
A FényHÉV december 1-jén, 2-án és 3-án közlekedik, a Mikulás HÉV december 6-án, délután három alkalommal indul útnak.
2023. november 30.
A FényHÉV december 1-jén, 2-án és 3-án közlekedik, a Mikulás HÉV december 6-án, délután három alkalommal indul útnak.
2023. november 30.
Újjáépítik Bécs legfontosabb biciklis útvonalát, mely a főpályaudvar és a belváros között húzódik.
2023. november 21.
A Wien Tourismus konferenciáján az is kiderült, hogy a szállodák üzleti forgalma vélhetőleg már idén eléri és meghaladja a 900 millió eurós célértéket.
2023. november 15.
A Free Friday Nights sorozat november 17-én indul és mindig egy-egy szín áll a középpontban.
2023. november 12.
November 17-én indul a Free Friday Nights programsorozat a bécsi Belvederében.
2023. november 09.
Az új berendezéseken már siketek és nagyothallók, valamint vakok és gyengénlátók is egyszerűen hívhatnak segítséget.
2023. november 07.
Már akár napi 14 járat elérhető Ausztria fővárosába.
2023. november 03.
De a Wolt új szolgáltatása az olyan klasszikusokat is házhoz viszi a Hotel Sacher konyhájából, mint a borjú bécsi vagy a Tafelspitz.
2023. november 02.
A riasztás egy okostelefonos alkalmazáson keresztül történik.
2023. október 31.
Bécs felé a vonatra, valamint visszafelé a pótlóbuszokra a győri állomásépület előtt kell átszállni.
2023. október 27.
Decemberben szombatonként indulnak a szerelvények Budapestről.
2023. október 24.
Az adventi behajtási engedély online rendelése és vásárlása várhatóan október 30-án reggel indul meg.
2023. október 17.
Európa legmagasabb, ráadásul átlátszó látványcsúszdáját szerelték fel a Duna-toronyra.
2023. október 05.
A Múzeumok Hosszú Éjszakáján többek között dobókockával komponálhatunk keringőt, fogkeféből építhetünk robotot, és pop-up múzeumokra is bukkanhatunk.
2023. október 04.
A kocsik kialakításánál törekedtek a nagyobb kényelemre és a privát szférára, egyszemélyes minikabinokat is kialakítottak.
2023. október 04.
Bizonyos Railjet-járatoknál Bécsben másik vonatra kell átszállni közel egy hónapig. Az ÖBB egyoldalú döntést hozott – reagált a MÁV-Volán-csoport.
2023. szeptember 29.
A korábbi 128 euróról 365 euróra emelik a büntetését azoknak, akik akadályozzák a közösségi közlekedés környezetbarát utasainak utazását.
2023. szeptember 11.
Egy augusztus elejei viharkár következménye várhatóan hosszabb ideig blokkolja a bécsi Duna-torony éttermének és kávéházának forgató berendezését.
2023. szeptember 04.
Az új metróvonal vonzáskörzetében megépítésével évente mintegy 75.000 tonnányi szén-dioxidtól lehet megkímélni az osztrák főváros levegőjét.
2023. augusztus 29.
A kiterjesztett valóság segítségével jeleníti meg a 3D-s műalkotásokat.
2023. augusztus 11.
Részben anyagi okokból, részben pedig azért, mert teljesen elégedettek a város szabadidős kínálatával.
2023. augusztus 02.
Korábban csak a kiemelt lakóövezetekre vonatkozott a szabályozás.
2023. augusztus 01.
Fejlesztik a vasúti hálózatot Alsó-Ausztria keleti és Burgenland északi részén.
2023. július 20.
Nyilvános, hűtött helyiségekben kínálnak pár órányi pihenést és kikapcsolódást azok számára, akiknek ez otthon nem elérhető.
2023. július 14.
Az állatkert vezetése a fajvédelemre hivatkozva döntött így.
2023. július 13.
Fák, virágágyások, ülőalkalmatosságok, öt ivókút és hűsítő vízpermet invitálja majd pihenésre, beszélgetésre az arra járókat.
2023. június 26.
Az első kerületi belvárosi Ring, valamint harmadik (Landstraße) és a hatodik (Mariahilf) kerületek egyaránt érintettek a legújabb fejlesztésekben.
2023. június 20.
A felújítás várhatóan 2024 elejéig tart, addig zárva tart a bécsi Kunst Haus Wien, amely a Hundertwasser Múzeumnak is helyet ad.
