
A légi irányítók közül kaptak többen koronavírus-fertőzést.
2023. szeptember 27.
A légi irányítók közül kaptak többen koronavírus-fertőzést.
2023. szeptember 27.
Az üzleti utak fellendülése egyre inkább elhúzódik, a legtöbb légitársaság pedig így megrekedt a 2019-es utazási volumen körülbelül 60 százalékánál.
2023. augusztus 10.
Ettől függetlenül az országba érkezőket továbbra is szűrni fogják.
2023. május 02.
A hónap elején megszüntették a szigetekre történő utolsó beutazási szigorításokat is.
2023. február 21.
Ausztriában június végéig minden koronavírussal kapcsolatos korlátozást megszüntetnek, márciustól pedig Bécs is az országos menetrendhez igazodik.
2023. február 08.
Vasárnaptól önkéntes újabb tesztelésre is felkérnek egyes utasokat angliai érkezésük után.
2023. január 06.
A kínai hatóságok nem nyilvános becsléseit ismerő forrás szerint a teljes kínai lakosság 18 százaléka lehetett koronavírus-fertőzött december első 20 napjában.
2023. január 02.
Az intézkedés az amerikai állampolgárokra is vonatkozik.
2022. december 29.
A karácsonyra Olaszországba érkező kínai turisták több mint felének pozitív lett a vírustesztje a milánói repülőtéren.
2022. december 29.
Ugyanakkor néhány afrikai és amerikai úti cél látogatottsága már a 2019-es szintet is túlszárnyalja az ENSZ turisztikai főszervezete, az UNWTO szerint.
2022. november 26.
Peru 2,5 év szigorú zárlat után eltörölte a koronavírus megfékezésére bevezetett utazási korlátozásokat és újra nyitva áll a turisták előtt.
2022. november 03.
A városvezetés és a szakemberek visszatérnének a kötelező maszkviseléshez.
2022. október 18.
Közel két év után a madagaszkári kormány a Covid-19 járvánnyal kapcsolatos összes egészségügyi beutazási korlátozást és feltételt feloldotta.
2022. augusztus 14.
Számos termék járattörlések vagy késések esetére is kínál fedezetet, erre is érdemes odafigyelni a biztosítás megkötésekor – hívja fel a figyelmet a Netrisk.hu.
2022. július 27.
A tömegközlekedési eszközökön és az egészségügyi intézményekben kötelező, minden más helyen ajánlott mostantól a maszk használata Kubában.
2022. július 25.
A maszk visszavezetését a beltéri nyilvános helyeken azzal indokolják, hogy megugrott a Covid-19 megbetegedések és a kórházi kezelések száma is.
2022. július 07.
Csütörtöktől kezdve további intézkedésig megszűnik a koronavírus terjedése ellen bevezetett járatfelfüggesztési szabály Hongkongban.
2022. július 07.
Az Aquaworld a pandémia alatt az egészségügyi szakdolgozók részére nyújtott önzetlen támogatásért kapta az elismerést.
2022. június 28.
A járattörlések oka, hogy újból megszaporodtak a koronavírusos megbetegedések a fedélzeti személyzet körében.
2022. június 27.
A kínai légitársaság július 7-én több mint két év után indítja újra járatát Peking és Budapest között.
2022. június 26.
Az Európai Parlament hozzájárult a koronavírus elleni védettséget igazoló tanúsítványok június 30-án lejáró érvényességének egyéves meghosszabbításához.
2022. június 23.
A hotelben csaknem hétszáz ember tartózkodott, amikor a hatóságok az épületet karantén alá helyezték a hétvégi tömeges tesztelés eredményét követően.
2022. június 21.
Az országba érkezőknek csak oltási igazolványra, vagy ennek hiányában negatív koronavírustesztre lesz szükségük júliustól.
2022. június 18.
Eddig kilenc államot és területet tartalmazott az orosz lista.
2022. június 09.
A beutazáshoz június 1-jétől nem szükséges a koronavírus elleni oltást vagy felépülést igazolni, sem negatív tesztet bemutatni.
2022. június 01.
Noha Ausztriában június 1-jétől – a kórházak és idősotthonok kivételével – már nem lesz kötelező a maszk, Bécs marad a szigorúbb járványügyi intézkedéseknél.
2022. május 25.
A másfél hónapja vesztegzár alatt álló kínai nagyvárosban júniusban térhet vissza az élet a megszokott kerékvágásba.
2022. május 16.
Csupán kivételes, indokolt esetben lehetővé téve számukra az ország szárazföldi részének elhagyását.
2022. május 13.
A határátlépésre a koronavírus-járvány előtti feltételek érvényesek.
2022. május 02.
Szövetségi szinten eltörlik a zárt tereken és a rendezvényeken az általános FFP2-maszkviselési kötelezettséget, néhány kivétellel.
2022. április 14.
Az óvintézkedés feloldását a koronavírusjárvány-helyzet javulásával indokolta a cseh egészségügyi miniszter.
2022. április 14.
Április 15-ig meghosszabbították a beutazási korlátozásokat.
2022. április 02.
Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ két éve vezette be a figyelmeztetést, mely a járvány terjedésének kockázatának mértékét mutatja a hajókon.
2022. március 31.
Március 28-tól a Lengyelországba belépő külföldieknek se oltási igazolást, se teszteredményt nem kell bemutatniuk.
