A vendéglátósok 75 százaléka számolt be arról, hogy a vendégektől kapnak borravalót, és ezt egyre többen bankkártyával fizetik – derült ki a HelloPay legfrissebb kutatásából. A felmérés arra is rávilágított, hogy ahol van lehetőség a digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást. A bankkártyás fizetés elterjedésével párhuzamosan tehát a borravaló is új lendületet kapott.
A jogszabályváltozásoknak köszönhetően 2025 januárjától a bankkártyával adott borravaló még szélesebb körben vált adó- és járulékmentessé, ami jelentősen ösztönözheti a digitális borravalóadást.
A vendéglátósok körében végzett, borravaló-gyakorlatot vizsgáló kutatás alapján a vendéglátósok 42 százaléka azt tapasztalta, hogy a fogyasztók szívesebben adnak borravalót, ha azt bankkártyával is egyszerűen megtehetik.
A borravaló adminisztrációja a legtöbb helyen új kihívást jelent: a jogszabály szerint nyilván kell tartani az adott műszakban dolgozó munkavállalókat, és a kifizetett borravaló mértékét is, ha az nem közvetlenül a dolgozó számlájára érkezett. A változás ugyanakkor nem jelent újdonságot azoknak, akik eddig is használták az innovatív fizetési rendszereket.
A szervizdíj nem helyettesíti a borravalót
A jogszabály-módosítás részeként a helyben fogyasztás esetén a szervizdíj mértéke magánszemélyek számára 15, cégek számára pedig 20 százalékban lett maximalizálva. Ennek ellenére a vendéglátósok 92 százaléka nem változtat eddigi gyakorlatán, az átlagos szervizdíj arány továbbra is 11 százalék körül mozog. Minden ötödik vendéglátóhely számol fel ilyen díjat – leginkább éttermekben (47%) és Budapesten (40%).
A borravaló adását egyértelműen a szolgáltatással való elégedettség motiválja, illetve a vendéglátósok (22%) szerint a törzsvendégek is extra pénzzel honorálják a figyelmes felszolgálást. Az pedig csupán a vendégkör 13 százalékát befolyásolja, hogy a számla végösszege tartalmaz-e szervizdíjat.
A megkérdezettek tapasztalatai alapján a borravalót adók több mint fele legfeljebb 5 százalékot ad, 38 százalékuk pedig 5 és 10 százalék közöttit. A közbeszédben gyakran emlegetett 10 százalékot csupán a vendégek 2 százaléka fizeti meg.
Borítókép: 123rf.com
KAPCSOLÓDÓ
NAV: kedvezőbb a borravaló adózása januártól
Januártól már az a borravaló is adómentes, amelyet a vendéglátó egység üzemeltetője ad.