2023. június 02.
Több mint tíz év után a bécsi Albertina Modernben látható újra kiállítása Európában az egyik legismertebb kortárs művésznek, Nara Jositomonak.
2023. május 30.
A bécsi piacok népszerűsége évről évre nő, tavaly májusban már hetente 387 600 vásárló látogatott ki valamelyikre.
2023. május 20.
Az UnArtificial Art című kampányban például Klimt A Csók és Schiele Önarckép földicseresznyével című művét macskásították MI segítségével.
2023. május 19.
A lehajtó helyén egy hatvanezer négyzetméteres zöld oázis jön létre.
2023. április 25.
Nemzetközi művészeket hívtak meg, hogy színezzék ki az osztrák főváros egy-egy kereszteződését.
2023. március 31.
A művészi intervencióban Ausztria egyik legjelentősebb klímakutató hálózata volt a kiállítóhely segítségére.
2023. március 21.
Az Atzgerdorf idősek otthonában 2020 óta foglalkoznak a lakók sörfőzéssel, mostanra több mint 15 ezer üveggel adtak el belőle.
2023. március 21.
Közép-Európa legnagyobb utazási és szabadidős kiállítását két év kényszerszünet után tartják meg a bécsi vásárközpontban.
2023. március 18.
Már minden a Valentin-nap körül forog az osztrák fővárosban, nemcsak a virágboltosok készülnek, speciális programokat kínálnak a kulturális intézmények is.
2023. február 13.
A múzeum egyedi akciót hirdetett meg Gustav Klimt híres festménye előtt.
2023. február 12.
Ez év áprilisától már csak olyan szálláshelyek és szolgáltatók csatlakozhatnak a városi kártyához, amelyek rendelkeznek zöld tanúsítvánnyal.
2023. február 09.
Ausztriában június végéig minden koronavírussal kapcsolatos korlátozást megszüntetnek, márciustól pedig Bécs is az országos menetrendhez igazodik.
2023. február 08.
A múzeum három kiállítása a grafika történetének hatszáz évét öleli fel.
2023. február 06.
Az elmúlt év végi hajrának is köszönhetően Bécs az első rajtkockáról indulhat neki az idei nemzetközi versenynek – véli a Wien Tourismus vezetője.
2023. február 02.
Nőtt tavaly a Flughafen Wien AG utasforgalma, bevétele és nyeresége.
2023. január 19.
Ez lesz Ausztria ötödik legnagyobb kapacitású szállodája.
2023. január 13.
Négy bécsi kiállítóház digitalizációs projektjét támogatják egyenként csaknem százezer euróval.
2023. január 09.
A hagyományos éjféli tűzijátékról azonban idén lemond az osztrák főváros.
2022. december 29.
Február 18-tól a járatok hetente háromszor - kedden, csütörtökön és szombaton - közlekednek majd.
2022. december 12.
Európában először Bécsben látható a Harry Potter: A kiállítás, amely a legendás sorozat mágikus világát kelti életre december 16. és március 19. között.
2022. december 09.
Visszanézhető a Wien Tourismus 2022-es konferenciája, amelynek mottója már utal a 2023-as tematikus év központi témájára.
2022. december 05.
A tárlat a híres brit graffitiművész munkásságát mutatja be 150 graffiti, fénykép, szobor és installáció reprodukciója mentén – szigorúan engedély nélkül.
2022. december 01.
A járművek a jövő évtől nem parkolhatnak a járdán, és azonnal leállnak, ha tiltott helyre merészkednek velük.
2022. november 28.
Budapestről Bécsbe az Advent EuroCityvel, Pécsről Zágrábba pedig Zágráb Advent Expresszel juthatunk el.
2022. november 16.
Terjeszkedik a Hotel magdas, amelynek személyzetét nagyrészt menekültekből, munkanélküliekből és a társadalmi perifériára sodródottak köréből toborozzák.
2022. november 16.
2023 mérföldkő lesz a híres Bécsi Újévi Koncert és a bécsi fiúkórus történetében: most először a fiúkórus lányszekciója is részt vesz a hangversenyen.
2022. november 15.
Elérte a 26 ezret a hivatalos lakcímmel rendelkező ukrán állampolgárok száma Bécsben, őket kívánja segíteni az épület menekültszállásként való hasznosítása.
2022. november 10.
November 19-én nyitja meg kapuit a bécsi karácsonyi vásár, a Christkindlmarkt, ahol idén a gyerekeknek minihüttét is berendeznek.