2022. március 30.
A kötelező zárási idővel és a bárok és éttermek befogadóképességével kapcsolatos szabályok is megszűnnek.
2022. március 23.
Nagyon megugrott a koronavírus-fertőzöttek száma.
2022. március 21.
A digitális járványügyi adatlap használatát tavaly decemberben vezették be.
2022. március 11.
Covid-igazolvány nélkül is be lehet majd menni bárhova, megnyithatnak a bárok, klubok és más szórakozóhelyek.
2022. március 08.
Az Utazás kiállítás alatt megrendezett egészségturizmus konferencia két nagy témát ölelt fel: az akadállyal élők utazását és a gyógyturizmust
2022. március 08.
Már a légi utasoktól sem kérnek védettségi igazolást, vagy PCR-tesztet. A MUISZ elnöke szerint a feloldás versenyelőnyt jelenthet a magyar turizmus számára.
2022. március 05.
Eltörölték a koronavírus elleni védettséget bizonyító oltási igazolványok belgiumi használatát is.
2022. március 05.
A kormány kivezeti a koronavírus-járvány miatti korlátozások döntő többségét – hangzott el a csütörtöki Kormányinfón.
2022. március 03.
A brit kormány új stratégiája szerint meg kell tanulni együtt élni vírussal úgy, hogy ez ne járjon az egyéni szabadságjogok korlátozásával.
2022. február 24.
A szlovén kormány bejelentette, néhány kivétellel megszüntetik a Covid-igazolványok használatát, és eltörlik a tesztelési kötelezettséget.
2022. február 19.
Jövő hónaptól kezdve Japán napi 5000 főben szabja meg az új belépők számát, a jelenlegi 3500-ról.
2022. február 18.
Nem kell többé oltási, gyógyultsági igazolás vagy érvényes teszt a turisztikai, kulturális, szabadidős, kereskedelmi és egyéb szolgáltatások igénybevételéhez.
2022. február 16.
Az osztrák turizmusban is tapasztalható munkaerőhiány miatt került elő ismét a téma.
2022. február 16.
Több mint két hónap után újra kinyithatnak a diszkók, ismét lehet álló közönséggel koncertet rendezni, állva fogyasztani a vendéglátóhelyeken.
2022. február 16.
Az üzemeltető a koronavírus-járvány alatt kialakult gazdasági helyzetben nem tudta tovább fenntartani a kocsmát, csődöt jelentett. A kocsma azonban túlélheti.
2022. február 08.
Családdal utazók számára fontos tudnivaló, hogy a tesztkötelezettséget 5 éves kortól állapították meg.
2022. február 08.
Megosztotta az osztrák szállodásokat a járványügyi enyhítéssel kapcsolatos szövetségi döntés.
2022. február 08.
Az új szabályozás szerint az adatlapot a határátlépést megelőző 72 órában bármikor ki lehet tölteni.
2022. február 03.
Az indoklás szerint nem lehet kiszámítani a fertőzések 2022 második felében történő esetleges terjedésének vagy új változatok megjelenésének hatását.
2022. február 03.
Egy februári, szűkített programot követően május 20-22 között, a korlátozások feloldása után rendezik meg a karnevált Máltán.
2022. február 02.
Megszűnt a kötelező kültéri maszkviselés, a létszámkorlátozás a rendezvényeken, és mostantól az otthoni munkavégzés is ajánlott, nem pedig kötelező.
2022. február 02.
Február 19-től a turizmus, vendéglátás és a kulturális szolgáltatások területen ismét visszaáll a 3G-szabály.
2022. január 30.
Külföldön elsősorban a vízpartot és a strandolást keresik majd.
2022. január 24.
A szervezet szerint a nemzetközi beutazási tilalmak "nem nyújtanak hozzáadott értéket, és hozzájárulnak a gazdasági és társadalmi feszültségekhez".
2022. január 21.
A WTTC legfrissebb, az Oxford Economics segítségével készült elemzése hat ország munkaerőpiaci helyzetét vizsgálja, a munkaerőhiányra fókuszálva.
2022. január 20.
Az Európai Unió felülvizsgálta a koronavírus-járvány szempontjából biztonságosnak ítélt országok listáját.
2022. január 17.
Megszűnik a vendéglátóhelyeken a szesztilalom.
2022. január 14.
Az új adót azoknak a québec-i lakosoknak kellene megfizetni, akik a következő hetekben megtagadják a koronavírus elleni első oltás felvételét.
2022. január 12.
Az elmúlt hónapokban 820 ember füleltek le a brüsszeli nemzetközi repülőtéren, akik hamis koronavírusteszt-eredményt mutattak be.
2022. január 06.
Vasárnaptól pedig az angliai érkezés után elég lesz csak gyorstesztet végezni az eddig előírt PCR-teszt helyett.
2022. január 06.
A vezérigazgató épp egy megbeszélésre tartott, amikor a vállalat egyik floridai házának menedzsere segítséget kért tőle.
2022. január 03.
Már 130 embert hallgattak ki gyanúsítottként a védettségi igazolással való visszaélések miatt itthon.
2021. december 29.
Ausztrália, Új-Zéland, Japán, Izrael és Franciaország után Németország is lezárta a határait a britek előtt.
2021. december 20.
Szerdától tíz újabb ország – köztünk hazánk – kerül az izraeliek utazási tiltólistájára.
