2019-ben Plovdiv és Matera Európa Kulturális Fővárosa

Forrás: MTI

 2019. január 03. 13:37

Az Európai Bizottság szerint a kulturális fővárosokban a korábbi évekhez képest átlagosan 12 százalékkal nőtt a látogatók száma.

Bulgáriában számos helyszínen több mint 300 projektet szerveznek, köztük fesztiválokat és olyan közösségi alapú projekteket, melyek Plovdiv jellegzetes vonásaival, történelmével és kulturális örökségével kapcsolatos témákra, valamint a város előtt álló kihívásokra épülnek. A látogatók kiállításokon ismerkedhetnek a cirill ábécével, vagy részt vehetnek a nyugat-balkáni, roma és török közösségek színházi előadásain.
Matera programja különös figyelmet fordít a társadalmi és kulturális befogadásra, illetve az együttműködésen alapuló innovációra. A program kiemelt részét képezi többek között az Ars Experandi nevű kiállítás, amely kortárs szemmel vizsgálja a földalatti építészet történetét, kultúráját, valamint a Poetry of primes (A prím számok költészete) című kiállítás, amely a matematikának a művészek munkájára gyakorolt hatását mutatja be a különböző korokban. Matera fog emellett otthont adni a Cavalleria Rusticana (Parasztbecsület) című opera szabadtéri előadásának, valamint további 27 projektnek, amelyeket a város a helyi közösségekkel és európai partnereivel közösen tervezett meg.

Plovdid óvárosi része

Fotó: pixabay.com

Az Európa Kulturális Fővárosa címet minden évben rendszerint két országnak és városnak ítélik oda, de előfordult már az is, hogy három település osztozott rajta. Az első főváros 1985-ben Athén volt, tavaly a máltai Valletta és a holland Leeuwarden viselte a címet, amelyet magyar város (Pécs) eddig egyszer töltött be, 2010-ben.
Az Európai Bizottság szerint a cím hatásai hosszú távon is érvényesülnek mind kulturális, mind társadalmi és gazdasági téren. A szakemberek megállapították, hogy az ilyen címet viselő városokban a korábbi évekhez képest átlagosan 12 százalékkal nőtt a látogatók száma.