
A főváros három napon át ünnepelte a születésnapját.
2023. november 22.
A főváros három napon át ünnepelte a születésnapját.
2023. november 22.
A Siófok55 Városnapi forgatagra november 30. és december 3. között kerül sor.
2023. november 15.
A keskeny nyomközű kisvasút első szakaszát 1882. július 16-án nyitották meg, a vasút gőzmozdonya pedig idén száz éves.
2023. július 17.
Létrehozását segítette a kormányzathoz benyújtott Pro Natura memorandum, amelyet 21 nemzetközi hírű tudós aláírásával hitelesített.
2023. január 14.
A napokban ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját Budapest ikonikus szállodája, ebből az alkalomból beszélgettünk a hotel igazgatójával.
2022. október 02.
A jeles születésnap megünneplése egybeesik a Turizmus Világnapjával is, hiszen a tíz napon át tartó programsorozat első eleme szeptember 27-én kezdődik.
2022. szeptember 26.
A 3 órás hajózás után alig akartak kiszállni a kollégák. Jólesett végre találkozni, a közös ügyeket megbeszélni és egy kicsit örülni a nehéz két év után…
2022. június 28.
Bemutatkozott az országos hírű tárlat, debütált az Andreas Rex desszert, és a környékre nyújtott fenséges panorámát megújult környezetben az Aranybulla Emlékmű.
2022. június 23.
A Nagyságos Fejedelem arcképével és jelmondatával díszített zarándokvonat indult március 27-én Budapestről Rákóczi szülőhelyére, a felvidéki Borsiba.
2022. március 28.
A hazai távolsági szolgáltatás alapját jelentő járatokat évente közel 10 millióan választják.
2021. június 06.
Az évforduló napján, június 4-én a sikló hosszított nyitvatartással, 23 óráig fog üzemelni.
2021. június 02.
Az emlékezés mellett a régiók azonnali egyeztetést szorgalmaznak az új kormánnyal az ország esetleges ismételt zárlatáról.
2021. február 21.
A mohácsi csata 500. évfordulójára nemcsak a szobrokat, de a sírkertben található keresztet és a haranglábat is felújítják.
2021. február 01.
A Qatar Airways 2021. január 17-én ünnepelte, hogy pontosan 10 éve érkezett meg az első menetrendszerinti járata Dohából Budapestre.
2021. január 18.
Az 130 éves bécsi művészeti múzeum születésnapja alkalmából ingyenjeggyel és Tiziano-kiállítással kedveskedik látogatóinak.
2021. január 15.
A jövőre 90 éves fesztivál egy nagyszabású kiállítással emlékezik meg születésnapjára, melynek összeállításában a közönsége segítségét is kéri.
2020. november 12.
2020. szeptember 07.
2020. augusztus 06.
2020. június 08.
2020. május 21.
2020. április 29.
2020. február 28.
2020. február 27.
2020. február 09.
2019. november 05.
2019. szeptember 10.
2019. július 17.
2019. március 13.
2019. március 03.
2019. február 07.
2018. október 04.
2018. július 25.
2018. július 08.
2018. július 05.
2018. július 03.
2018. április 05.
2017. augusztus 10.
2017. augusztus 10.
2017. július 03.
2017. június 03.
2017. május 02.
2017. április 19.
2017. április 10.
2017. március 14.
2017. február 01.
2016. október 11.
2016. szeptember 25.
2016. szeptember 22.
2016. szeptember 11.
2016. június 15.
2016. május 23.
2016. május 12.
2016. április 03.
2015. október 24.
2015. szeptember 24.
2015. augusztus 05.
2015. augusztus 04.
2015. június 16.
2015. március 15.
2015. január 20.
2015. január 08.
2014. november 06.
2014. szeptember 14.
2014. augusztus 07.
2014. június 24.
2014. június 02.
2014. május 08.
2014. április 27.
2014. március 11.