2021. december 20.
Pozitív tapasztalataik vannak azoknak a fürdőknek, ahol újra kötelezővé tették a védettségi igazolványt a belépéshez.
2021. december 19.
Vasárnaptól országos karantént rendelt el a holland kormány, csak az alapvető szükségleteket kielégítő üzletek tarthatnak nyitva.
2021. december 19.
December 20-tól PCR-tesztet is kérnek a beutazáshoz azoktól a turistáktól, akiknek nincs meg a harmadik oltása. Az ingázókra ez nem vonatkozik.
2021. december 18.
A New Orleansba tartó óceánjáró fedélzetén 3200 ember tartózkodott, közülük legalább tízen megfertőződtek és több tucatnyian kerültek kapcsolatba a betegekkel.
2021. december 06.
Hétfőn az olasz tömegközlekedési eszközökön, valamint a vendéglátásban is életbe léptek az oltás nélkülieket korlátozó szigorítások.
2021. december 06.
Az első oltásról szóló igazolások érvényességi ideje 120 napról 30-ra csökkent mától.
2021. december 06.
Bécs város eddig is élen járt a nem konvencionális oltópontok létesítésében.
2021. december 02.
A szigorítás szerint az oltatlanok fodrászhoz sem mehetnek.
2021. november 19.
Vagyis a Covid-mentesség igazolására nem ismerik el a teszteket.
2021. november 17.
Az ország háromhetes részleges korlátozásokat vezet be.
2021. november 13.
Az oltottak is csak előzetes regisztrációval utazhatnak be, az oltatlanoknak karanténba kell menniük.
2021. november 13.
Az uniós tanács kéthetente vizsgálja felül a listát, amelyen jelenleg 17 ország szerepel.
2021. november 09.
A szigorítás részeként kiterjesztik az uniós digitális Covid-igazolványok használatát.
2021. november 05.
Még ezen a héten három újabb megye kerülhet Ukrajnában a járványhelyzet szerinti legszigorúbb, vörös besorolásba.
2021. november 03.
Vasárnaptól kéthetes karanténba kell vonulniuk azoknak a Magyarországról érkező utasoknak, akik nem rendelkeznek oltással.
2021. október 30.
A Romániából indult és Magyarországon áthaladó hajóról Bécsben derült ki, hogy gócpont alakult ki az utasok között.
2021. október 29.
Összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat a Kormányinfón már bejelentett járványügyi intézkedésekről.
2021. október 29.
A szabályszegő utasokra 8000 forintos pótdíjat szabhatnak ki.
2021. október 29.
A tervek szerint november 30-tól utazhatnak újra turisták a délkelet-ázsiai országba.
2021. október 29.
A kormány több szigorító intézkedést is hozott a koronavírus-járvány negyedik hullámának megfékezése érdekében – jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón.
2021. október 28.
A leállás idejére gyakorlatilag az összes jegy elkelt a Törökországba, Egyiptomba és Dubajba tartó gépekre.
2021. október 28.
Ausztria újabb szigorításokat jelentett be, hogyan fogja korlátozni az oltatlanok mozgását.
2021. október 23.
A csütörtökön életbe lépett új szabályozás kiterjed a légi, vasúti és a buszközlekedésre.
2021. október 21.
Ezenkívül újra kötelező lesz a FFP2-es kategóriájú védőmasz viselése minden zárt helyen, beleértve a munkahelyeket is.
2021. október 21.
Az oltatlanok mozgását korlátozó további megszorításokat is bevezetnek a koronavírus-járvány újbóli erősödése miatt.
2021. október 21.
Az orosz fővárosban húsz helyen ingyenessé tették a koronavírusos fertőzöttségi expressztesztelést.
2021. október 11.
Hétfőtől a kulturális intézmények feloldják a nézőszám-korlátozást, de a zártterű szórakozóhelyek csak a vendégszám felét fogadhatják.
2021. október 11.
Csendőrökre bízták a távolságtartási és maszkviselési kötelezettség betartásának ellenőrzését, és elrendelték a lépcsőzetes munkakezdést a román fővárosban.
2021. október 11.
Az új fertőzöttek száma az utóbbi két hétben 40 százalékot esett, a kórházban kezeltek száma pedig 11 százalékkal alacsonyabb, mint egy hónapja volt.
2021. október 08.
Október 1-jétől a teljesen beoltott turisták területi korlátozás nélkül látogathatják az indiai-óceáni szigetet.
2021. október 03.
A nemzetközi utazások engedélyezésének hírére a Qantas bejelentette, hogy újraindítja járatait Sydney és London, illetve Los Angeles között.
2021. október 01.
A német vállalatok háromnegyede az üzleti utazások tartós csökkentésével tervez 2019-hez képest.
2021. október 01.
Újra árulhatnak alkoholt és esténként tovább tarthatnak nyitva az éttermek és bárok.
2021. október 01.
A védettségi igazolásokra a határátlépésnél is vonatkozik az egy év lejárati idő.
2021. október 01.
A United közel 600 dolgozója nem oltatta be magát és nem kért felmentést vallási vagy egészségügyi okokból, ők elveszíthetik az állásukat.
2021. szeptember 30.
A uniós és brit állampolgároknak igazolniuk kell majd az oltottságukat és egy negatív koronavírustesztet is fel kell mutatniuk a beutazáshoz.