2022. november 04.
Helmut Newtonra 100. születésnapja alkalmából retrospektív kiállítással emlékezik a Bank Austria Kunstforum Wien. A tárlat 2023. január 15-ig látogatható.
2022. október 28.
A városvezetés és a szakemberek visszatérnének a kötelező maszkviseléshez.
2022. október 18.
Fák és ember kapcsolatát, valamint a fák művészetben betöltött szerepét mutatja meg a bécsi Unteres Belvedere legújabb kiállítása.
2022. október 11.
20 fok helyett csak 18 fok lesz. A cél az, hogy tíz százalékkal csökkentsék az energiafelhasználást.
2022. október 05.
A világon elsőként a bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien kínál jelnyelven valós idejű utazási infomációkat siket és nagyothalló utasainak.
2022. szeptember 26.
Az energiaválság ellenére megtartják az üzletek kivilágítását, de LED-izzókra cserélik a hagyományos égőket, és a fények rövidebb ideig égnek majd.
2022. szeptember 19.
Ahány útvonalat bezárnak Budapestről, annyit nyitnak Bécsből.
2022. szeptember 14.
A versengés áll a középpontjában a Bécsi Szépművészeti Múzeum őszi kiállításának, a nézők pedig akár otthonról is szavazhatnak.
2022. szeptember 02.
A koronavírus óta reneszánszát éli a szabadtéri bevásárlás Bécsben: hetente több mint 380 ezren látogatnak ki az osztrák főváros valamelyik piacára.
2022. augusztus 28.
Ami beválik, abból a jövőben sztenderd lesz a sínfelújításoknál.
2022. augusztus 24.
A modern technika és a kultúra találkozása most három nagyon látványos kiállítás formájában nyűgözi le a bécsi közönséget.
2022. augusztus 18.
Ellenáll a válságnak a vízellátás Bécsben. A város célja, hogy különböző intézkedésekkel legalább 2050-ig szavatolja a városlakók biztonságos vízellátását.
2022. augusztus 16.
A virtuális valóság segítségével a látogatók belemerülhetnek a történelembe, és "élőben" találkozhatnak a Habsburg uralkodócsalád tagjaival.
2022. augusztus 01.
A szeptembertől kumulálódó hatalmas költségnövekedés veszélyeire hívja fel a döntéshozók figyelmét az Osztrák Szállodaszövetség.
2022. július 28.
A klimatizált, ágyakkal is felszerelt helyiségben bárki eltölthet néhány nyugodt órát, ráadásul a házi kedvencek is elkísérhetik gazdájukat.
2022. július 26.
Ruhák, edények, játékok, sportfelszerelés, műszaki cikkek, hangszerek – igazi kincsesbánya a bécsi köztisztaságiak, az MA48 használtcikk-kereskedése.
2022. július 11.
Megugrott a negyedik oltást kérők száma, ami mögött elsősorban a külföldi nyaralásokat sejtik a szakértők.
2022. július 04.
Az osztrák fővárosban 1300 ivókút, 55 szökőkút, tűzcsapra szerelhető párakapuk, és pancsolásra is lehetőséget adó vízfüggöny nyújt enyhülést.
2022. június 30.
Potsdam után pedig a bécsi Albertina Modernben, majd az oslói Munch Múzeumban is látható lesz a közel 100 absztrakt alkotást bemutató tárlat.
2022. június 07.
A lejátszási listák a Spotify-on érhetők el és éppen olyan hosszúak, mint ameddig az utazás tart egyik végállomástól a másikig.
2022. június 02.
Noha Ausztriában június 1-jétől – a kórházak és idősotthonok kivételével – már nem lesz kötelező a maszk, Bécs marad a szigorúbb járványügyi intézkedéseknél.
2022. május 25.
„Get me out, Freud!” a neve a Wien Tourismus legújabb akciójának. Aki beszélgetésbe elegyedik a híres pszichiáterrel, bécsi utazást nyerhet.
2022. április 22.
Áprilistól elindult Palma de Mallorca, május közepétől Heraklion, Kos és Rodosz következik.
2022. április 13.
Nevet és üzemeltetőt váltott a közösségi biciklihálózat Bécsben.
2022. április 04.
A népszerű Duna-szigeten mintegy 13 ezer négyzetméternyi zöldterület és fogyasztási kötelezettségtől mentes övezet jön létre, akadálymentes lejutással a partra.
2022. március 30.
