A vendéglátás és a gasztronómia az élet valamennyi színteréhez és szinte minden mozzanatához kötődik, legyen az munka, ünnep, üzlet, tanulás vagy kultúra. A Turizmus Bulletin 2024. évi 4. számában megjelent „Hagyomány és nyitottság – Négy megoldásra váró terület a hazai gasztronómiában” című tanulmányban Kovács Dezső és Horeczki Réka vizsgálta a hazai gasztroturizmus kihívásait.

A gasztronómia minden társadalmi formában különleges alkotási és fogyasztási folyamatot takar, mely különböző helyszíneken és formában naponta ismétlődik. Rajta keresztül visszatükröződnek egy adott korszak hétköznapi társadalmi viszonyai, légköre, jellegzetességei, sőt bizonyos értelemben a nemzet karaktere is. 

Az ételek, italok, édességek stb. megmutatják az adott társadalmi környezet lehetőségeit, a szakácsok, cukrászok és más szereplők felkészültségét, kreativitását, valamint a rendelkezésre álló alapanyagok, fűszerek mennyiségét és minőségét. 

A tanulmány a Baranya vármegyei gasztronómiához, vendéglátáshoz kötődő szereplők véleményét mutatja be azon faktorok mentén, amelyeknél leginkább szükséges a változtatás.

 

A kutatás eredményei a vendéglátáshoz kötődő szakemberek számára értékes információkat tartalmaznak. A kutatás további eredményei a teljes tanulmányban olvashatók, mely a Corvinus Mobilitás és Turizmus Központ oldalán érhető el.

(Nyitókép: 123rf.com)

KAPCSOLÓDÓ

Metaverzum, kultúrafogyasztás, zöldülő turizmus – megjelent a Turizmus Bulletin legújabb száma

A kiadványban a nemzetköziesítés jegyében angol nyelvű cikkek is publikálásra kerültek.