2021. szeptember 20.
Szeptember 15-től az élelmiszerboltokban, gyógyszertárakban és a tömegközlekedési eszközökön ismét kötelező lesz az FFP2 maszk viselése.
2021. szeptember 09.
Az intézkedés a beutazókra is vonatkozik.
2021. szeptember 03.
Mérlegelik, hogy csak a teljes oltással rendelkezők és a gyógyultak tartózkodhassanak fertőzésveszélyes környezetben, például szállodában, sportrendezvényen.
2021. augusztus 30.
Csehországban továbbra is kötelező az arcmaszk használata a zárt termekben, a tömegközlekedésben, tömegrendezvényeken.
2021. augusztus 30.
Augusztus 24-től újra szigorítanak a belépési feltételeken.
2021. augusztus 23.
Az országon átutazókra nem vonatkozik a korlátozás.
2021. augusztus 19.
A koronavírus elleni védőoltást eddig csak regionális vagy városi szinten népszerűsítették anyagi javak kisorsolásával.
2021. augusztus 19.
Az enyhítések azokon a településeken lépnek hatályba, ahol a megbetegedések aránya nem haladja meg a lakosság két ezrelékét.
2021. július 29.
A tengerentúli megyékben ismét kihirdetik az egészségügyi rendkívüli állapotot.
2021. július 29.
Két keleti vakcina után egy uniós oltóanyaggal a magyarok kerülhessenek be az európai Covid-igazolvány rendszerébe – javasolja Ujhelyi István.
2021. július 27.
A zöld igazolványt augusztus 15-től csak azok kaphatják meg, akik mindkét oltásukat felvették.
2021. július 16.
A kedvezménnyel a lelassult oltáskampánynak akarnak lendületet adni.
2021. június 29.
Negatív PCR-tesztet vagy oltásigazolást kérnek a több mint 20 főből álló csoportok tagjaitól.
2021. június 29.
A halasztás oka a delta nevű vírusvariáns terjedése.
2021. június 15.
Péntektől az éttermekben már beltéren is lehet enni, nyílt szakmai kiállítások is rendezhetőek és a határátlépés is könnyebbé válik a kiskorúak számára.
2021. május 26.
Az ágazati bértámogatás keretében a bérek 50 százaléka, maximum 251 100 forint kapható, akár tavaly novemberig visszamenőleg.
2021. május 18.
Hétfőtől lehetővé vált a turisztikai célú utazás Nagy-Britannián belül, szálláshely igénybevételével.
2021. május 17.
Csütörtöktől az EU-s engedéllyel rendelkező vakcinával beoltottak és a fertőzésen átesett személyek beutazáskor mentesülnek a tíznapos karantén alól.
2021. május 13.
Magyarország, valamint a brit turisták legkedveltebb nyaralóhelyei közé tartozó Spanyolország, Görögország és Olaszország nincs köztük.
2021. május 10.
Az oltást csak szerb állampolgárok, illetve állandó tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek kaphatják meg.
2021. április 21.
A kórházak még mindig túlterhelt helyzete ellenére sem halasztják el a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések fokozatos feloldását.
2021. április 19.
A jogszabály szerinti nyitáshoz szükséges feladatok egy részét előre el tudták végezni a boltosok.
2021. április 08.
Csak európai uniós vagy schengeni tagállamban elvégzett PCR-tesztet fogadnak el.
2021. március 29.
Kedd 0 órától lép életbe a szigorítás.
2021. március 29.
Újra lehet piknikezni a parkokban, de a vendéglátóhelyek továbbra is zárva tartanak.
2021. március 29.
A dokumentumot utazáshoz, nagyobb rendezvényen való részvételhez, illetve nyilvános helyre való belépéshez lehet majd használni, de nem lesz kötelező.
2021. március 29.
Így nem valósul meg az a három héttel ezelőtti terv sem, amely alapján az éttermek kerthelyiségei kinyithattak volna március 27-én.
2021. március 23.
A jelentős idegenforgalmi szektort működtető északi tengerparti tartományok vezetői engedményeket akartak elérni, de végül a hosszabbítás mellett döntöttek.
2021. március 23.
A nyári hónapokban bevezetett lazítások sem hoztak lényeges fellendülést a német HoReCa-szektornak.
2021. március 22.
A kísérleti eseményen felmérik, hogyan lehet a koronavírus-fertőzés kockázatát minimálisra csökkenteni a szabadtéri tömegrendezvényeken.
2021. március 22.
Az ICC AOKpass applikációt használó Air France-utasok gyorsított eljárásban részesülnek a beszállítás és a megérkezés után.
2021. március 22.
Hétfőtől, a vendéglátóhelyek és a bevásárlóközpontok kivételével, a többi üzlet ismét kinyithatott.
2021. március 22.
A péntek éjféltől 16 megyében egy hónapra életbe lépett lezárást "harmadik utas" megoldásnak nevezte a francia kormány.
2021. március 22.
A koronavírus alatti biztonságos utazási és biztosítási lehetőségekről beszélt Kovács Gábor, a Colonnade Biztosító magyarországi fióktelep-vezetője.
2021. március 21.
Az okmányt egyelőre csak országhatáron belül fogadnák el mindaddig, amíg az Európai Unióban közös megegyezés nem születik ennek bevezetéséről.
2021. március 17.
