A Bor és Piac szakmai magazin a MATE (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) Budai Campusán augusztus 25-én megtartott eredményhirdetésen ismertette a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka pályázat 2025. évi győzteseit és helyezettjeit. 

Az idén tizennegyedik alkalommal megrendezett versenyen – amelynek Nagy István agrárminiszter volt a fővédnöke – egyedülálló módon két badacsonyi pincészet is bekerült a döntőbe és kimagasló sikereket ért el: 

a Váli Birtok Kisbirtok kategóriában hozta el az első helyet, míg a Villa Tolnay holtversenyben az Etyeki Kúriával a második helyezést érte el Középbirtok kategóriában. 

 

A Bor és Piac szakmai magazin 2012-ben írta ki első alkalommal az azóta is nagy sikernek örvendő Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka pályázatot. Az olvasói szavazatok alapján díjazásra ajánlott szőlőbirtokokat idén is a lap szerkesztőségének tagjaiból, az előző év első helyezettjeinek képviselőiből, valamint a MATE szőlészeti és borászati tanszékeinek professzoraiból, emeritus professzoraiból álló zsűri látogatta meg a nyár folyamán, hogy a tapasztaltakat kiértékelve, pontozás alapján meghozzák a végső döntést és ezáltal kialakuljon a végeredmény. 

A birtokméreteknek megfelelően négy kategóriában került sor a szavazatok összegzésére: a 10 hektár alatti birtokok a Kisbirtok, a 11-50 hektáros szőlőterülettel rendelkező borászatok a Középbirtok, az ezen felüliek a Nagybirtok kategóriában indulhattak, illetve idén határon túli kategória is volt – adja hírül a Badacsony Press. 

Nyitókép: Facebook / VáliBor

KAPCSOLÓDÓ

A Badacsonyi borvidék ismét Budapestre költözik egy napra

Április 5-én 37 borászat és 6 egyéb kiállító mutatkozik be a New York Palotában.