Március 25-én Bécs és Budapest fő turisztikai szervezete együttműködési nyilatkozatot írt alá, a két főváros turizmusának javítása és fejlesztése érdekében.
2022. március 25.
Az év fagyija választással megkezdődött Bécsben a fagyiszezon. Az osztrák fővárosban – és egész Ausztriában – igazi kultusz övezi a fagylaltot.
2022. március 22.
Míg a vidéki szálláshelyek Ausztriában is gyorsabban visszanyerik korábbi forgalmukat, addig a városi szálláshelyek és a rendezvénypiac nehezebben épül vissza.
2022. március 01.
2019 óta segítik heti 12 órában a részmunkaidős metróvezetők kollégáikat a reggeli és esti csúcsforgalomban. A modell annyira bevált, hogy bővítik a csapatot.
2022. február 18.
Valentin-nap alkalmából a bécsi Belvedere Klimt ikonikus festményének digitális részleteit (NFT) kínálta eladásra. Eddig már 3,2 millió eurót kerestek vele.
2022. február 15.
Tovább tolódik a bécsi Ferien Messe megrendezése.
2022. február 14.
A tervekben szerepel, hogy Bécs „15 perces város” lesz, ahol gyalog, biciklivel vagy tömegközlekedéssel bárhova el lehet jutni negyedóra alatt.
2022. január 31.
Különleges kiállításban mutatja be a bécsi Belvedere, hogyan csapódott le Salvador Dalí Sigmund Freud iránti megszállottsága a műveiben.
2022. január 31.
A 16 kihelyezett okoskabinban az utasok akár egy egész éjszakát is eltölthetnek, továbbá zavartalan környezet biztosít a rövidebb pihenéshez vagy a munkához is.
2022. január 27.
A WienBot 2021-ben percenként átlagosan öt kérdést válaszolt meg. A legtöbb kérdés a koronavírus-járvánnyal volt kapcsolatos.
2022. január 24.
A világ egyik legnagyobb szabadtéri jégpályája január 19-től várja az érdeklődőket a bécsi Városháza előtti téren.
2022. január 18.
A cél, hogy hosszú távon is élhetővé tegyék a halak és kétéltűek számára.
2022. január 12.
A vezető nélküli szerelvények először az U1, U2, U3 és U4 metróvonalon közlekednek majd.
2022. január 11.
Norbert Kettner, a Wien Tourismus ügyvezető igazgatója rövid távon pesszimista, hosszú távon optimista.
2021. december 30.
2021. december 22.
Franciaország gőzerővel építi vissza az éjszakai vasúti járatok hálózatát.
2021. december 14.
Ausztriában vasárnaptól véget ér az országos zárlat az oltott és gyógyult személyeknek. A fokozatos nyitás során újra engedélyezik a turisztikai célú beutazást.
2021. december 10.
Ebből 15 millió euró jut a bécsi szállodaiparnak, ahol egy új döntés értelmében jövő nyárig lehet pályázni erre a keretösszegre.
2021. december 08.
Bécs város eddig is élen járt a nem konvencionális oltópontok létesítésében.
2021. december 02.
December 13-tól a legtöbben enyhített zárlatot várnak, amikor a boltok megnyithatnak, de a szálláshelyek, éttermek még nem.
2021. november 29.
A Mikulások csak oltással, gyógyulási igazolással vagy negatív teszttel dolgozhatnak, utóbbi esetben azonban FFP2-maszkra is szükségük van.
2021. november 29.
A „Grüne Welle Wien” (Bécsi Zöldhullám) alkalmazás segítségével akár tizenöt százalékkal csökkenhet a szén-dioxid-kibocsátás.
2021. november 11.
Az első napelemes megálló az Alte Donau állomás lesz. Ez a napenergiának köszönhetően csúcsidőben több energiát termel majd, mint amennyit felhasznál.
2021. november 10.
A szokásos januári időpont helyett márciusban rendezik meg a szabadidős és turisztikai vásárt.
2021. október 28.
November közepétől nyitják meg kapuikat a bécsi karácsonyi vásárok, amelyekre most dolgozza ki a járványügyi intézkedéseket a város.
2021. október 28.
A különleges fényinstallációkkal szeretnék a turistákat és a helyieket becsalogatni a múzeum aktuális kiállításaira.
2021. október 27.
Négy év múlva az eddigi kilenc helyett már száz mobilitási pont lesz az osztrák fővárosban.
2021. október 21.