A tagállamok maguk dönthetnék el, hogy az uniós engedéllyel rendelkező vakcinákon kívül milyen más vakcinákra adnak mentességet a teszt vagy a karantén alól.
2021. március 17.
Hétvégére már eddig is bezártak mindent, a válságstáb szerint azonban most már nem elegendő csak a hétvégére időzíteni a korlátozásokat.
2021. március 16.
A zárlat a vendéglátás és a kereskedelem leállítását jelenti.
2021. március 12.
A fertőzöttek emelkedő száma miatt a fővárosi autóbuszokon és trolibuszokon mindkét oldalon lezárják az első üléssorokat.
2021. március 11.
Párizs és környékének lezárását, ahol több mint 12 millióan élnek, kizárta a francia kormányszóvivő.
2021. március 11.
A támogatás a járvány miatt nehéz helyzetbe került turizmusnak, vendéglátásnak, kultúrának és a sportnak kíván áthidaló megoldást nyújtani a nyitásig.
2021. március 10.
Megnyitottak a könyvesboltok, virágboltok, kertáruházak és véget ért a közvetlen testi kapcsolatot igénylő szolgáltatásokra elrendelt kényszerszünet is.
2021. március 08.
A lombardiai Varese városában ritka vírusmutációt azonosítottak, amelyből eddig csak egyetlen esetet regisztráltak a világban, Thaiföldön.
2021. március 08.
Szinte kilátástalan helyzetbe kerültek a rendezvénypiac szereplői, a vállalkozások mára felélték a tartalékaikat. Interjú a MaReSz elnökével.
2021. március 08.
Már az új fertőzések több mint 40 százalékát okozza az először Nagy-Britanniában azonosított mutáns.
2021. március 05.
A romló járványhelyzet miatt drasztikus szigorításokat jelentett be a kormány. A döntésekkel kapcsolatos minden részletszabályozás pénteken jelenik meg.
2021. március 04.
Több ágazat csődhullámmal fenyegető válságba jutott a december óta tartó országos zárlat miatt.
2021. március 01.
Jóval több most az eladó szálláshely Romániában, a vásárolni hajlandó befektetők pedig igyekeznek kihasználni a pandémia okozta kritikus helyzetet.
2021. február 27.
Németország Csehországgal és az ausztriai Tirol tartománnyal közös határszakaszának állandó ellenőrzését egyelőre március 3-ig folytatják.
2021. február 24.
Az Európai Bizottság szerint a határok átlépésére vonatkozó szigorú korlátozások alááshatják a schengeni térségen belüli szabad mozgást.
2021. február 24.
A szövetség azt kifogásolja, hogy a járványügyi adatok nap, mint nap változnak, azonban a kormányzati rendelkezések nem igazodnak ehhez.
2021. február 23.
Szlávik János szerint komolyabban kéne venni a karantént, továbbá úgy véli, diplomáciai dilemmákhoz vezet a nemzetközi oltási könyv.
2021. február 19.
Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön délelőtt osztotta meg a hírt a Facebookon, miszerint ma a Miniszterelnökségen bemutatja a főváros oltási tervét.
2021. február 18.
Az eredmény azt mutatja, hogy sokan remélik a korlátozások viszonylag gyors feloldását még a nyári turistaszezon előtt.
2021. február 17.
Az olasz egészségügyi miniszter nem engedélyezte a sípályák február 15-től tervezett megnyitását, és március 5-ig meghosszabbította a zárva tartásukat.
2021. február 15.
Belgium akár már április elseje előtt feloldhatja a nem alapvetően szükséges utazásokra vonatkozó ki- és beutazási korlátozásokat.
2021. február 15.
Az ünnepre ott is megnyitottak az éttermek, ahol az a korlátozások miatt nem volt engedélyezett; a hatóságok a tulajdonosokat és a vendégeket is megbüntették.
2021. február 14.
Lesz ingyenes és térítéses változat is. A kormány egyelőre nem döntött arról, milyen jogosultságokkal jár majd az okmány.
2021. február 11.
Már az ingázókra is vonatkozik a regisztrációs kötelezettség, és beutazáskor nekik is fel kell mutatniuk egy negatív teszteredményt.
2021. február 11.
A táborhelyek, víkendfalvak már február 8-ától kinyithatnak, azonban vendéglátó egységeiket továbbra sem üzemeltethetik.
2021. február 06.
A szállodákban és a kulturális intézményekben csak a férőhelyek ötven százalékát szabad elfoglalni. Az éttermek továbbra is csak elvitelre árusíthatnak.
2021. február 05.
2021. február 05.
A nyitás időpontja és üteme attól függ, hogy az ország milyen gyorsan tud vakcinához jutni – mondta Kovács Zoltán államtitkár.
2021. január 25.
A hétfői bukaresti nyitás sem tárt kapus: a vendéglátóhelyek fedett részein a helyeknek csupán 30 százaléka foglalható el.
2021. január 25.
Március 1-ig a Belgiumba beutazókat és az országból kiutazókat csak kivételes indokkal engedik át az országhatáron.
2021. január 25.
Dubaj volt a világ egyik első úti célja, amely negatív teszteredménnyel megnyílt a turisták előtt, azóta pedig elözönlötték az utazók.
2021. január 23.
A legidősebbek és az egészségügyi-szociális munkakörökben dolgozók 80 százalékának oltásával pedig márciusig kellene végezni.
