170 millió forint a Széchenyi strand fejlesztésére Füreden

Forrás: balatontipp.hu

 2017. június 21. 13:58

Egyetlen balatoni strand négyszer akkora fejlesztési támogatást kapott uniós forrásból az idei évben, mint a többi – írta a balatontipp.hu.

Az összeg közel tizede annak, amihez az ötven másik együtt jutott a nagy országos strandprogram keretében.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) kereteinek Veszprém megyei felosztásáról szóló listából derült ki, hogy a füredi önkormányzat 170 millió forintos támogatást nyert a korábban ismeretlen nevű Széchenyi strand fejlesztésére. Az összeg több mint kétszerese annak, amit a város két nagy strandja, az Esterházy és a Kisfaludy együttesen kap idén a Magyar Turisztikai Ügynökség által kezelt balatoni strandfejlesztési keretből – írta a balatontipp.hu.

Fotó: Győrffy Árpád

Mint kiderült, a Széchenyi strand név a korábban Füred Kemping strandként ismert, külső vendégek számára is nyitott fürdőhelyet jelenti. A pénzt várhatóan mederrendezésre, kotrásra, homokozásra és a partfal rendbetételére fordítják. Ha marad belőle, a parti részekre is költenek – írja a portál.