Május 8-án veszi kezdetét az idei szezon első budapesti Food Truck Show-ja, a műfaj hazai csúcseseménye. A szervezők várakozásai szerint a gasztrofesztivál három napja alatt mintegy 25 ezer látogató fordul majd meg a Kincsem Parkban, ahol 40 food truck válogatott kínálata, zenei programok és izgalmas lóversenyfutamok garantálják a tavaszi fesztiválhangulatot.
A Kincsem Parkban felvonuló autók kínálata idén minden eddiginél színesebb: a látogatók egyetlen hétvége alatt szó szerint körbekóstolhatják a világ ízeit.
A választék összeállításánál kiemelt szempont volt az egyensúly, így a masszív húsos ételek mellett a vegetáriánus konyha kedvelői is bőséges kínálatot találnak.
A húsimádók és a BBQ szerelmesei számára a füstös ízek specialistái hozzák el a legjavát, sőt, itt debütál a fővárosban a szezon újdonsága, a „hamis burger” is, amely omlós BBQ húsokkal váltja ki a hagyományos húspogácsát. A lassú tűzön sült húsok kedvelői emellett pikáns chilis-jalapeñós szendvicsek és édes-sós kombinációk közül is választhatnak. A vega és mentes választék szintén hangsúlyos: a növényi alapú étrendet követőket kreatív zöldséges egytálételek, valamint húsmentes ázsiai tésztakülönlegességek várják. Az idei év egyik különlegessége az a speciális halbár, ahol a teljes menü – köztük a harcsából készült fish & chips is – gluténmentesen készül.
Egy valódi nemzetközi gasztrotúra keretében a látogatók válogathatnak az autentikus thai látványkonyha wokban készült ételeiből, a mexikói taco- és burritovariációkból, a görög specialitásokból, de a nápolyi stílusú pizza és a francia raclette is képviselteti magát. Az élményt a desszertek és frissítők teszik teljessé: a ropogós spanyol fánk, a különleges gofrik és a kézműves fagylaltok mellett minőségi borbárok, buborékos italokra szakosodott kocsik és kézműves sörfőzdék kínálata kíséri a falatokat.
Közösségi élmény: több mint félmillió látogatót vonzott tavaly a street food
A street food egy olyan közösségi rituálévá vált, amely összehozza az embereket.

"Tavalyi országjárásunk során több mint 600 000 látogató ünnepelte velünk a közös együttlétet és a fantasztikus ízeket, ami egyértelmű visszajelzés számunkra a műfaj elképesztő népszerűségéről.
Bár Budapesten idén kétszer is találkozunk, a májusi esemény mindig különleges, hiszen ez a fővárosi szezonnyitónk. A Kincsem Park egy olyan helyszín, ahol a lóversenypálya egyedi atmoszférája és a street food kultúra legjava minden alkalommal utánozhatatlan egységet alkot" – emelte ki Horváth Zoltán főszervező.
Szakmai mustra és Lil Frakk a fedélzeten
A 12. alkalommal megrendezett budapesti mustra végén, vasárnap este adják át a közönség-, a szakmai és az influenszerdíjakat. A szakértő zsűri a 40 kocsis mezőnyből választja ki a szezon legjobbjait, értékelve az ételek minőségét és a truckok megjelenését is. Az idei országjárás állandó arca, a népszerű rapper, Lil Frakk is csatlakozik a budapesti hétvégéhez.
A Food Truck Show elkötelezett a fenntarthatóság mellett, így a rendezvény idén is teljesen műanyagmentes.
Az elérhetőség jegyében a prémium fogások mellett minden autónál kérhetőek a 3000 forint alatti „belépő ételek” is. A Kincsem Park kapui május 8-án, pénteken 16 órakor nyílnak, a belépés mindenki számára ingyenes, a rendezvény pedig gyerek- és állatbarát.
Ebben a cikkünkben az idei Food Truck Show körútjának állomásairól olvashatnak.
(Fotók: Food Truck Show)
KAPCSOLÓDÓ
Ízek, színek, illatok – street food piacok, amelyek talán a legjobbak a világon
Kihagyhatatlan utcai helyszínek ínyenceknek Thaiföldtől Mexikóig.