2021. január 19.
Az utazási szakmán belül jelentkező repedésekről, a Covid-19-cel nehezített érdekképviseleti munkáról, az újraindulás kilátásairól kérdeztük a MUISZ elnökét.
2021. január 17.
Egy új vírusvariáns rohamos terjedése miatt a Brazíliából, Panamából, Portugáliából és Japánból érkező repülőgépeket nem engedi leszállni Nagy-Britannia.
2021. január 15.
Február 9-ig zárva maradnak a vendéglátó egységek, az élelmiszert nem árusító üzletek és a vendéglátó egységek.
2021. január 13.
Egy heti zárlat közel félmilliárd eurós kiesést okoz az osztrák turizmusgazdaságnak.
2021. január 07.
A szálláshely-szolgáltatók és vendéglátók támogatását megcélzó ágazati bérprogramban csaknem 11 ezer vállalkozás vett részt, közel 80 ezer dolgozója révén.
2021. január 07.
Újabb csúcson a szlovéniai fertőzöttek száma.
2021. január 07.
Hétfő este jelentették be, hogy éjféltől teljes zárlat lép életbe.
2021. január 05.
Utazási korlátozások, határnyitások, szállodabezárások, kastélyfelújítás, az idegenforgalmi adó felfüggesztése – íme a top 10 legnépszerűbb cikkünk.
2021. január 04.
Magyarország „kísérleti laborjának" turizmusáról és az ott alkalmazott megoldásokról beszélgettünk Kovács Balázs Bécsben élő turisztikai szakértővel.
2020. december 29.
A lezárás 30 kilométer hosszú riói partszakaszt érint a koronavírus-járvány további terjedésének megakadályozására.
2020. december 29.
Az alkalmazásrendszer már elkészült, és amint átesett a megfelelő vizsgálatokon, minden magyar állampolgárnak elérhetővé válik.
2020. december 24.
Miközben a budapesti szálláshelyek egy része zárva tart, az apartmanszállodák szolgáltatásai iránt a járvány alatt is folyamatos az igény.
2020. december 22.
A hollandok után egyre több európai ország tiltja meg az Egyesült Királyságból induló repülők fogadását az ottani új koronavírus-mutáció miatt.
2020. december 20.
A Londonból érkező külföldiek vasárnap már be sem engedték Izraelbe a szigetországban terjedő új koronavírus-mutáció miatt.
2020. december 20.
Tavasszal mindenki az egészségügyi dolgozókat akarta ellátni, pedig most, a második hullám idején lenne erre sokkal nagyobb szükségük.
2020. december 20.
Teljes zárlatot rendelnek el Olaszországban az év végi ünnepek tíz napjára.
2020. december 19.
A "vörös" zónából érkezőknek a belga határátlépésnél két napnál nem régebbi negatív teszteredményt kell felmutatniuk.
2020. december 19.
A teljes zárlat január 18-áig tart, ezt tömeges szűrés előzi meg, és csak negatív teszttel lehet majd étterembe vagy vásárolni menni.
2020. december 19.
A tesztelés a 2B Terminál érkezési szintjén zajlik, amelyre online lehet regisztrálni.
2020. december 18.
Az új megfertőződések napi száma 30 ezer felett van, amire még nem volt példa Németországban.
2020. december 18.
Már Uruguay területéről sem lehet korlátozások nélkül az Európai Unió területére utazni.
2020. december 18.
Teljesen bezárnak a szállodák, és nem fogadnak vendégeket a sípályák sem.
2020. december 18.
Magyarországon, csakúgy mint világszerte, a koronavírus vezeti a legfelkapottabb Google-keresések 2020-as listáját.
2020. december 09.
Így továbbra is csaknem teljesen szünetel az idegenforgalom, a vendéglátás, és a szabadidő eltöltésére szakosodott egyéb szolgáltatások sora.
2020. december 03.
Így akarja megakadályozni a kormány, hogy a franciák a szomszédos országokban megfertőződjenek a koronavírussal.
2020. december 03.
Vajon az USA következő elnöke hogyan fogja kezelni a turizmust a koronavírus-járvány árnyékában?
2020. november 30.
Rendeletértelmezés szálláshely-szolgáltatók számára a meghiúsuló foglalásaikból eredő bevételkiesés részleges megtérítéséről.
2020. november 29.
Javult a Covid-helyzet, Csehország csütörtöktől enyhít az óvintézkedéseken.
2020. november 29.
A koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítése érdekében 730 milliós forintos támogatásról döntött a kormány.
2020. november 25.
Az idősektől azt kérik, hogy közvetlenül nyitás után érkezzenek.
2020. november 25.
A szállodaipar és vendéglátás forgalmának csökkenése közvetlenül érinti az oda beszállító élelmiszer- és ital-előállítókat.
2020. november 25.
A korlátozások enyhítését az üzletek szombati újranyitásával kezdik.
2020. november 25.
Vegyes reakciókat kapott az európai sípályák bezárására vonatkozó olasz javaslat.
2020. november 25.
A korlátozó intézkedéseket azért kell meghosszabbítani, mert "novemberben nem sikerült elérni a remélt trendfordulót".
2020. november 24.
Az éjjeli kijárási tilalom 21 óra helyett 23 órakor lép életbe, a középiskolákban felújítják a gyakorlati oktatást.
2020. november 22.
