

Érdekessége a kutatási eredménynek, hogy a válaszadók nagy része számára az egészség és a természetesség kéz a kézben jár a borválasztásnál, ennek ellenére a bio vagy organikus minősítésre nem fektetnek nagy hangsúlyt: Budapesten csupán 2 százalék, a községekben 3 százalék, míg a városokban és vármegyeszékhelyeken élők 10 százaléka, illetve 9 százaléka figyel erre borválasztáskor.

Nyitókép:

KAPCSOLÓDÓ

A magyar borok sokszínűségét népszerűsíti egy új kampány

A cél a kulturált borfogyasztás népszerűsítése és a magyar borok elismertségének növelése.