Az Airbnb ezenkívül egy panaszvonalat is létrehozna, ahol szomszédok és házbeliek jelezhetik, ha valamelyik lakásban a vendégek túl hangosak.
2021. október 19.
A 80 négyzetméteres területen többfajta automatából háromszázféle ételt, italt, snacket és desszertet kínálnak, menünként 7 és 10 euró közötti áron.
2021. október 08.
A Bécsi Turisztikai Ügynökség az OnlyFans weboldalra tette fel a város múzeumaiban látható, de a közösségi oldalakról gyakran kicenzúrázott műalkotásokat.
2021. szeptember 30.
A tíz kiválasztott cégnek lehetősége nyílik a bécsi startup-szcéna megismerésére, valamint intenzív mentorálással is segítik őket.
2021. szeptember 28.
A metróépítéseket körülvevő kerítések kizöldítésével kísérletezik a Bécsi Közlekedési Vállalat.
2021. szeptember 27.
Az éttermek, sport- és kulturális létesítmények már csak negatív PCR-tesztet fogadhatnak majd el az oltatlanoktól, antigén gyorstesztet nem.
2021. szeptember 22.
Majdnem tíz év felújítás után újra megnyitotta kapuit a bécsi Narrenturm, amelynek földszintjén a világon egyedülálló patológiai-anatómiai gyűjtemény látható.
2021. szeptember 09.
Vienna Club Commission néven külön szervezeti egységet hoztak létre a bécsi klubkultúra támogatására.
2021. szeptember 08.
Szeptember elsejétől a PCR-tesztek érvényességi ideje az eddigi 72 óráról 48 órára, míg az antigén gyorsteszteké 48 óráról 24 órára csökken.
2021. augusztus 25.
Már felmerült, hogy a vendéglátóhelyekre és a fitnesztermekbe csak beoltottakat engednének be.
2021. augusztus 20.
A beoltottak még autogramot is kaptak az oltási igazolásukra Marco Pogo popsztártól, aki civilben orvos.
2021. augusztus 18.
A határnyitásra való felkészülés jegyében újraindult az Air Canada Bécs és Torontó közötti járata.
2021. augusztus 16.
Egyszerre lesz városi vadon és a feltöltődést szolgáló pihenőhely Bécs új parkja, a Freie Mitte, amely az egykori Nordbahnhof területén létesül.
2021. július 23.
Bécs még szorosabbra fogja a járványügyi gyeplőt, a város saját hatáskörben továbbra is előírja a maszkhasználatot.
2021. július 22.
A kötetlen hangvételű, nyáresti eseményen 16 magyar partner és csaknem 50 osztrák turisztikai szakember vett részt a Duna partján, július 14-én.
2021. július 19.
A Bécsi Városháza előtt esténként bárki belehallgathat kicsit kedvenc operájába, ráadásul – előzetes időpontegyeztetés nélkül – akár be is oltathatja magát.
2021. július 02.
A kísérleti projekt két éve alatt a két elektromos busz több mint 12 ezer kilométert tett meg jó időben, de az eső, a köd vagy a hó hamar kifogott rajtuk.
2021. június 30.
A megoldást a nemzetközi vendégforgalom mielőbbi fellendítésében látja az Osztrák Szállodaszövetség.
2021. június 29.
A 2024-ben új helyen, a Práter szívében megnyíló kiállítóhelyre 1,6 millió eurót fordít a város.
2021. június 23.
Július 3-án kezdődik Bécs nyári kulturális fesztiválja, a Kultursommer, ahol kétezer művész városszerte több mint negyven helyszínen várja az érdeklődőket.
2021. június 18.
Több mint 9 hónap szünet után.
2021. június 08.
A május 19-én újranyitott park a megszokott szórakozási lehetőségek mellett számos újdonsággal is várja a szórakozni vágyókat.
2021. június 05.
A „scooter sheriff” elviszi az útból a rosszul letett e-rollereket és figyelmezteti a felhasználókat, ha szabálytalanságot követnek el.
2021. június 04.
A Regiojet cseh magánvasút június 13-tól újraindítja a szerelvényeit a Budapest - Győr - Bécs - Brünn – Prága útvonalon.
2021. június 02.
Az embertől független életet szimbolizáló kékbálna épp úgy kihasít egy szeletet a bécsi közterületből, ahogy az ember a bálnák élőhelyéből.
2021. május 17.
A „Stadternte Wien” jelölést az osztrák főváros mezőgazdasági üzemeiből származó, kiváló minőségű termékek kaphatják meg.
2021. május 14.