December 1. körül, aztán az év végi ünnepek előtt, és végül 2021 januártól jönnek az enyhítések.
2020. november 22.
Bértámogatás, adókönnyítés, kompenzáció a kieső szállásbevételek után, ingyenes internet.
2020. november 22.
A kiemelten járványveszélyes, úgynevezett vörös színű térségekben továbbra sem enyhítik a szigorú korlátozásokat Olaszországban.
2020. november 20.
A nagyjából 800 ezer lakosú horvát fővárosban négy fázisban tesztelik a lakosságot.
2020. november 20.
Az utaztatók mindennapjai 2020-ban leginkább a munkaerő megtartásáért vívott küzdelemről, a túlélésről, és természetesen az újraindulás terveiről szólnak.
2020. november 20.
Áttekintő anyag készült a pandémia második hullámára tekintettel bevezetett gazdaságvédelmi intézkedésekről a turisztikai vállalkozások számára.
2020. november 16.
A Budapest Convention Bureau összefoglalója az elmúlt hét változásairól.
2020. november 12.
Az éttermek négyszer olyan kockázatosak, mint az edzőtermek és a kávézók – derült ki az Egyesült Államokban végzett kutatásból.
2020. november 12.
A Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány megbízásából készült anyag célja, hogy segítse a kormányrendelet értelmezését a turisztikai vállalkozások számára.
2020. november 11.
Az önkormányzatok dönthetnek a kutyasétáltatás szabályairól.
2020. november 10.
2020. november 10.
A külföldre repülés előtti, valamint az Izraelbe történő belépés előtti vizsgálatokat szolgálja az új laboratórium.
2020. november 09.
Tilos olyan koncertet tartani, ahol nincsenek előre megváltott ülőhelyek, a többi rendezvényen csak minden harmadik ülőhelyet szabad elfoglalni.
2020. november 04.
A cseh képviselőház pénteki rendkívüli ülésén november 20-áig meghosszabbította a november 3-án lejáró szükségállapotot.
2020. október 31.
Magyarország teljes egészét felvették pénteken a koronavírus terjedése miatt kockázatosnak minősülő területek listájára Németországban.
2020. október 30.
A vendéglők csak elvitelre főzhetnek, a szállodák csak üzleti úton lévő vendégeket fogadhatnak november 2. és 30. között.
2020. október 29.
Az 50 főnél több embert befogadó nyilvános helyeken, a tömegközlekedésben, a taxikban, a parkolókban és a liftekben kötelező maszkot viselni.
2020. október 28.
Az újabb szigorító intézkedések vasárnap éjféltől lépnek életbe, és november 24-ig érvényesek Olaszországban.
2020. október 25.
Brüsszelben éjszakai kijárási tilalmat, kötelező utcai maszkviselést, a színházak és mozik bezárását rendelték el.
2020. október 25.
Szombattól az egész országot a legveszélyeztetettebb kategóriát jelentő, piros besorolású járványövezetnek nyilvánítják.
2020. október 23.
Már Kanadából, Georgiából és Tunéziából sem lehet korlátozások nélkül az Európai Unió területére utazni.
2020. október 23.
Szigorított a kormány a maszkviselési szabályokon, péntektől a szabadtéri rendezvényeken és a sportrendezvényeken is kötelező maszkot viselni.
2020. október 23.
Magyarország is felkerült Málta ún. Borostyán-listájára.
2020. október 22.
A csütörtök reggeltől életbe lépett radikális óvintézkedések szinte megbénították az országot.
2020. október 22.
Összesen 350 millió eurós keretre pályázhatnak csütörtöktől Romániában a kis- és közepes vállalkozások, köztük a turizmusban, vendéglátásban érdekelt cégek.
2020. október 22.
Franciaországban szombat éjféltől ismét egészségügyi rendkívüli állapot lép életbe.
2020. október 15.
A pénteken hatályba lépő rendelkezés szerint az éttermek elvitelre, vagy házhozszállításra készíthetnek ételt, de vendégeket nem fogadhatnak.
2020. október 15.
A cseh szállodaszövetség szerint legkevesebb három évbe telhet, mire a cseh szállodaipar magához tér.
2020. október 12.
Komoly korlátozások és szigorítások lépnek életbe Szlovákiában a héten a koronavírus-járvány megfékezésére – döntött az országos válságstáb.
2020. október 12.
A 14 napos karanténkötelezettség Magyarországon kívül másik 48 országból érkezőkre is vonatkozik.
2020. október 06.
Az év első nyolc hónapjában 15,7 millió külföldi turista utazott Spanyolországba, 73 százalékkal kevesebb a tavalyi év hasonló időszakához képest.
2020. október 03.
2020. október 02.
2020. szeptember 28.
2020. szeptember 28.
2020. szeptember 28.
2020. szeptember 23.
2020. szeptember 18.
2020. szeptember 17.
2020. szeptember 17.
2020. szeptember 11.
2020. szeptember 09.
2020. szeptember 09.
2020. szeptember 09.
2020. szeptember 09.
2020. szeptember 09.
2020. szeptember 08.
2020. szeptember 05.
2020. szeptember 05.
2020. szeptember 03.
2020. augusztus 31.
2020. augusztus 30.
2020. augusztus 28.
2020. augusztus 28.
2020. augusztus 28.
2020. augusztus 27.
2020. augusztus 27.
2020. augusztus 27.
