Idén 16. alkalommal nyitja meg kapuit a Magyar Ízek Utcája (MIU), a Kárpát-medence gasztronómiai örökségének egyik legjelentősebb ünnepe, ahol évről évre a magyar és a határon túli ízek, hagyományok és értékek kerülnek a középpontba. A korábbi évektől eltérően az Államalapítás és Szent István-napjával indítják a Magyar Ízek Utcája rendezvénysorozatot.
Augusztus 20. és 22-e között újra feledhetetlen gasztrofesztivál költözik a Várkert Rakpartra. A MIU a Szent István-napi kenyér megszegésével és Magyarország Tortájának, Magyarország Cukormentes Tortájának ünnepélyes felszelésével teljes, így ezekre a programokra is várják a látogatókat.
A rendezvény - amelynek közel 200 kiállítóját mintegy 450 ezren keresik fel - egyik legfontosabb küldetése, hogy közelebb hozza a közönséghez a magyar gasztronómia sokszínűségét, különleges alapanyagait, ételeit és hagyományos, illetve innovatív technológiáit.
A fókuszban az élelmiszertermelők, őstermelők és élelmiszer-előállítók állnak, akik munkájukon keresztül mutatják be a Kárpát-medence gazdag gasztronómiai örökségét.
A vendéglátók kínálatában meghatározó szerepet kapnak a magyar hagyományokra épülő receptek, alapanyagok és elkészítési módok, miközben a sokszínű kínálatnak köszönhetően minden látogató megtalálhatja a számára kedves ízeket – legyen szó hagyományos magyar fogásokról, különlegességekről vagy akár pénztárcabarát finomságokról.
A MIU egyik legkedveltebb színtere a Főzők tere, ahol nem hivatásos séfek, hanem lelkes főzőasszonyok és főzőemberek tárják a látogatók elé saját tájegységük, településük vagy közösségük gasztronómiai kincseit – határon innen és túl. Itt az ételek mellett a hozzájuk kapcsolódó családi történetek, személyes emlékek és generációkon át öröklődő hagyományok is megelevenednek, így a kóstolás valódi kulturális élménnyé válik.

Idén az esemény fókuszában a pergelt hús, a gulyásos hús és a “magyar stew” főzés kultúrájának bemutatása áll. A cél ezúttal is az, hogy a magyar alapanyagok felhasználásával készült ételeket, italokat, valamint kézműves termékeket a vendégek mélyebben megismerjék, fogyasszák, megvásárolják, ezzel is támogatva a magyar kisvállalkozásokat. Pergelt és gulyásos hús az 1800-as években - ahogy azt Czifray István könyvében is leírta.
A gulyás, a pörkölt és a paprikás olyan mélyen beleivódott már a gasztrokultúránkba, olyan alapvető ételeink ezek, hogy el sem gondolkodunk azon, honnan származnak, hogy fejlődtek ki, miért így készítjük. Pedig egy közös tőről származik mind: a gulyás elnevezés azt jelöli, kik készítették, a pörkölt, hogy hogyan kell készíteni, a paprikás pedig a fűszerezését jelöli.
Ezt az ételt szeretnék a szervezők körüljárni korok szerint, alapanyagok szerint és ételkészítési technológiák szerint. Lehet újragondolni, korszerűsíteni, kortárssá tenni, de tudni kell, honnan indultunk. Emiatt szeretnék az idei tematikával erősíteni azt a gondolatot, hogy legyenek olyan nemzeti gasztronómiai minimumaink, amelyekhez bárhol a világon vissza lehet nyúlni.
Ha valahol magyar gulyást főznek, legyenek olyan alapelvek, amelyek alapján felismerjük, hogy ez valóban a magyar gulyás kultúrköréhez tartozik. Ez a hagyomány megőrzésének egyik legjobb módja, ha tudjuk, mit szabad bátran megváltoztatni, és mit érdemes megőrizni.
De a Magyar Ízek Utcáján többek között kakastöke pörkölt, karcagi birkapörkölt, bivalypörkölt, kacsapörkölt, vagy igény szerint az eredeti sokac cserepes bab is megkóstolható lesz. Az ételeket gyakran maguk a készítők mutatják be, így nemcsak kóstolni lehet, hanem kérdezni is – valódi kulturális és kulináris élményben lehet része a látogatóknak.
A tavalyi újításokat idén is továbbviszik, így a kiállítók között ezúttal is megtalálhatóak a zsidó konyha ínyencségei, valamint egyenesen Csehországból érkeznek a MIU-ra ízletes sörkülönlegességek, sőt egy finom cseh gulyást is bátran választhatnak az éhes vendégek.

Az idén jubiláló Irinyi-féle Szódavíz is kapható lesz a fesztiválon. A szervezők a csomagolásmentesség mellett a ‘farm to table’ elvet is erősítik, a helyi palackozás technikáját is támogatják.
A hagyományokhoz híven a Magyar Pékszövetség versenyén idén is díjazták a Szent István-napi kenyér, az Innovatív kenyér kategória, illetve a Leveles Sétáló Sütemény kategória kiválóságait.
A Szent István-napi kenyér kategória győztese, egyben Magyarország 2026. évi Szent István-napi Kenyere a Pilisi Pityókás kenyér, a HEL Pékség – SZÁSZ Pékség terméke lett.
Ahogy a nyertes kenyérből, úgy az idei Magyarország Tortájából, továbbá Magyarország Cukormentes Tortájából is kóstolhatnak a fesztiválra látogatók.
Ezenfelül az Erős Antónia által létrehozott Egy Csepp Figyelem Alapítvány a gasztrofesztivál őrangyalaként idén is ingyenes vércukorméréssel várja a látogatókat augusztus 20-22. között 10:00-17:00-ig az Ybl Miklós téren, de lesz vesetanácsadás is. A szűrővizsgálatokra kortól függetlenül várnak minden érdeklődőt.
Aktív családi programok kicsiknek és nagyoknak
A Kulturált Közlekedésért Alapítvány idén is megjelenik közlekedésbiztonsági játékokkal a MIU-n. A szervezet Döbrentei utcai standjánál augusztus 20-án 10 és 18 óra között a gyermekeket játékos formában tanulhatnak, így elsajátítva a legfontosabb szabályokat, a bűn- és baleset megelőzés ismereteit, az egészségmegőrzés titkait, és még sok-sok praktikus hétköznapi tudást. Az alapítvány a Védd magad – Közúti közlekedésbiztonság, a Hoppá! Baleset – előzzük meg!, a KRESZ Teszt, mini KRESZ pálya és a Láss és látszódj a közlekedésben! elnevezésű programokkal várja a legfiatalabbakat.
A MIU-ra sokan a négylábú kedvenceikkel érkeznek, viszont akinek nincs saját kutyusa, a szervezők nekik is kedveznek, hiszen az „Újra van Budán kutyavásár!” program már kihagyhatatlan része a rendezvénynek. A szőrös négylábúk és segítőkutyák szeretetteljes környezetben várják mindennap 10 és 18 óra között a látogatókat, hogy bemutatkozhassanak nekik.
KAPCSOLÓDÓ
Rövidebb tűzijátékot és látványos show-t kapunk augusztus 20-án – olcsó sör viszont nem lesz
Háromnapos rendezvénysorozattal készül a kormány a nemzeti ünnepre.