Május 19-én Bécsben is kinyithatnak az éttermek, a szállodák, a kulturális, szabadidős valamint a sportlétesítmények.
2021. május 07.
A Budapest újranyit! konferencián a Wien Tourismus igazgatójával, Norbert Kettnerrel beszélgetett Kovács Balázs turisztikai szakember
2021. május 01.
Egy időben nyitnak majd meg a hónapokkal ezelőtt a koronavírus-járvány megfékezése érdekében bezárt éttermek, hotelek, kulturális és sportlétesítmények is.
2021. április 17.
Az elviteles süti és kávé mellé most ingyenes koronavírus-tesztet is kínál a bécsi Café Museum.
2021. április 14.
Mivel a súlyosbodó járványhelyzet miatt április 1-től ismét szigorú kijárási korlátozást vezettek be az osztrák fővárosban, visszafogott húsvéti ünnepek várnak.
2021. április 01.
A Nő legyezővel március 25-től 2022. február 13-ig tekinthető meg a Belvedere palotában. Utoljára 1920-ban volt látható a Bécsi Iparművészeti Múzeumban.
2021. március 16.
„Ez egy hatalmas gyomros a vendéglátásnak, vízcsepp a forró kőre!” – mondják a csalódott turisztikai vállalkozások.
2021. március 04.
Almost. Wiener Weltreisen 1873/2020 a címe a Wien Museum új szabadtéri kiállításának, amely 2021. március 28-ig várja az érdeklődőket a Karlsplatzon.
2021. február 23.
A tervek szerint április 6. és május 25. között vehetik igénybe az osztrákok a kedvezményes bécsi exkluzív csomagajánlatokat.
2021. február 18.
A kortárs képzőművészeti alkotást Erwin Wurm osztrák művész tervezte, akinek nem ez az egyetlen alkotása a székesegyházban.
2021. február 18.
Február 4-től akár császári kulisszák között is teszteltethetik magukat koronavírus-fertőzésre a bécsiek.
2021. február 04.
Február 8-tól a napközbeni kijárási korlátozást feloldják, nyitnak a boltok, múzeumok, állatkertek. Az ingázók határátlépését viszont tovább szigorítják.
2021. február 02.
2028-ig 11 megállóval bővül az osztrák főváros metróhálózata. Ez további 300 millió utas kiszolgálását teszi lehetővé.
2021. január 25.
Az elmúlt évben 74 százalékkal esett vissza a vendégéjszakák száma Bécs szálláshelyein.
2021. január 20.
A májusban megrendezésre kerülő bécsi utazási kiállítás szokásos időpontjában online programot közvetítettek a szervezők.
2021. január 19.
Az 130 éves bécsi művészeti múzeum születésnapja alkalmából ingyenjeggyel és Tiziano-kiállítással kedveskedik látogatóinak.
2021. január 15.
Megszüntette bécsi útvonalát az átszervezés alatt álló, veszteséges thai nemzeti légitársaság, és bezárta schwechati irodáját is.
2021. január 08.
A közösségi közlekedés színvonalának köszönhetően európai összehasonlításban a bécsi utasok a legbecsületesebbek.
2021. január 06.
Rendhagyó kiállítás nyílt Bécsben, a Beethoven-emlékév keretében, amelyen a látogató a zenészek bőrébe bújhat, mintha egy nagyzenekar tagja lenne.
2020. december 17.
A világ minden tájáról beküldött tapsot élőben bejátsszák a Bécsi Zeneegylet Aranytermében.
2020. december 10.
Az új létesítmény üzembe állításával napi 15 ezerre növelhető Bécsben a koronavírus-tesztelési kapacitás.
2020. december 01.
A Sacher már az 1800-as évek óta a minőséget és a tradíciót képviseli, fogalma elválaszthatatlan Ausztriától.
2020. november 24.
Közép-Európa vezető utazás kiállítását, a bécsi Ferien Messét a romló járványügyi kilátásokra való tekintettel új időpontban tartják meg.
2020. november 13.
Vélhetően iszlám szélsőségesek nyitottak tüzet hétfő este több helyszínen Bécsben egy zsinagóga környékén. Több személy életét vesztette, sok a sebesült.
2020. november 03.
Forgalomélénkítő kampánnyal, valamint 7=4 és 3=2 akciókkal mentenék az osztrák turizmust.
2020. október 27.
A Városháza előtti téren felépül majd a Jégálom korcsolyapálya kisebb verziója is, a szabadtéri szilveszteri ünnepség viszont elmarad.
