Az idén leszüretelt szőlőből mintegy 2,9-3 millió hektoliter seprős újbor készült, ez 10 százalékkal haladja meg a tavalyi szintet, ami az elmúlt tíz év átlaga körül alakul a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által készített körkép szerint.
Mint írják a szüret problémamentesen lezajlott, a termés a száraz nyári időjárásnak köszönhetően egészséges és rendkívül jó minőségű volt, mennyisége nagyjából 410–430 ezer tonna. A szőlő aranyszínű sárgasága egyelőre nem volt hatással a termésre, a leginkább érintett borvidékeken terméskiesés a korábbi évekhez képest nem látszik.
Az idén detektált beteg tőkék ebben a szüretben még hoztak termést, jövőre azonban már nem fognak. A járványszerű terjedés, a felgyorsult fertőzési sebesség krízishelyzetet teremtett, és jövőre az érintett területek nagy részén ki kell majd vágni a tőkéket. Az újratelepítés utáni termőre forduláshoz szükséges időt elsősorban a csapadék mennyisége befolyásolja.
Az egymás utáni aszályos években a szőlő lassan fejlődik, az új telepítések termőre fordulása folyamatos tőkepótlás mellett akár 6-7 évig is tarthat. Ez azt jelenti, hogy mindenképpen terméskiesésre kell számítani azokon a borvidékeken, ahol a fitoplazma fertőzés jelentősebb – emeli ki a közlemény.
Kifejtik, hogy a magyar bor karácsonyi ajándéknak is kiváló választás, a magyar piacon az elmúlt években népszerűbbek lettek a könnyű, friss, gyümölcsös borok, valamint a habzó termékek, a fiatalok körében pedig a csökkentett alkoholtartalmú termékek fogyasztása nő.
Karácsonykor a drágább, különlegesebb borok kerülnek előtérbe.
S bár az év vége elsősorban a pezsgők iránti keresletet növeli, a borok forgalma is megnő ilyenkor – közölték.
Nyitókép: 123rf.com
KAPCSOLÓDÓ
Új stratégiai együttműködés a versenyképes magyar szőlő-bor ágazatért
Hosszú távú stratégiai megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa.

