1000Art: új kulturális brand az 1000 Út kínálatában

Szerző: Szerdahelyi Krisztina

Forrás: turizmus.com

 2022. április 07. 19:21

Művészeti programokra fókuszáló új termékcsoporttal, prémiumkategóriás gasztroutakkal és számos egyéb újdonsággal bővítette palettáját az 1000 Út Utazási Iroda, amely frissen megjelent 2022-es katalógusában hét kontinens 104 országába 167 körutazást kínál.

„2020-ban, mielőtt a világjárvány leállította volna az utazási piacot, nagyon sok előfoglalásunk volt, több mint 100 millió forint értékben. Az utasaink jó része pedig úgy döntött, hogy a foglalót nálunk hagyják, és majd utaznak velünk, amikor újra megnyílik a világ. Ezt a bizalmat a jó terméknek, az erős anyagi háttérnek és az eltelt 21 év munkájának köszönhetjük” – kezdte az 1000 Út 2022-es katalógusbemutatóját Ermilov Oleg ügyvezető.

Hozzátette, hogy tekintettel a pandémiás helyzetre, 2021-ben online katalógust állítottak össze, és nagy arányban értékesítettek online, mára azonban egyértelmű lett, hogy az utasok igénylik a kézbe vehető, nyomtatott katalógust, ezért visszatértek ehhez a formához – annyi különbséggel, hogy az egyes utakat a korábban megszokottnál rövidebben mutatják be.

Gorszkij Jaroszlav irodavezető elmondta, hogy 2020-ban és 2021-ben leginkább az egzotikus üdüléseket és az európai körutazásokat keresték az utasok. Ezek összeállításában évek óta arra törekszenek, hogy különbözzenek más utazási irodák kínálatától, és nagy hangsúlyt helyeznek a rugalmasságra, az egyedi igények kielégítésére is.

1000ut_katalogus

Az 1000 Út Utazási Iroda frissen megjelent 2022-es katalógusa hét kontinens 104 országába 167 körutazást kínál

Fotó: 1000 Út Utazási Iroda

Tapasztalataik szerint az elmúlt két év némiképp átalakította az utazási szokásokat is. Sokan csak röviddel az indulás előtt jelentkeznek egy-egy útra. Növekszik a kereslet a kis létszámú (maximum 20 fős) csoportok iránt, ami megkönnyíti például a garantált indulásokat, illetve a külföldi partnereknek is nagyobb rugalmasságot ad. Emellett érezhetően megnőtt a különleges kérések aránya: érzékenyebbek, igényesebbek lettek az utasok. „Ezeket az igényeket a tőlünk megszokott rugalmassággal kezeljük, és a csoportos utaknál is teljesítjük az egyéni kéréseket, legyen az későbbi csatlakozás, repülés business osztályon, magasabb kategóriájú szálláshely foglalása, vagy az utazás meghosszabbítása” – fogalmazott az irodavezető.

Elmondta, hogy várakozásaik szerint 2022-ben fókuszba kerülnek az európai körutazások; nyártól és ősztől a délkelet-ázsiai piac megnyílására számítanak; illetve arra, hogy világszerte folyamatosan enyhülnek az utazási megszorítások.

Az oroszországi utak kapcsán kiemelte, hogy a prospektusban szereplő időpontok (legkorábban júniusi indulással) egyelőre aktívak. Arra számítanak, hogy a háborús helyzet megoldódik, lesz megállapodás, de pillanatnyilag várakoznak. Az utasok többsége is kivár, mások átfoglaltak az iroda egyéb útjaira, de természetesen az előleg visszafizetésére is van mód. A vízumkiadás ugyanakkor nem állt le, jelenleg nincsenek Covid-korlátozások Oroszországban, a beutazáshoz mindössze PCR-tesztre van szükség.

 

Művészeti és gasztroutak

Az 1000 Út 2022-ben vadonatúj termékcsoporttal lépett piacra: az 1000Art utazások keretében időszaki és állandó kiállításokra, koncertekre, kulturális fesztiválokra látogathatnak el az utasok művészettörténész, zenész vagy építész idegenvezető kíséretében. Egyelőre bécsi, berlini, firenzei, szentpétervári, egyiptomi és New York-i kulturális barangolások szerepelnek az 1000Art művészeti programok között – mondta el Andrade-Varga Tímea, a művészeti és gasztroutak felelőse.

A gasztronómiai utazások néhány éve kerültek az 1000 Út kínálatába, az érdeklődés és a programok száma azóta folyamatosan nő. A kis létszámmal induló, magyar nyelvű idegenvezetéssel kísért gasztro- és bortúrák többsége a mediterrán térségbe vezet: Provence, Bordeaux, Burgundia, Elzász, Toszkána, Andalúzia, a La Rioja-borvidék, Porto, a Douro-völgye, Baszkföld vagy Dél-Olaszország rejtett pincészeteit és gazdag kulináris kincseit nyitja meg az utazók előtt. De a programok összeállítói a sör- és whiskykedvelőkre is gondoltak: Skócia és Írország sörfőzdéi és lepárlói ugyancsak szerepelnek a katalógusban.

A kulináris túrák között idén olyan újdonságok is helyet kaptak, mint a hellén konyhát megidéző athéni út, a prémiumkategóriás baszkföldi kirándulás, Valencia, Galícia, a hedonista Puglia és a szomszédos Szlovénia gasztronómiai különlegességeinek bemutatása. Az ínyenc étkezéseken túl többek között piacjárás, főzőtanfolyamok, sajt-, sör-, só- és sonkamanufaktúrák látogatása színesíti a programokat.

 

Újdonságok világszerte

Gorszkij Jaroszlav az utazási kínálat bővüléséről elmondta: megnőtt az európai repülős ajánlatok száma, és több útjuk vezet a környező országokba. Öt új törökországi utazás is szerepel a katalógusban, illetve olyan desztinációkba – például Izraelbe – is meghirdettek nyári utakat, amelyek korábban a nyári hónapokban nem indultak.

Ezenkívül az újdonságok között kazahsztáni és kirgizisztáni utazást, fekete-tengeri üdüléssel kombinált grúziai körutat vagy 11 UNESCO világörökségi helyszínt bejáró dél-koreai körutazást is találunk.

A világjáróknak számtalan egzotikus körutat kínál az iroda, amelyek sok esetben már 8-10 főtől garantáltan indulnak, magyar idegenvezetővel. A túrák többsége nyaralással hosszabbítható, de egyéni egzotikus üdülésekből is széles kínálat várja az utazókat.

A még mindig kissé bizonytalan utazási környezet, az esetleges változások miatt az 1000 Út munkatársai arra kérik viszonteladó partnereiket és az utasokat, hogy a katalógusban szereplő programok aktuális információiért keressék fel az utazási iroda honlapját.

A vacsorával záruló katalógusbemutatót a szeptemberben megnyitott négycsillagos UpHotel Budapestben tartották, amely az 1000 Út cégcsoport tagjaként erősíti az iroda több lábon állását, stabilitását.