2020. október 15.
A Duna-csatornán lebegő úszó "szigetek" átalakításának köszönhetően új kikapcsolódási pont áll a bécsiek rendelkezésére.
2020. október 06.
2020. október 01.
2020. szeptember 29.
2020. szeptember 26.
2020. szeptember 22.
2020. szeptember 10.
2020. augusztus 27.
2020. augusztus 17.
2020. augusztus 10.
2020. augusztus 04.
2020. július 30.
2020. július 28.
2020. július 27.
2020. július 22.
2020. július 20.
2020. július 18.
2020. július 14.
2020. június 10.
2020. június 08.
2020. június 07.
2020. május 29.
2020. május 27.
2020. május 21.
2020. május 12.
2020. május 06.
2020. április 23.
2020. április 21.
2020. március 17.
2020. március 12.
2020. március 07.
2020. február 28.
2020. február 25.
2020. február 12.
2020. február 04.
2020. január 23.
2020. január 22.
2020. január 21.
2020. január 08.
2019. december 18.
2019. december 17.
2019. december 12.
2019. december 10.
2019. december 04.
2019. november 20.
2019. november 18.
2019. november 13.
2019. november 11.
2019. november 05.
2019. október 22.
2019. október 15.
2019. október 09.
2019. október 08.
2019. október 02.
2019. szeptember 27.
2019. szeptember 19.
2019. szeptember 18.
2019. szeptember 11.
2019. szeptember 05.
2019. augusztus 28.
2019. augusztus 22.
2019. augusztus 21.
2019. augusztus 20.
2019. augusztus 08.
2019. július 25.
2019. július 23.
2019. július 15.
2019. július 09.
2019. július 02.
2019. június 26.
2019. június 12.
2019. június 06.
2019. május 29.
2019. április 24.
2019. április 10.
2019. április 05.
2019. április 03.
2019. április 02.
2019. március 21.
2019. március 18.
2019. március 18.
2019. március 12.
2019. március 07.
2019. március 06.
2019. február 26.
2019. február 14.
2019. február 12.
2019. február 07.
2019. február 07.
2019. február 04.
2019. február 01.
2019. január 29.
2019. január 08.
2019. január 03.
2019. január 03.
2018. december 27.
2018. december 21.
2018. december 16.
2018. november 29.
2018. november 21.
2018. november 09.
2018. november 06.
2018. október 30.
2018. október 26.
2018. október 25.
2018. október 19.
2018. október 18.
2018. október 09.
2018. október 04.
2018. október 02.
2018. szeptember 26.
2018. szeptember 24.
2018. szeptember 21.
2018. szeptember 19.
2018. szeptember 11.
2018. szeptember 04.
2018. augusztus 29.
2018. augusztus 27.
2018. augusztus 23.
2018. augusztus 22.
2018. augusztus 16.
2018. augusztus 16.
2018. augusztus 14.
2018. augusztus 03.
2018. augusztus 02.
2018. július 31.
2018. július 20.
2018. július 19.
2018. július 18.
2018. július 17.
2018. július 12.
2018. július 06.
2018. július 04.
2018. június 14.
2018. június 12.
2018. június 04.
2018. május 23.
2018. május 17.
2018. május 04.
2018. május 03.
2018. április 24.
2018. április 18.
2018. április 13.
2018. április 11.
2018. április 04.
2018. március 28.
2018. március 26.
2018. március 21.
2018. március 20.
2018. február 28.
2018. február 25.
2018. február 22.
2018. február 02.
2018. január 22.
2018. január 16.
2018. január 09.
2018. január 09.
2018. január 03.
2018. január 03.
2017. december 30.
2017. december 29.
2017. december 28.
2017. december 21.
2017. december 20.
2017. december 06.
2017. december 05.
2017. november 30.
2017. november 29.
2017. november 23.
2017. november 13.
2017. november 09.
2017. november 07.
2017. október 30.
2017. október 24.
2017. október 18.
2017. október 05.
2017. október 04.
2017. szeptember 27.
2017. szeptember 04.
2017. szeptember 01.
2017. augusztus 30.
2017. augusztus 23.
2017. augusztus 19.
2017. augusztus 16.
2017. augusztus 11.
2017. augusztus 09.
2017. augusztus 03.
2017. augusztus 02.
2017. július 26.
2017. július 20.
2017. július 20.
2017. július 12.
2017. július 06.
2017. július 05.
2017. június 29.
