A február 14-16. között megrendezett fesztivál immár a 25. volt a sorban, három napján négy színpadon egymást váltották a helyi és az országosan ismert előadók. A sokadalom nagy tetszéssel fogadta a kiemelkedő zenei, kulturális és gasztrokínálatot: a hideg ellenére érdeklődők tízezrei, kicsik és nagyok töltötték meg a színpadok előtereit, illetve a város ütőerének számító Széchenyi utcát és annak mellékutcáit, ahol ki-ki kedvére válogathatott a standok minőségi (előszűrés nyomán kiválasztott) étel-, ital- és kézműves portékái között.

Szinte mindenhol felbukkant a fesztivál kabalafigurája, egy kedves béka alakja – a színpompás, karneváli hangulatú megnyitó felvonuláson viselt jelmezeken, fejfedőkön csakúgy, mint az árusok polcain. 

Ez emlékeztetett arra a mondásra – és vélhetően valós tényt rögzítő esetre –, miszerint „Pislog mint a miskolci kocsonyában a béka”. (Egy másik verzió így szól: „Reszket, remeg, mint a miskolci kocsonyában a béka.”) A hagyományokhoz híven idén is meghirdették a kocsonyafőző versenyt. Volt, aki hagyományos kocsonyával rukkolt elő, de a kocsonyakülönlegességek között volt lazac, mangalica, gyömbér, vega és fürjtojásos változat is, mi több, találtunk olyat, amelybe valóban békacomb került.

Miskolc rengeteg élményt kínál

A tél legnagyobb fesztiválja remek alkalmat kínált arra is, hogy alaposabban megismerkedjünk a várossal és környékével, azokkal a „legekkel” és egyedi helyszínekkel, amelyek csak itt találhatók. Első utunk a jövőre 30 éves Színháztörténeti és Színházmúzeumba vezetett, amely hazánk egyetlen vidéki színházi múzeuma. Nem véletlenül: immár 202 éve annak, hogy 1823-ban Miskolcon közadakozásból felépült az ország első kőszínháza. 

A világot jelentő deszkákon igazi színészóriások kezdték pályájukat, mások már befutott színészként léptek itt fel. 

Csak néhány a legendás művészek közül: Déryné Széppataki Róza, Fedák Sári, a Latabár dinasztia tagjai, Dajka Margit, Bilicsi Tivadar, Agárdi Gábor, Bessenyei Ferenc, Komlós Juci, no és Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva, akiknek szerelme itt lobbant lángra. A közönség pedig értékelte az előadások színvonalált, és nyilván emiatt sosem pártolt el a színház mellől. Mindig is rang és büszkeség volt ide járni, egy időben az a mondás járta, ahhoz, hogy valaki miskolci polgárnak tartsa magát, két dolog kell: legyen az Avason pincéje, és legyen színházbérlete.

Innen az Erzsébet téren és a Szinva patak hídján át az Avast vettük célba – az előbbi mondás az Avas oldalába vájt több száz pincére, a város kedvelt régi és újra felkapott pihenőhelyére utal. Utunk az 1200-as években épült református templom mellett, a Házsongárdi temető hangulatát idéző temetőn át vezetett a város jelképének számító tv-torony és kilátó teraszáig. A hely valóban kivételes: gyönyörű kilátás nyílik a Szinva patak völgyében, a Bükk lábánál hosszan elterülő városra, a részét alkotó Lillafüredtől a Barlangfürdőjéről és a három éve átadott Ellipsum fürdőjéről külhonban is híres Miskolctapolcáig. (A Barlangfürdő, amelynek teteje szeptemberben leégett, várhatóan a nyár közepétől várja újra vendégeit. Erről és a városra vonatkozó turisztikai elképzelésekről megkérdeztük Tóth-Szántai József polgármestert – a vele készült interjú későbbi cikkünkben lesz olvasható.)

Az Avas híres pincesora mindössze egy ugrásra van a belvárostól, ahonnan árad a nép akkor is, amikor májusban megrendezik a Borangolást, tavasztól őszig pedig, havonta egyszer az Avasi Kvaterkát. A kétféle gasztrorendezvény immár tradíció, és mindkettőn garantált a családias hangulat csakúgy, mint a finom étel- és italválaszték.

