Szeptember 11-én új étteremmel bővül a Time Out Market Budapest gasztronómiai kínálata: a Fúzió by Textúra & Borkonyha Sárközi Ákos Michelin-csillagos séf szakmai vezetésével érkezik a Blaha Lujza téri Corvin Palace-ba. Az új koncepció a két ismert budapesti étterem karakteres gasztronómiai világára épül, de egy kötetlenebb, könnyebben befogadható formát hoz.

„A Borkonyhát 2010-ben álmodtuk meg. Sárközi Ákossal közösen a bisztrókörnyezetben találtuk meg azt a fine dining irányt, amely akkor teljesen újnak számított. A koncepció 2014-ben Michelin-csillagot érdemelt, amelyet azóta is őriz" – idézte fel a kezdeteket Kalocsai Zoltán, a két étterem egyik tulajdonosa és cégvezetője, aki a minden érzékszervünket lenyűgöző ebéden némi öniróniával egyszerűen csak „kocsmárosként” mutatkozott be. a lelkes közönségnek. 

A Textúra 2018 novemberében nyitott, szintén a Sas utcában, néhány lépésre a Borkonyhától. Megtudhattuk azt is, hogy a Borkonyha és a Textúra gasztronómiai koncepcióját Sárközi Ákos séf és tulajdonossal, valamint másik tulajdonostársával, Horváth Tamással közösen alakítják. Bár a két étterem eltérő karaktert képvisel, a mindennapokban szorosan kiegészítik egymást.

Kalocsai Zoltán arról is beszélt, hogy a Time Out Market budapesti megnyitásakor maradt bennük némi hiányérzet. A Gourmet Fesztiválokon szerzett tapasztalataik ugyanis azt mutatták, hogy ételeik egy lazább, kötetlenebb közegben is jól működnek, és ebben a formában is komoly érdeklődésre számíthatnak. 

Úgy érezték, hogy helyük lenne a Time Out Market kínálatában, ezért külön öröm számukra, hogy a helyszín első születésnapját éppen az ő csatlakozásukkal ünnepli. 

 

Fuzio Kacsamaj, Fotó: Pécsi György / Time Out Market Budapest
Kacsamáj Tokaji aszúval, körtével és stanglival (Fotó: Pécsi György / Time Out Market Budapest)

„Megváltozott a piac, a klasszikus éttermi környezettel ma már nehéz a közönséget megszólítani” – fogalmazott Kalocsai Zoltán. 

A Fúzióval azokat a vendégeket is szeretnék elérni, akik ritkábban járnak hagyományos éttermekbe, ugyanakkor nyitottak a gyorsabb, lazább, de magas színvonalú gasztronómiai élményekre. Ez a koncepció a Time Out Market közvetlenebb, kötetlenebb működéséhez is illeszkedik.

 

„A Time Out Market koncepciójának fontos része az éttermek cserélődése. Folyamatosan keressük azokat a partnereket, akik kiemelkedő minőséget képviselnek és új színt is hoznak a kínálatunkba. A Fúzió csatlakozása pontosan ezt jelenti számunkra” – vette át a szót Balogh Olivér, a Time Out Market Budapest egyik tulajdonosa. Meggyőződése, hogy  szerény bemutatkozással szemben az új étterem vendégei az egyszerű bisztrókonyha fogásainál jóval magasabb szintű gasztronómiai élményre számíthatnak. 

 

A magyaros bisztrókonyha új formában 

A szeptember elsején a Textúrában megtartott bemutatón a Fúzió „best of the best” fogásait kóstolhattuk meg, többek között három olyan signature fogást, amelyek kizárólag a Marketen lesznek elérhetők: kacsamájat Tokaji aszúval, körtével és stanglival, szaftos sertéssültet briós kakukkfüves mártásban, valamint barack virág „Rákóczi túróst”. 

A fogások meggyőzően mutatták meg, hogyan lehet a magyaros bisztrókonyhát frissen és ötletesen újragondolni: az ízek karakteresek, a párosítások izgalmasak, a végeredmény pedig egyszerre ismerős és újszerű. Nem szerepel az előbbi felsorolásban, de több mint emlékezetes volt a fűszeres thai leves is korianderrel, chilivel, rákkal és zöldségekkel, amelyet a csapat szinte minden fesztiválra magával visz. Az egzotikus levesben jól működött a csípősség és a frissesség egyensúlya, míg másik kedvencünk, a desszert a sárgabarack intenzív ízével, valamint a puha és roppanós textúrák játékával emelkedett ki.

Fuzio Brios, Fotó: Pécsi György / Time Out Market Budapest
Fuzio Brios (Fotó: Pécsi György / Time Out Market Budapest)

Az eseményen természetesen jelen volt Sárközi Ákos is, aki lelkesen mesélt a fogások születéséről a közönségnek. 

Kiemelte azt is, hogy a Fúzió egyik legfontosabb célja éppen az, hogy lebontsa a fine dining és a vendégek közötti távolságot. A Marketen lehetőséget lát arra, hogy saját gasztronómiai szemléletét egy közvetlenebb, mindenki számára könnyebben értelmezhető formában mutassa meg.

 

„A Time Out Marketen lehetőségem van megmutatni, hogy ugyanaz a hétköznapi ember vagyok, aki mindig is voltam és leszek: imádok főzni és enni” – emelte ki.

Az eseményen két fogás között megismertük Márton Tibort, a Borkonyha és a Textúra üzletvezetőjét és koordinátorát, aki a mindennapi működésében is kulcsszerepet tölt be. Feladata a csapat koordinálása, az állandó szakmai színvonal biztosítása és az új koncepció működésének összefogása. 

A szeptember 11-i nyitást már gőzerővel készítik elő: zajlanak a tesztfőzések, formálódik a csapat, és a cél egy olyan vendégélmény megteremtése, amely túlmutat egyetlen étkezésen. Kíváncsian várjuk!

KAPCSOLÓDÓ

Óriási siker: minden eddiginél több hazai éttermet ismert el a Michelin Guide

Már 12 csillaggal hódít a magyar gasztronómia.