A Virtu Restaurant sommelier-je, Novák Dávid nyerte a „Legjobb fiatal sommelier” címet a Magyar Sommelier Club és a Magyar Sommelier Szövetség közösen meghirdetett szakmai bajnokságán. Az I. Nyílt Magyar Sommelier Bajnokságon idén először részesült külön díjazásban a “Best Young Sommelier” kategória, melyben a 30. év alattiak versenyeztek.
A verseny egy elméleti teszttel indult, ahol a versenyzők arról adhattak számot, hogy milyen átfogó tudással rendelkeznek szakmájukról. A vörös és fehérbor elemzése után pedig következhetett az étel-bor párosítások ajánlása, melynek komoly kitételei voltak.
A megmérettetés során bebizonyosodott, hogy Novák Dávid nemcsak a borok kiváló ismerője, hanem a vendégek ízlésének értője is, így minden alkalommal személyre szabott ajánlásokkal teszi különlegessé a VIRTU élményt. „Én mindig nagyon élvezem a kóstolást, a dolgok gyakorlati részét, számomra az elmélet jelentette a nagyobb kihívást a verseny során, hiszen hatalmas háttértudásról kellett rövid idő alatt számot adni” – nyilatkozta a győztes a verseny után.

A vendéglátós családból származó fiatal szenvedélye a borok iránt szakmai karrierjének legelejére tehető. „Nagyon tiszteltem ezt a szakmát és az évek múlásával a saját karrierutamat is máshogy kezdtem el látni. A célom, hogy segítsek a borászoknak, hogy minél szélesebb körben megismerjék boraikat” – osztotta meg gondolatait szakmájáról.
A MOL Campus 28. emeletén található gasztronómiai élménypont konyháját Lendvai Levente séf vezeti.
KAPCSOLÓDÓ
A fellegekben járó elegáns és a laza, pimasz – a MOL-torony új éttermei
A VIRTU Restaurant páratlan panorámát is ígér 120 méter magasan, míg a ZAZIE Bistro & Bar a környék lakóit dobja fel.