2020. augusztus 26.
2020. augusztus 26.
2020. augusztus 24.
2020. augusztus 24.
2020. augusztus 13.
2020. augusztus 13.
2020. augusztus 10.
2020. augusztus 02.
2020. július 31.
2020. július 26.
2020. július 23.
2020. július 23.
2020. július 23.
2020. július 23.
2020. július 22.
2020. július 15.
2020. július 15.
2020. július 14.
2020. július 14.
2020. július 14.
2020. július 13.
2020. július 11.
2020. július 08.
2020. július 08.
2020. július 07.
2020. július 04.
2020. július 04.
2020. június 30.
2020. június 29.
2020. június 24.
2020. június 24.
2020. június 24.
2020. június 24.
2020. június 18.
2020. június 18.
2020. június 18.
2020. június 17.
2020. június 17.
2020. június 10.
2020. június 07.
2020. június 02.
2020. június 02.
2020. június 02.
2020. június 02.
2020. május 25.
2020. május 24.
2020. május 20.
2020. május 18.
2020. május 15.
2020. május 13.
2020. május 12.
2020. május 10.
2020. május 10.
2020. május 09.
2020. május 07.
2020. május 07.
2020. május 06.
2020. május 06.
2020. május 06.
2020. május 06.
2020. május 06.
2020. május 06.
2020. május 05.
2020. május 05.
2020. május 05.
2020. május 05.
2020. május 04.
2020. május 03.
2020. május 02.
2020. május 01.
2020. április 29.
2020. április 29.
2020. április 29.
2020. április 29.
2020. április 29.
2020. április 29.
2020. április 29.
2020. április 29.
2020. április 28.
2020. április 28.
2020. április 28.
2020. április 28.
2020. április 28.
2020. április 28.
2020. április 28.
2020. április 28.
2020. április 28.
2020. április 28.
2020. április 28.
2020. április 28.
2020. április 27.
2020. április 27.
2020. április 27.
2020. április 27.
2020. április 27.
2020. április 27.
2020. április 24.
2020. április 24.
2020. április 24.
2020. április 23.
2020. április 23.
2020. április 23.
2020. április 23.
2020. április 23.
2020. április 23.
2020. április 23.
2020. április 23.
2020. április 23.
2020. április 23.
2020. április 23.
2020. április 23.
2020. április 23.
2020. április 22.
2020. április 22.
2020. április 22.
2020. április 21.
2020. április 21.
2020. április 21.
2020. április 21.
2020. április 21.
2020. április 21.
2020. április 21.
2020. április 21.
2020. április 21.
2020. április 21.
2020. április 21.
2020. április 21.
2020. április 20.
2020. április 20.
2020. április 20.
2020. április 20.
2020. április 19.
2020. április 19.
2020. április 19.
2020. április 19.
2020. április 19.
2020. április 18.
2020. április 18.
2020. április 17.
2020. április 17.
2020. április 17.
2020. április 17.
2020. április 17.
2020. április 17.
2020. április 17.
2020. április 17.
2020. április 16.
2020. április 16.
2020. április 16.
2020. április 16.
2020. április 16.
2020. április 16.
2020. április 15.
2020. április 15.
2020. április 14.
2020. április 14.
2020. április 14.
2020. április 14.
2020. április 14.
2020. április 14.
2020. április 14.
2020. április 13.
2020. április 13.
2020. április 12.
2020. április 11.
2020. április 10.
2020. április 10.
2020. április 10.
2020. április 10.
2020. április 09.
2020. április 08.
2020. április 08.
2020. április 08.
2020. április 08.
2020. április 08.
2020. április 08.
2020. április 08.
2020. április 08.
2020. április 08.
2020. április 07.
2020. április 07.
2020. április 07.
2020. április 07.
2020. április 07.
2020. április 07.
2020. április 07.
2020. április 07.
2020. április 06.
2020. április 06.
2020. április 06.
2020. április 06.
2020. április 06.
2020. április 06.
2020. április 06.
2020. április 06.
2020. április 06.
2020. április 05.
2020. április 05.
2020. április 05.
2020. április 05.
2020. április 04.
2020. április 04.
2020. április 04.
2020. április 03.
2020. április 03.
2020. április 03.
2020. április 03.
2020. április 03.
2020. április 03.
2020. április 03.
2020. április 03.
2020. április 02.
2020. április 02.
2020. április 02.
2020. április 02.
2020. április 02.
2020. április 02.
2020. április 01.
2020. április 01.
2020. április 01.
2020. április 01.
2020. április 01.
2020. április 01.
2020. április 01.
2020. március 31.
2020. március 31.
2020. március 31.
2020. március 31.
2020. március 31.
2020. március 31.
2020. március 30.
2020. március 30.
2020. március 30.
2020. március 30.
2020. március 30.
2020. március 30.
2020. március 30.
2020. március 30.
2020. március 30.
2020. március 28.
2020. március 28.
2020. március 28.
2020. március 27.
2020. március 27.
2020. március 27.
2020. március 26.
2020. március 26.
2020. március 26.
2020. március 26.
2020. március 26.
2020. március 26.
2020. március 26.
2020. március 26.
2020. március 26.
2020. március 25.
2020. március 25.
2020. március 25.
2020. március 25.
2020. március 25.
2020. március 25.
2020. március 25.
2020. március 25.
2020. március 24.