A gasztronómiánál maradva: Miskolcon – bár ez egyelőre kevéssé ismert – afféle gasztroforradalom zajlik. Nemcsak azért, mert a városban és környékén immár négy Michelin ajánlású étterem található, és jó pár különleges elnevezésű, színvonalas kávézó és étterem várja vendégeit (Hely nekem, Desszertem, Édes szívem, Pizza, kávé, világbéke, Leves és Borsodburger), hanem azért is, mert kibontakozóban van egy új irányzat. 

Ez az Ehető erdő nevet kapta, és azt tűzte zászlajára, hogy a városban minél több helyen lehessen olyan ételeket, italokat fogyasztani, amelyek alapanyagát a Bükk adja – gombákat, bogyókat, különböző leveleket és ehető, jótékony hatású gyökereket. 

Ízelítőt is kaptunk ebből, mégpedig a fenntarthatóság terén élen járó, a Green Destination nemzetközi minősítést hazánkban először kiérdemlő lillafüredi Palotaszállóban (új nevén Hotel Palota Lillafüred), ahol az új törekvés elsőként honosodott meg. Segítőnk Bózsó Gyula, az erdő titkos kincseit jól ismerő ötletgazda és erdőmérnök, több e tárgyú igényes kötet szerzője volt. Közreműködésével kóstoltunk sompálinkát, fenyőrügyszirupból és erdei bogyókból készült szörpöt, megtudtuk, miből van az erdő „kávéja”, „lisztje”, „méze”, miből készíthető „kapribogyó”, „gumicukor” és édességeket díszítő glazúr; a pisztráng és az őzcomb fogyasztása közben igazi gasztroélménynek voltunk részesei. A „mozgalom” pedig egyre szélesedik: nemcsak a törekvést magukévá tevő helyi éttermek közreműködésével, hanem a Bükk mélyére vezető, Gasztroexpressz elnevezésű, rendkívül sikeres ismeretterjesztő túrák révén is.

Remélhetőleg egyre többen vonódnak bele ebbe azok közül, akik a városba kultúrafogyasztókként érkeznek – akár az ország egyik legjobb színházába, az opera- és tánctagozattal is rendelkező Miskolci Nemzeti Színházba, akár hazánk vezető filmfesztiváljára, a szeptemberi CineFestre. Vagy akár „csak úgy”, hogy fürdőzzenek, majd bejárják a Bükki Nemzeti Parkot, hogy kisvasútra üljenek, vagy hogy felderítsék Miskolc ipari-kulturális örökségét, az egykori virágzó kereskedelmi központ hagyományait.

Az új programlehetőségek egyike az az unikális túra, amely a Palotaszállóval szemközt lévő Szikla belsejébe, a közelmúltba visz. 

A kívülről jellegtelen betonkocka egy titkos légiirányítási központot, annak hegyoldalba vájt járatait rejti magában – a szigorúan titkos objektum egész a rendszerváltozásig működött. Vezetett túrára havonta egyszer nyílik lehetőség – de vigyázat, nagy az érdeklődés, októberig valamennyi hely elkelt.

Egy éve látogatható a Szeleta Park Látogatóközpont, ahol egy más korba szóló, igazi időutazásra nyílik lehetőség. Mint kiállításának címe – A bükki barlangok évezredes titkai, Az ősember természete – is mutatja, a látogató előtt megnyílnak az őstörténet kapui. Nemcsak a világhírű Szeleta-kultúra, a magyar ősemberkutatás helyszíni eredményeivel ismerkedhetünk meg, hanem a Bükk „titkaival” is: különleges földtörténetével, természeti kincseivel, barlangvilágával, és közelebb juthatunk a kaptárkövek titkához is. A látogatóközpont 2- és 3D-s filmekkel, interaktív felületekkel, háromszintes beltéri játszóházzal és játszótérrel várja az érdeklődőket.

Azt, hogy különleges helyen járunk, jelzi az is, hogy a Bükk-vidék Geopark tavaly vált a 48 országra kiterjedő, 213 tagot számláló UNESCO Globális Geopark Hálózat részévé, harmadikként az országban. Kétségtelen büszkeség ez is, a cím elnyerése a Bükk vidékének páratlan természeti gazdagságára, geodiverzitására utal.

Pislogásunk itt véget ért. 

Köszönet a tanulmányút megszervezéséért a MIDMAR Miskolci Idegenforgalmi Marketing Nonprofit Közhasznú Kft. csapatának.

(Nyitókép: Miskolci Idegenforgalmi Nonprofit Közhasznú Kft)

Állítsa be, hogy a Turizmus.com cikkeit az elsők között lássa a Google keresőben!