2018-ban nyílik a Nemzeti Táncszínház új játszóhelye

Forrás: MTI

 2016. október 18. 15:36

Jövő év januárjában indul a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének építése a Millenáris parkban; a Zoboki-Demeter és Társai Építésziroda tervei szerint megvalósuló beruházás 2018 februárjára készül el.

A Millenáris Teátrum átépítése rengeteg előkészítő munka után indul meg január 2-án - idézte fel kedden Budapesten a beruházó Millenáris Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Kriza Zsigmond emlékeztetett: a tervezéskor derült ki, hogy az átépítésre szánt pénzügyi keretek túl szűkek, a kormány ezért pótlólagos források biztosításáról döntött, amihez új közbeszerzést kellett kiírni.

Fotó: MTI

 

Az ismételt közbeszerzési eljárásban a legelőnyösebb érvényes ajánlatot a ZÁÉV Építőipari Zrt. adta, a műszaki ellenőrzési feladatokért a Főber Zrt. felel, a koordinálást a TSPC Mérnök Iroda látja el - közölte.

A Millenáris Teátrum megújítására 3,3 milliárd forintot biztosít a Miniszterelnökség a Forster Központon keresztül; a színpad-, fény- és hangtechnika beszerzésére további 608 millió forint áll rendelkezésre.

Az ügyvezető igazgató hangsúlyozta: a beruházás célja, hogy a megújult létesítményben a hazai táncszakma minden kiválósága meg tudja mutatni tudása legjavát.

Kriza Zsigmond elmondta: a közönség várhatóan 2018 márciusában veheti birtokba a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyét és reményeik szerint hamarosan a Millenáris park többi épülete is megújul.

Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy az intézmény értéke nem az épületben, hanem az ott fellépő művészek és a dolgozók professzionalizmusában rejlik, egy korszerű játszóhely azonban nagy segítség. A Nemzeti Táncszínház legfőbb célja továbbra is az, hogy összefogja a hazai táncszakmát - jelezte az intézmény vezetője. Mint hozzáfűzte, a megújult Millenáris Teátrumban beteljesedik a táncszínház missziója: létrejön egy új közösségi tér, ahol a tánc a legmagasabb minőségben mutatkozhat meg.

Ertl Péter elmondta, hogy a beruházás elkészültével a Nemzeti Táncszínház ismét két játszóhelyen: a Millenáris Teátrumban és a Müpa Fesztiválszínházában működik majd.

Fotó: MTI

 

Zoboki Gábor vezető tervező, a Zoboki-Demeter és Társai Építésziroda igazgatója megemlékezett a táncszínház régi otthonáról, elismerve, hogy "a budai Vár presztízse tagadhatatlan", hozzátette azonban, hogy az új játszóhely nagyobb szabadságot biztosít majd az alkotóknak. "Amit a Trafó és a Müpa Fesztiválszínháza nem tud, azt ez a tér tudni fogja" - emelte ki a beruházás kínálta mobilitást a tervező.

Zoboki Gábor beszámolója szerint a csarnok alapszerkezetéhez nem nyúlnak, a fogadótér azonban méltatlan az épülethez. Helyette íves előtető alatt új előcsarnok épül, amely egy kamaratermet is befogad majd.

A nagyteremben létrehoznak egy színpadi árokként is használható süllyesztéket, nagyobb lesz a tánctér, az akár 382 fős közönség pedig többféleképpen lesz leültethető a rendkívül jól variálható térben - árulta el.

Fotó: MTI

 

Zoboki Gábor felhívta a figyelmet arra is, hogy a Nemzeti Táncszínház napközben, a szabad estéken egyéb rendezvényeket, konferenciákat, koncerteket, divatbemutatókat, fogadásokat is be tud majd fogadni.