Az ezer fősnél kisebb lélekszámú települések italüzleteinek fejlesztésére igénybe vehető új pályázatra március 3-tól nyújthatják be igényüket a sörözők, borozók és presszók üzemeltetői. Az ország számos különböző pontjáról már az első napon több tucat falusi kiskocsma üzemeltetője adta be igénylését.
A tavaly májusban indított, vidéki vendéglátó üzletek versenyképességének erősítését szolgáló ágazati támogatási programban hat üzlettípusban üzletenként egymillió forintos forrást igényelhettek a szolgáltatók. Segítségével jelentős mértékben fejleszthették technológiai lehetőségeiket, és modernizálhatták szolgáltatásaikat. A kiírási kritériumok értelmében bármely, egész éves nyitva tartású vidéki vendéglátóhely üzemeltetője kaphatott fejlesztési forrást működési stabilitását célzó vagy energiamegtakarítást eredményező fejlesztéshez, eszközbeszerzéshez. Minden pályázatot azonos bírálati elvek alapján értékelt a támogatáskezelő.
„Az igénylést minden olyan üzemeltető esetében pozitívan bíráltuk el, amely a kiírás kritériumainak és az elvárt szakmai, műszaki tartalomnak megfelelt” ‒ hangsúlyozta Suhajda-Molnár Anikó, a támogatáskezelő Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. A támogatás további kiemelt célja volt az is, hogy egyszerűen, rövid átfutási idővel és minimális adminisztráció mellett juthassanak fejlesztési forrásokhoz a vidéki vendéglátó üzletek.
A benyújtott pályázatok közel 94 százalékát bírálták el eddig pozitívan, így a mai napig országszerte több mint 3300 pályázó nyert el támogatást. A beérkezett igénylések döntő többségét, több mint 2200-at eszközbeszerzésre nyújtották be.
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ rendszerén keresztül Pest, Győr-Moson-Sopron és Veszprém vármegyék szolgáltatói adták be a legtöbb pályázatot.
A kistelepülések italüzleteinek támogatására megjelentetett új konstrukciót is máris jelentős érdeklődés övezi. Már az első huszonnégy órában az ország számos pontjáról érkeztek támogatási igények a kisfalvak kocsmáinak üzemeltetőitől. Emellett jelentős számban keresték további információkért a folyamatosan elérhető ügyfélszolgálatot is. Az április 3-áig nyitva álló felhívás a kisfaludyprogram.hu weboldalon érhető el.
(Nyitókép: 123rf.com)
KAPCSOLÓDÓ
A kistelepülések kiskocsmái is pályázhatnak idegenforgalmi támogatásra
A legkisebb településeken működő sörözők, bárok, borozók üzletenként 3 millió Ft-os forrásra tehetnek szert.