2017. június 27.
2017. június 23.
2017. június 21.
2017. június 20.
2017. június 19.
2017. június 14.
2017. június 08.
2017. május 29.
2017. május 25.
2017. május 19.
2017. május 16.
2017. május 13.
2017. április 25.
2017. április 18.
2017. április 15.
2017. március 16.
2017. március 14.
2017. február 27.
2017. február 23.
2017. február 15.
2017. február 09.
2017. február 06.
2017. január 29.
2017. január 23.
2017. január 23.
2017. január 18.
2016. december 21.
2016. december 19.
2016. november 09.
2016. november 02.
2016. október 20.
2016. október 19.
2016. október 14.
2016. október 13.
2016. október 13.
2016. október 12.
2016. október 05.
2016. október 03.
2016. szeptember 23.
2016. szeptember 22.
2016. szeptember 19.
2016. szeptember 15.
2016. szeptember 15.
2016. szeptember 13.
2016. szeptember 13.
2016. szeptember 08.
2016. szeptember 05.
2016. szeptember 05.
2016. augusztus 30.
2016. augusztus 22.
2016. augusztus 17.
2016. augusztus 11.
2016. július 25.
2016. július 20.
2016. július 14.
2016. július 07.
2016. július 05.
2016. június 30.
2016. június 24.
2016. június 23.
2016. június 15.
2016. június 08.
2016. május 24.
2016. május 23.
2016. május 16.
2016. május 11.
2016. május 09.
2016. május 02.
2016. április 19.
2016. április 11.
2016. április 09.
2016. április 07.
2016. április 06.
2016. március 31.
2016. március 25.
2016. március 23.
2016. március 20.
2016. március 18.
2016. március 17.
2016. március 17.
2016. március 11.
2016. március 09.
2016. február 25.
2016. február 25.
2016. február 17.
2016. február 11.
2016. január 25.
2016. január 19.
2016. január 18.
2016. január 14.
2016. január 09.
2015. december 22.
2015. december 16.
2015. december 09.
2015. december 06.
2015. november 26.
2015. november 25.
2015. november 17.
2015. november 13.
2015. október 28.
2015. október 27.
2015. október 26.
2015. október 26.
2015. október 25.
2015. október 17.
2015. október 14.
2015. október 13.
2015. október 06.
2015. október 06.
2015. október 01.
2015. szeptember 24.
2015. szeptember 17.
2015. szeptember 17.
2015. szeptember 01.
2015. augusztus 26.
2015. augusztus 21.
2015. augusztus 14.
2015. augusztus 13.
2015. augusztus 10.
2015. augusztus 06.
2015. július 28.
2015. július 27.
2015. július 23.
2015. július 21.
2015. július 20.
2015. július 09.
2015. június 26.
2015. június 22.
2015. június 06.
2015. május 23.
2015. május 13.
2015. május 12.
2015. május 11.
2015. május 10.
2015. május 05.
2015. április 29.
2015. április 10.
2015. április 10.
2015. április 08.
2015. április 02.
2015. április 01.
2015. március 23.
2015. március 23.
2015. március 16.
2015. március 12.
2015. március 12.
2015. március 11.
2015. március 10.
2015. március 06.
2015. március 05.
2015. március 04.
2015. február 19.
2015. február 13.
2015. február 11.
2015. január 31.
2015. január 27.
2015. január 20.
2015. január 15.
2015. január 14.
2015. január 13.
2015. január 07.
2015. január 03.
2014. december 19.
2014. december 09.
2014. december 07.
2014. december 04.
2014. december 03.
2014. december 02.
2014. november 29.
2014. november 25.
2014. november 25.
2014. november 19.
2014. november 18.
2014. november 17.
2014. november 15.
2014. november 13.
2014. november 11.
2014. november 05.
2014. október 24.
2014. október 17.
2014. október 13.
2014. október 11.
2014. október 11.
2014. szeptember 22.
2014. szeptember 10.
2014. szeptember 05.
2014. szeptember 04.
2014. szeptember 03.
2014. augusztus 26.
2014. augusztus 20.
2014. augusztus 18.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 13.
2014. augusztus 11.
2014. augusztus 06.
2014. július 23.
2014. július 21.
2014. július 08.
2014. július 03.
2014. július 01.
2014. június 22.
2014. június 19.
2014. június 18.
2014. június 17.
2014. június 12.
2014. június 10.
2014. június 03.
2014. június 03.
2014. május 26.
2014. május 08.
2014. május 07.