Idén ősztől új attrakcióval bővül a főváros II. kerületében található Fény Utcai Piac Budapest turisztikai kínálata: vezetett gasztrosétáikon turistacsoportok ismerkedhetnek meg a termelőkkel és vendéglátókkal, meghallgathatják történeteiket, és megkóstolhatják a friss, helyi alapanyagokból készült ételeket, kézműves sajtokat, húsokat, süteményeket és specialty kávékat.
A hazai beutaztató irodák képviselőinek mutatták be a minap a Fény utcai gasztroséta programját a szervező VisitUs munkatársai. A bejáráson a piac kiemelt szereplői – a Lángos Land, a Szega Sajt, A Sonkás és a FeteKert Kávézó – kínálatát ismerhették meg a meghívottakat, miközben az érintett üzletek vezetői osztották meg velük történeteiket. A program a jövőben bármely Budapestre érkező csoport számára elérhető lesz – közölte az eseményen Szekér Zoltán, a VisitUs vezetője.

A bejáráson elsőként a piacot üzemeltető társaság ügyvezetője, Mihalik Zoltán adott áttekintést a piac jelenéről. Mint elmondta, három évvel ezelőtt kezdődött a csarnok megújulása, melynek keretében a legfontosabb feladatuk, hogy a megváltozott vásárlói igényeknek megfelelően alakítsák át a 20 ezer négyzetméteres létesítmény működését. Mint elmondta, kell valami pluszt adni azért, hogy valaki a piacot válassza egy diszkontáruház vagy éppen a házhoz szállítás helyett. Míg hét közben (keddtől szombatig) hagyományos piacként működik az épület, vasárnaponként alkalmi rendezvényeket, dizájnvásárt, ökopiacot, lakossági kirakodóvásárt tartanak. Az új szemléletnek része az is, hogy nyitnak a turisták felé. Ebben nyugati mintát követnek, és a piac gasztronómiai kínálatára építenek.
„A mi ajánlatunk arról szól, hogy megmutatunk egy működő piacot itt Budapesten, ami még nem turistapiac, és nem is szeretnénk, ha azzá válna” – hangsúlyozta Mihalik Zoltán.
Szekér Zoltán hozzátette, hogy fontos szempont a programok megvalósítása során a fenntartható szemlélet alkalmazása, ennek jegyében igyekeznek a turistáknak szóló programokat a piac mindennapi életéhez igazítani. A fenntarthatóság visszaköszön az ételek felszolgálásában, külön érdekesség, hogy a piac saját márkás szódavizével fogadják a Taste and Stories résztvevőit az épület második szintjén.

„Két dolgot szeretnénk adni a turistáknak, egyrészt piaci történeteket, másrészt autentikus piaci ízeket” – emelte ki Szekér Zoltán. A cél, hogy a vendégek tudjanak találkozni közvetlenül a termelőkkel, a kereskedőkkel, azokkal a személyekkel, akik előállítják a terméket. Ez a személyes hozzáadott érték lesz az a sztori, amiben ő bemutatkozik, elmondja, hogy miért kereskedő, honnan jött az ötlet, mi az ő különlegessége.
A programban résztvevő kereskedők, gasztrohelyek pultjait a Taste & Stories logója alapján lehet beazonosítani. A turisták számára biztosítják a WC-használat lehetőségét, és tervezik egy turistabusz le- és felszállóhely kialakítását az épület mellett. Az épületben biztosított az akadálymentes közlekedés. A tervek szerint induláskor magyar, angol és német nyelvű vezetéssel kínálják a programot.
A tervek szerint 7-8 helyi partner közül választhatják ki a megrendelők, hogy a turistacsoport melyik három helyen akar megállni és kóstolni a rendelkezésre álló 45-60 perc alatt.
A kóstolóhelyek között ott van az ország legjobb lángosozói között nyilvántartott Lángos Land, a kunszentmártoni és külföldi tejtermék-különlegességet egyaránt felvonultató Szega Sajt, a fantasztikus érlelt sonkákat, szalámiféléket és tepertőket kínáló A Sonkás, illetve a vegán zöldségkrémeket és lekváros minipalacsintákat egyaránt felvonultató Fetekert.
Utóbbi helyszínről nem árt tudni, hogy a Máltai Szeretetszolgálat üzemelteti és hazánk 300 leghátrányosabb településéről származó késztermékeket árusítanak, illetve azokból főznek.

A program korosztálytól függetlenül azoknak szól, akik szeretnék megismerni autentikusan Budapestnek ezt az igényesebb gasztrovilágát. A következő lépésként a Piac éttermi kínálatával bővítik a kóstolók lehetőségét. Legénybúcsú előtti vagy másnapi kiegészítő program nem szeretne lenni a Fény utcai piac – hangzott el.
KAPCSOLÓDÓ
Ízek, színek, illatok – street food piacok, amelyek talán a legjobbak a világon
Kihagyhatatlan utcai helyszínek ínyenceknek Thaiföldtől Mexikóig.


